Könyvajánló: Thomas Gordon: P.E.T.

Ez a könyv “kötelező olvasmány” kellene legyen minden szülő és minden One Brainnel dolgozó kineziológus számára, ha hinnék a kötelezőség erejében:) Így inkább csak nagyon melegen szeretném a figyelmetekbe ajánlani. A legelső kiadása még 1993-ban jelent meg, ám azóta már – nem véletlenül – több kiadást és utánnyomást is megért.

A téma az emberi kapcsolatok legnagyobb buktatója a kommunikáció, ezen belül is a szülők és a gyermekek közötti hatékony kommunikáció. Ennek tanítása az, amit ez az alig 250 oldalas könyv a zászlójára tűz.

És mindannyian tudjuk, hogy nem könnyű a hatékony kommunikáció olyankor, amikor egy konfliktus miatt elönti az agyunkat a vörös köd, és, ahogy tegnap egy anyuka fogalmazott az oldás során: “legszívesebben agyonütném a kölkömet, amikor úgy beszél velem, mint egy kapcaronggyal.”

Kié a probléma?

Thomas Gordon szerint egy konfliktus helyzetben legfontosabb eldöntenünk, hogy kinek a problémájáról van szó? Hiszen csak az vállalhatja a felelősséget a megoldásért, aki “birtokolja” a problémát.

Kétféle stratégia

1. Ha a probléma a gyereké, akkor értő, aktív figyelemmel meghallgatva őt, kérdésekkel segíthetünk tisztázni a szándékát. És, ha már tudja, hogy mit szeretne, szintén támogathatjuk abban, hogy megtalálhassa azt, mit hajlandó is megtenni azért, hogy az általa kitalált megoldás megvalósulhasson.

2. Ha a probléma a miénk, szülőké, akkor egyértelmű üzenetekkel jelezhetjük a gyerek felé, hogy mi az, ami zavar minket, és kérhetjük tőle akár nagyon határozottan is a viselkedésének a megváltoztatását.

Buktatók

1. A meghallgatás, az értő figyelem helyett tanácsokkal, megoldási javaslatokkal rukkolunk elő vagy esetleg parancsba adjuk az általunk helyesnek vélt megoldást. Esetleg, ami még rosszabb, leszóljuk, megbélyegezzük, fenyegetni kezdjük a gyereket. Ilyenkor a kommunikáció leáll, a kapcsolat pedig sérül. A könyv részletesen fogllakozik ezekkel a közléssorompókkal, és azzal is, hogy mit mondhatunk ezek helyett.

2. Amikor nekünk van problémánk, ahelyett, hogy magunkról beszélnénk, a gyerek viselkedését kezdjük el minősíteni. Így az együttműködés helyett masszív ellenállásba ütközhetünk, amit ki-ki saját vérmérséklete vagy szülői mintái alapján reagál le.

Használhatod segítőként is

Az értő meghallgatás a segítő legnagyobb erénye és legfontosabb eszköze lehet. A One Brainben ez jelenti a kliensekkel való kommunikáció alapját. Alkalmazásával támogatjuk klienseinket abban, hogy a problémáikra a saját hitüknek, neveltetésüknek, pillanatnyi legjobb belátásuknak megfelelő megoldást találhassák meg.

Mivel ez egy rendkívül szokatlan formájú kommunikáció, sokat kell gyakorolnunk, újra és újra elolvasnunk ezt a rengeteg életből vett példákkal tarkított könyvet, hogy könnyedén tudjuk alkalmazni az életünkben vagy a munkánkban. A haszon, amivel kecsegtet, azonban beláthatatlan: javuló kapcsolatok, több megértés a generációk között és nem utolsó sorban a nagyon hatékony segítői munka a jutalom erőfeszítéseinkért.

A hosszú párkapcsolat 5 titka

“A házasság nem arra szolgál, hogy kiküszöbölje az élet fájdalmas megpróbáltatásait és veszeteségeit, inkább arra, hogy nagyon alaposan, nagyon emberi módon szembenézzünk és megbirkózzunk velük.” (Mike Mason)

Manapság egyre több a válás, a párkapcsolati krízis. Nehezen kapcsolódunk, nehezen köteleződünk el, miközben a lelkünk legmélyéről vágyunk egy igaz társra. De mégha meg is találjuk, sok esetben hagyjuk kihűlni a lángot, megrettenünk a konfliktusoktól és feladva a küzdelmet kimenekülünk a kapcsolatból. 

Pedig sok gyönyörűséget tartogat számunkra egy hosszú kapcsolat. Belepillantani egy másik ember világába, a szó konkrét és átvitt értelmében levetkőzni előtte, folyamatosan keresni a megoldásokat – ez egy olyan csodája a világnak, amelyet más módon nem tapasztalhatunk meg.

Nézzük meg, melyek azok a titkok, amelyeknek birtokában kell lennünk egy párkapcsolatban?

1. Elkötelezettség:

Amikor mások előtt is, sőt hivatalosan is felvállalom a páromat, amikor kimondom, hogy veled akarom leélni az életemet, akkor tudatosítom a szándékomat: akarom ezt a kapcsolatot az összes konfliktusával, nehézségével és szépségével együtt. Ha probléma van, akkor nem futok el, hanem megoldásokat keresek, beszélni próbálok az ügyeimről, vállalom a felelősséget azért a részért, ami az én részem a gondjainkból.

2. Kiváncsiság: milyen ember a másik

Közhelynek hangzik, hogy mások másmilyenek. Mások a férfiak és mások a nők. És ez igaz is. Ráadásul más családokból jövünk, más neveltetéssel, más szokásokkal. Ám az elvárás egy párkapcsolatban az, hogy értsen meg engem a másik. Pedig a jó irány, ha mindketten megpróbáljuk megérteni egymást és magunkat is. Mit szeretnék ebben a helyzetben? Mit szeretne ő? Így ráhangolódhatunk fokról fokra arra a megoldásra, ami mind a kettőnknek elég jó. A jó megoldás szinte soha nem felúton van. Van, amikor nekem kell többet engedni, van, amikor a páromnak…
Nagyon jó, ha néha belepillantok a párom világába. Megismerem a barátait, a kedvteléseit. És megengedem, hogy ő is velem tartson néha az én társaságomba.

3. Közös értékek

Erre még az ismerkedés szakaszában jó gondolni. Vajon az az ember, aki mindig azon gondolkodik, hogy hogyan kereshetne minél előbb minél több pénzt, vajon mit szól majd az én állandó tanulási vágyamhoz? Vagy, ha én kiskorom óta több gyermekre vágyom, őt viszont idegesítik a gyerekek, beszélni sem hajlandó a témáról, akkor vajon tényleg egymáshoz valók vagyunk-e? Tudjuk-e ezeket a különbségeket hosszú távon kezelni? Ha a válasz nem, akkor az a kapcsolat nem lesz működő képes, mert nem várhatjuk, hogy a másik értékei alapjaiban megváltozzanak. Ilyenkor másik párt jó keresni magunknak, akivel több a közös pont.

4. Nyitottság a másik és önmagunk változásaira

Bármennyire is szeretnénk megszokott sémák szerint kezelni valakit, az nem fog menni. Egy hosszú kapcsolatban szembe kell néznünk azzal, hogy változunk az életünk során. Változik a külsőnk, az érdeklődésünk, a jellemünk. Ahhoz, hogy követni tudjuk egymás változásait, érdeklődéssel kell figyelni egymást és magunkat, megosztani egymással a napi történéseket, a vágyainkat, a terveinket. Egymás barátaivá kell válnunk.

5. Szexuális vonzódás fenntartása partnerünkhöz

Sokan, egy hosszú párkapcsolatban elfelejtik az összebújás, a kézenfogva sétálás, a csókolózás örömeit. Néha már csak az aktus marad vagy még az is kikopik a hétköznapok szürkeségében.
Fontos, hogy őrizzük meg játékainkat. Egy-egy sms csak úgy, egy kis romantika, titkos símítások, bókok mindenkinek jól esnek. Ám az állandó zsörtölődés, kritizálás, féltékenykedés bizony lelohasztja a vágyakat.
Intő jel, ha a kapcsolaton belül apának és anyának kezdjük el szólítani egymást. Térjünk vissza kedvesünk becenevéhez, keresztnevéhez!

Boldog és hosszú párkapcsolatot kívánok!

    Ó, az azok a szörnyű kamaszok!

     

    Mások a mai kamaszok, mert…


    … mi másképp állunk hozzájuk, mint velünk tették a szüleink. 
    Személyes példámból azt szeretném megosztani, hogy kezdettől fogva az volt a célom, hogy a gyermekeimből önálló gondolkodású, céltudatos embert neveljek. Ezért általában kikértem a véleményüket, sok mindent közösen döntöttünk el és sok dologban hagytam őket önállósodni. Így a kamaszkorban, amikor az individuális törekvéseik felerősödtek, bizony nem hagyják magukat parancs szóval iránytani, sőt ki is fejezik ellenérzéseiket. Ezt szülőként nem könnyű elviselni/kezelni, hiszen mi a töredékét sem engedhettük meg magunknak a szüleinkkel szemben. Nincs mintánk az ilyen típusú konfliktusok kezeléséhez. Tehát a modern nevelési elveink nagyon jól működnek, amíg nincs probléma, ám, ha stresszbe kerülünk, visszanyúlunk a régi mintáinkhoz, ami persze szintén eredménytelen, mert más az alapja a nevelésnek. Bizony, ilyenkor teljes zavarodottság uralkodhat el rajtunk.
    … Mi, ilyen korunkban, utáltuk a felnőtteket, amikor parancsolgattak vagy prédikáltak, és nem akarjuk, hogy a gyerekeink bennünket is utáljanak.
    Előfordulhat, hogy a fentiek miatt nem szabunk megfelelő határokat, hanem hagyjuk, hogy gyermekeink a fejünkre nőjenek. Persze minden gyerek és minden család más! Így a határok is mások lehetnek, de fontos, hogy legyenek. A határ egy kapaszkodót jelent a kamaszoknak, ami ellen lázadnak ugyan, mégis biztonságot ad számukra. A határt olyan szorosra szabjuk, hogy amikor megszegi se „essen” túl nagyot. Ha általában jó a kapcsolatunk, akkor kamaszunk elfogad 1-1 szigorúbb szabályt. Morogni persze neki is joga van. Nekünk kell tisztában lennünk azzal, hogy mennyire és meddig tartunk fenn egy korlátot.
    … Nincs pozitív jövőképük, bennünket is bizonytalanak látnak.
    A mai világban sok a bizonytalanság minden tekintetben. Gazdasági válság van, bizonytalan a munkahelyünk, a pénzügyi helyzetünk, rengeteget dolgozunk azért, hogy az egyáltalán nem kicsi igényeket ki tudjuk elégíteni. Az utóbbi időben bekerült a köztudatba a 2012-es dátum, mint aktuális világvége időpont, és ez is keltheti azt az érzést gyermekeinkben, hogy nincs értelme tanulni, inkább csak bulizzunk, úgymond „érezzük jól magunkat”, hiszen ki tudja, lesz-e egyáltalán jövő, ahol számít a ma megtanult tudás?
    … Ők már nem tudják, nem akarják elrejteni „sérültségüket”.
    Ez a lázadásuk. Amíg mi igyekeztünk nem mutatni, hogy mennyire érdektelen egy tanár vagy egy tantárgy, ők már nyilvánvalóvá teszik a tagadásainkat, és sms-eznek, körmöt festenek, esznek, beszélgetnek az órákon. Mi meg próbálunk magyarázkodni a szülőiken…
    Hogyan bánjunk velük?
    … nincs pontos recept, egyedi, kreatív megoldásokat kell kidolgozni családunk számára. 
    … Merjünk segítséget kérni, ha kell más szülőktől, vagy szakemberektől.
    …  Emlékezzünk vissza saját kamaszkori vágyainkra, félelmeinkre.
    … Tűzzünk ki közösen célokat kamaszunkkal.
    … Tartsuk fenn a jó személyes kapcsolatot konfliktusaink közepette is.

    És persze nem árt a jó humorérzék sem:)

    Ki gyógyítja a gyógyítót?

    Manapság egyre többen vannak, akik különböző képességeik, tehetségeik révén mások segítésével keresik a kenyerüket. Ide tartoznak az ápoló(nő)k, orvosok, tanító(nő)k, óvónők, szociális munkások valamint a természetgyógyászat és ezotéria területén dolgozó segítők egyaránt. Ők azok, akik között a legnagyobb arányban fordul elő a kiégettség. A veszélyeztetettek között találhatjuk még a gyermeküket egyedül nevelő szülőket és a háztartásbelieként dolgozókat is. 

    Aki életében csak egyszer is – akár szülőként , barátként– megtapasztalta azt a fajta feladatot, amit egy másik emberre való teljes figyelem jelent, az pontosan tudja, hogy mekkora igénybevétellel jár.
    Óriási a veszélye annak, hogy aki rendszeresen mások problémáinak megoldásával foglalkozik, saját magát elhanyagolja, sőt előbb-utóbb akár meg is betegítheti. Emellett az is előfordulhat, hogy segítés helyett a kimerült segítő adni már nem tudván, a segítendőktől vesz el energiát.

     Könnyen felismerhetjük a kimerült segítőt arról az ellentmondást nem tűrő hangról, amelyen világosan érezhető, hogy csak és kizárólag az ő tanácsai szerint lehet a helyes irányban haladni. Szintén fontos tünetnek számít a sértődöttség és a pesszimizmus.
    Ha kliensként kerülünk ilyen segítőhöz, mihamarabb szakítsuk meg vele a kapcsolatot, mert javulás helyett energiaveszteségre, sőt állapotunk romlására számíthatunk.
    Ha segítőként dolgozunk, az átlagosnál is nagyobb a felelősségünk abban, hogy jó testi-lelki állapotban tartsuk magunkat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy munkánk során energiáink fokozottabban használódnak el, mint más foglalkozásoknál.

    Ha felkészülünk ezekre a helyzetekre, akkor sokáig tudunk majd magunk és klienseink megelégedésére dolgozni.

    Hogyan készülhetünk fel?? 

    Vannak napi, heti és éves ritmusban végzendő gyakorlatok.

    Napi szintűek: megfelelő táplálkozás, ha lehet sok magas víztartalmú gyümölcs, zöldség és teljes értékű gabona fogyasztásával. Fontos, hogy lehetőleg valamilyen meditációs, vagy spirituális gyakorlattal tartsuk karban lelkünket. Figyeljünk rá, hogy eleget aludjunk. Fordítsunk naponta időt arra, hogy törődjünk családtagjainkkal, hozzátartozóinkkal, barátainkkal.

    Heti szintűek: tartsunk meg a magunk és családunk számára egy vagy két pihenőnapot. Ilyenkor kiránduljunk, menjünk társaságba. Szakítsunk időt arra, hogy átgondoljuk az előző hetet, és felkészüljünk a következő hétre.

    Éves szintűek: Merjünk szabadságra menni. Évente egyszer hosszabb időre (2-3 hét), és még egyszer, vagy kétszer 1-1 hétre. Végezzünk el továbbképzéseket, amelyekből új impulzusokat meríthetünk munkánkhoz. Olvassuk, lapozgassuk rendszeresen újra azokat a könyveket, jegyzeteket, amelyekből szakmánkat tanultuk.

    Ha segítőként úgy érezzük, hogy kimerültünk, merjünk segítséget kérni, és különféle terápiás módszerekkel állítsuk helyre megbomlott testi-lelki harmóniánkat. Így oly módon tudunk segítséget nyújtani, hogy magunk is átélhetjük a folyamatos testi-lelki fejlődés örömeit és klienseink is profitálnak kitűnő energetikai állapotunkból.

    Ehhez kívánok mindannyiunknak sok erőt, jó egészséget és bátorságot!