A Korona vírus szimbolikus üzenetei – 2. rész

Túl sokat nem tudunk még erről a vírusról. Az alábbiakban néhány olyan gondolatot szeretnék megosztani, amelyeket ízlelgetve hatékonyan használhatjuk ki lelkileg is a karantén idejét arra, hogy önmagunkra hangolódjunk, és túljutva a mostani helyzeten egy csodálatos új világ megteremtésében segédkezhessünk.

Természetesen, ezek a gondolatok nem helyettesítik a kézmosást, a fertőtlenítést, az előírások betartását. Ám a szellemi kalandokra éhesek számára némi táplálékot jelenthetnek a nehéz időkben.

A sorozat első részében arról olvashattok, hogy ez a vírus hogyan irányítja rá a figyelmünket az önmagunkkal való kapcsolódás fontosságára. Míg a harmadik rész arról fog szólni, hogy a megbocsátás hogyan segíthet túljutni a nehézségeken.

Ennek a vírusnak azonban nem csak a személyes életünkre, hanem a szélesebb értelemben vett kapcsolatainkra, akár a Bolygóval való kapcsolatunkra gyakorolt hatását is érdemes vizsgálnunk. Hiszen a vírus ma már minden kontinensen megjelent, és hosszú ideje nem volt olyan betegség, amely ennyi embert érintett volna egyszerre. Vagy azért, mert betegek lettek, vagy azért, mert a fertőzés terjesztésének lassítása miatt otthon kell maradniuk.

Egy külső hatás, amely észrevétlenül lép be…

Azokat a külső tényezőket, amelyek jelentősen befolyásolják az ügyet, ám a kliensünk nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget, X-faktornak nevezzük az oldásokban. Nem, ez nem a tévéből ismert vetélkedőre utal, hanem egy erőteljes, bár néha jelentéktelennek tűnő, külső hatásra.

A vírus önmagában is egyfajta külső hatás. Hiszen nem a testünk része, hanem egy rajtunk kívül álló valami. Miért is nevezem „valaminek”? Mert biológiai szempontból nem tekinthető élőlénynek. Ahhoz, hogy szaporodni, terjedni tudjon, egy élő szervezetnek be kell fogadnia, és a saját reprodukciós és táplálkozási igényeivel szemben előnyt kell biztosítani neki.

Ha a szimbolikához fordulunk, akkor a vírus megjelenése utalhat arra, hogy világszerte valami mást, valami külső dolgot tettünk az első helyre, nem az önmagunk, a szeretteink vagy éppen a Bolygó számára legfőbb jót.

Talán úgy akartunk élni, ahogy mások teszik, elvárják, nem pedig úgy, ahogy az belőlünk fakad. Sok szülő azért vállalt túl munkát, hogy megvehesse a gyereknek a márkás holmikat. Sokan pedig arra kerestek, hogy nyáron egy felkapott helyen nyaralhassanak. És szinte mindannyian nélkülöztük a bensőséges kapcsolódást, ha másért nem, a program dömping miatt. Ami gyakran szintén a félelmeinkből táplálkozott: mi lesz, ha lemaradok valami fontosról?

Külső hatás és tüdő meridián

A One Brain módszerben a tüdő meridián az egyik olyan meridián, ami az X-faktor testhez tartozik. Az X-faktor „test” az a részünk, amelyiknek a „dolga”, hogy ezeket a külső hatásokat kezelje. A tüdő feladata pedig fiziológiásan az, hogy a külső levegő oxigénjét eljuttassa a sejtjeinkhez.

Ám az a levegő, amelyet belélegzünk, valahonnan jön. Például azoktól, akik velünk egy légtérben vannak vagy éppen egy bolygón élnek, hiszen a levegő, amelyet belélegzünk cirkulál a szobánkban vagy éppen a bolygón. Amikor azt halljuk a hírekben, hogy „afrikai légtömegek” érkeznek, akkor az afrikai élőlények levegőjével találkozunk. Ha „sarki eredetű” a légköri front, akkor a sarkvidéki lények levegője érkezik hozzánk.

Ez pedig azt jelenti, hogy mindannyian, akik a Földön élünk, össze vagyunk kötve. Nem lehetünk közömbösek az iránt, hogy mi történik egy másik kontinensen az emberekkel, az óceánok élőlényeivel, a sarkvidéken a jegesmedvékkel, fókákkal vagy éppen a jégmezőkkel. Nagyon is közvetlenül, a légzésünkön keresztül, érzékeljük mindazt, ami a bolygón történik.

Ha viszont nem akarunk tudatosan értékelni, és megválaszolni ezeket az „üzeneteket”, nem tulajdonítunk jelentőséget mindannak, ami a körülöttünk levő világban zajlik, akkor akár váratlanul megjelenhet egy olyan külső hatás, ami ráirányítja a figyelmet mindarra, amit igyekeztünk a szőnyeg alá söpörni. Ahogy ezt az egyik kedvenc mémemben láttam:

Hogyan váljunk tudatossá a külső hatásokra

Az utóbbi napokban sokaktól hallottam, hogy mennyire vágytak arra, hogy végre nyugisabb legyen az élet. Minél inkább megtanulunk tudatosan kapcsolódni ezekkel az igényekkel, annál kevésbé kellenek járványok ahhoz, hogy a szükséges változtatásokat meg tudjuk tenni az életünkben.

Manapság hajlamosak lehetünk félelmünkben, vagy éppen a hiányra koncentrálva többet megragadni, több lisztet, cukrot, wc papírt betárazni, mint ami biztonsággal elegendő lenne a számunkra. Vagy olyan maszkokat (FFP2 és FFP3) vásárolunk, amelyekre a hétköznapi szinten semmi szükség, ám például a betegekkel érintkezőknek, az orvosoknak igazi védelmet nyújthatna.

A másokra való ráhangolódás használata segíthet abban, hogy csak annyit vegyünk (el) mindenből, amennyire valóban szükségünk van.

De a másokra való tudatosság hétköznapi szintje lehet az is, hogy segítsd a körülötted élőket. Bevásárolsz az idősebbeknek. Segíted a bajba jutott hazai kisvállalkozásokat, ha módodban áll. Nem köhögsz, prüszkölsz a levegőbe. Türelmesebb vagy a családoddal, mert tudod, hogy valamennyire mindenki fél.

Hogyan védekezzünk? – Ne hívd be a vámpírt!

„A vámpír csak akkor léphet be a házba, ha mi magunk hívjuk be, vagy nyitva hagyjuk az ajtót, ablakot.” – mondja a „Viszonyok veszélyben” jegyzetünk. Éppen ezért, ne olvasd állandóan a koronavírusról szóló híreket. A félelem egy nagyon erős „behívó” érzés. Ne gerjeszd magadban. Bőven elég, ha napi egyszer-kétszer ránézel az aktuális állapotra. Egyébként foglald el magad mással.

Viszont „ne hagyd nyitva az ajtót-ablakot” sem! Azaz moss kezet gyakran. Ne járj most közösségbe. Fertőtleníts alaposabban. Ne vedd félvállról az intézkedéseket.

A „vámpír” nem bírja a fényt. Azaz, az ima a meditáció, a félelmek oldása segíthet, hogy mielőbb túljussunk ezen a külső hatáson, sőt, hogy megerősödve kerüljünk ki belőle.

Ha mélyebbre mennél: Itt vannak a kérdések

Ha kíváncsi vagy, hogy a te életedben mi lehet az X-faktor, és hogyan lép be, ismét hoztam pár kérdést. Ha jól esik, le is írhatod a válaszokat.
Ne aggódj, ha felteszed a kérdést, és nem jön válasz. Kezdd azokkal a kérdésekkel, amelyek megszólítanak. Újra és újra felteheted őket magadnak, és egyszer csak a válaszok is elkezdenek megjelenni.

  1. Kit vagy mit részesítettem előnyben az életemben saját magammal és a számomra legfontosabb emberekkel szemben? (Munka, hobbi, vállalkozás, nyaralás, legyen meg mindene a gyereknek?)
  2. Hogyan kicsinylem le ezt a mostani külső hatást? (Pl.: Azt hiszem, hogy pár hét és minden visszatér a régi kerékvágásba? Vagy azt hiszem, hogy 1-2 házibuli azért belefér?)
  3. Hol nem voltam hajlandó figyelembe venni mások érdekeit a magamé mellett?
  4. Hogyan tehetnék többet a bolygó, más emberek, a többi élőlény védelméért?
  5. Mi az előnye számomra ennek a helyzetnek? Mit tehetnék, hogy ezt az előnyt karantén nélkül is fenntartsam?

Miből tudod, hogy az X-faktor test „tiszta”?

Védettnek, nyugodtnak és békében levőnek érzed magad. Tudod, hogy túljutunk ezen. Nem ítélkezel mások felett, sőt átéled az egységet velük, tudod, hogy a legjobbat teszik, amire csak képesek.

Hogy hogyan tudunk erre a békés néző pontra eljutni? Ezt elolvashatod a következő részben, ahol a koronavírus, a harag és a megbocsátás kérdéskörét járjuk körbe.

Ha azt veszed észre, hogy nehezen jutsz túl a félelmeken, ha „megszállottja” lettél a koronavírusnak, akkor ne habozz segítséget kérni. Elérsz minket online és offline is. Szeretettel várunk.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Szabadulj meg az allergiától! Merj élni!

A következő néhány alkalommal az ózdi előadáson felmerült kérdések megválaszolása lesz a témánk.
Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az allergiáról szólt, így most ebben a cikkben teljes egészében ezt a témát járjuk körül.

Ilyenkor nyáridőben rengeteg fa, fűféle és virág nyitja szirmait, ontja illatát és, persze, a virágport is magából. Egészséges honfitársaink mélyeket szippantanak a mámorító illatokból (és a pollenekből is), míg a magyarok kb egy negyede a lakásból is alig mer kilépni, és zsebkendővel az orrán, a könnyeit törölgetve, köhögéstől fuldokolva tölti napjait.

Mi az allergia testi oka?

Az allergia az immunrendszer túlzott, mondhatni aggresszív válasza egy külső hatásra. Ilyenkor óriási erővel küzd a testünk, hogy elzárja a számára veszélyesnek tűnő anyag útját a testünkben. Megduzzadt nyálkahártyánkból ömlik a könny és a nyálka, erős köhögésünkkel próbáljuk kiköpni a betolakodót, vakarózva ki akarjuk még a bőrünk alól is kaparni az irritáló külső hatást.

Az allergia általában a test külvilággal érintkező részeit érinti. A tüdőt és a légutakat, ahol a légzéssel kapcsolódunk a külvilághoz, a bőrt, ami a külvilágtól lehatároló és egyben a külvilághoz az érintés úzján kapcsolódó hatalmas érzékelő felületünk, az emésztőrendszert, ami a testünknek egy elkülönített része, ahol a külvilágból bevitt anyagokból kiválogatjuk, hogy mi az, ami táplálja a testünket, és mi az, amit el kell engednünk, mert az számunkra nem táplálék.

Mi lehet az allergia érzelmi, viselkedésbeli oka?

Az érzelmi ok, hasonlóan a fizikaihoz, szintén a túlérzékenységben rejlik. Az allergiások szeretnénk, ha a környezetük azt látná, hogy ők kemények, terhelhetőek, „mindent kibírnak”. Ám belül sokkal érzékenyebbek ennél, és mivel a környezetükből azt az elvárást tapasztalják, hogy az érzékenységük nem helyén való, hogy a haragjukat fojtsák el, így nem marad más választásuk, minthogy az elnyomott haragot, érzékenységet, energiát a test jeleníti meg tünet formájában.

Az allergiás tünetek szimbolikája

  1. Tüdő és légutak érintettsége: valami fojtogat minket, valamit nem tudunk kiköpni, kiköhögni, kimondani a saját igazságunkból. Vagy, ha ki is mondjuk, azt szeretetlenül, vádaskodva, a másik számára megalázó módon tesszük.
  2. Emésztőrendszer: Valamit nem tudunk elfogadni, megemészteni az életünkből, valamit nem tudunk elendgedni, megbocsátani.
  3. Bőrtünetek: Kapcsolatainkban több szigetelésre lenne szükségünk, problémánk lehet az érintéssel, az érintkezéssel. Túl keveset kaphatunk belőle az igényeinkhez képest, és mégsem merjük kérni az esetleges visszautasítás miatt.
  4. Virágpor allergia: a virágpor a növény szaporítószerve. Aki a virágporra allergiás, lehet, hogy az életet túlzottan kötelességszerűen éli meg. Több örömre lenne szüksége, amit éppen a kötelességtudat miatt nem enged meg magának. Sokat mondó lehet annak végig gondolása, hogy mit jelképez számunkra annak a növénynek a neve, amelynek a virágporára allergiások vagyunk.
  5. Ételallergia: Az életből, a kapcsolatokból inkább az irritáló, elfogadhatatlan hatásokat érzékeljük, nem pedig a tápláló funkciókat. A tej allergia a kreativitásunk megélésével, anyánkkal kapcsolatos problémákra utalhat, míg a manapság „divatos”, egyre gyakoribb glutén érzékenység inkább a megvalósítás területén jelez gondokat, személyek közül pedig apai  problémákra utal.
  6. Állatszőr: sz ösztönös reakcióink megtagadása állhat a háttérben. A kutyaszőrnél az ösztönös agressziónk, a macskaszőrnél az ösztönös önállóságunk, az odabújás ösztöne az, amit elnyomhatunk magunkban.
  7. Por allergia: túlzott tisztaság igény, túlzott sterilitás. Mindent rendben, a helyén és fekete-fehéren akarunk látni. Tanulási feladat: az élet „sötét”, „piszkos” részeinek az elfogadása.

Mit tehetünk?

A fizikai test szintjén: Allergia helyett energia – mozogj többet! 
Menj edzeni! Ez egy jó módja a felgyülemlett agresszió kifejezésének!
Az elme szintjén: tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:
  1. Mire vagyok igazából allergiás? Mi az, ami irritál az életemben, de nem beszélek róla, mert megváltoztathatatlannak tartom?
  2. Kire vagyok allergiás? Kinek a viselkedése irritál, de nem beszélek róla, mert félek, hogy kirobbanna belőlem az indulat vagy megbántanám?
  3. Hogyan fejezhetném ki az érzéseimet?
A lélek szintjén: Barátkozz meg a konfliktusokkal! 
Merj élni! Bízz abban, hogyha megmutatod magad, ha megmutatod az érzéseidet, ha kifejezed a vágyaidat, akkor is szeretni fognak!
Sok sikert kívánok mindenkinek az egészsége megőrzéséhez! Ha segítségre lenne szükséged, keress meg elérhetőségeinken, hogy oldhassuk a stresszt, ami az allergiás tünetekhez kötődik!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

Címkék

régebbi bejegyzések