Ó, az azok a szörnyű kamaszok!

 

Mások a mai kamaszok, mert…


… mi másképp állunk hozzájuk, mint velünk tették a szüleink. 
Személyes példámból azt szeretném megosztani, hogy kezdettől fogva az volt a célom, hogy a gyermekeimből önálló gondolkodású, céltudatos embert neveljek. Ezért általában kikértem a véleményüket, sok mindent közösen döntöttünk el és sok dologban hagytam őket önállósodni. Így a kamaszkorban, amikor az individuális törekvéseik felerősödtek, bizony nem hagyják magukat parancs szóval iránytani, sőt ki is fejezik ellenérzéseiket. Ezt szülőként nem könnyű elviselni/kezelni, hiszen mi a töredékét sem engedhettük meg magunknak a szüleinkkel szemben. Nincs mintánk az ilyen típusú konfliktusok kezeléséhez. Tehát a modern nevelési elveink nagyon jól működnek, amíg nincs probléma, ám, ha stresszbe kerülünk, visszanyúlunk a régi mintáinkhoz, ami persze szintén eredménytelen, mert más az alapja a nevelésnek. Bizony, ilyenkor teljes zavarodottság uralkodhat el rajtunk.
… Mi, ilyen korunkban, utáltuk a felnőtteket, amikor parancsolgattak vagy prédikáltak, és nem akarjuk, hogy a gyerekeink bennünket is utáljanak.
Előfordulhat, hogy a fentiek miatt nem szabunk megfelelő határokat, hanem hagyjuk, hogy gyermekeink a fejünkre nőjenek. Persze minden gyerek és minden család más! Így a határok is mások lehetnek, de fontos, hogy legyenek. A határ egy kapaszkodót jelent a kamaszoknak, ami ellen lázadnak ugyan, mégis biztonságot ad számukra. A határt olyan szorosra szabjuk, hogy amikor megszegi se „essen” túl nagyot. Ha általában jó a kapcsolatunk, akkor kamaszunk elfogad 1-1 szigorúbb szabályt. Morogni persze neki is joga van. Nekünk kell tisztában lennünk azzal, hogy mennyire és meddig tartunk fenn egy korlátot.
… Nincs pozitív jövőképük, bennünket is bizonytalanak látnak.
A mai világban sok a bizonytalanság minden tekintetben. Gazdasági válság van, bizonytalan a munkahelyünk, a pénzügyi helyzetünk, rengeteget dolgozunk azért, hogy az egyáltalán nem kicsi igényeket ki tudjuk elégíteni. Az utóbbi időben bekerült a köztudatba a 2012-es dátum, mint aktuális világvége időpont, és ez is keltheti azt az érzést gyermekeinkben, hogy nincs értelme tanulni, inkább csak bulizzunk, úgymond „érezzük jól magunkat”, hiszen ki tudja, lesz-e egyáltalán jövő, ahol számít a ma megtanult tudás?
… Ők már nem tudják, nem akarják elrejteni „sérültségüket”.
Ez a lázadásuk. Amíg mi igyekeztünk nem mutatni, hogy mennyire érdektelen egy tanár vagy egy tantárgy, ők már nyilvánvalóvá teszik a tagadásainkat, és sms-eznek, körmöt festenek, esznek, beszélgetnek az órákon. Mi meg próbálunk magyarázkodni a szülőiken…
Hogyan bánjunk velük?
… nincs pontos recept, egyedi, kreatív megoldásokat kell kidolgozni családunk számára. 
… Merjünk segítséget kérni, ha kell más szülőktől, vagy szakemberektől.
…  Emlékezzünk vissza saját kamaszkori vágyainkra, félelmeinkre.
… Tűzzünk ki közösen célokat kamaszunkkal.
… Tartsuk fenn a jó személyes kapcsolatot konfliktusaink közepette is.

És persze nem árt a jó humorérzék sem:)

Minden fájdalom – agyfájdalom

Azzal már sokan tisztában vagyunk, hogy elnyomott érzelmeink tünetként jelennek meg testünkben, ám nem mindig okoznak tényleges fájdalmat. Egy krónikus eltérés akkor fáj, amikor érzelmileg is átélünk egy fájdalmat, nehézséget.

Jó példa erre az a Németországban végzett vizsgálat, melynek során több ezer ember gerincéről készítettek röntgen felvételeket. Ezeken a felvételeken világosan látszott, hogy a középkorú emberek jelentős része komoly gerincproblémákkal küzd. Ez, azt hiszem, nem is olyan meglepő, ha belegondolunk, milyen sokat ülünk életünk során, és bizony a gerincünk nem erre az “üzemmódra” lett kitalálva. Mégis, csak a gerincferdüléses betegek kis része számolt be konkrét fizikai fájdalomról, a nagyobb részük nem érzékelte a tünetet.

A fájdalomról beszámoló betegekkel mélyebben beszélgetve arra jutottak a kutatók, hogy valamennyi fájdalom mögött áll egy éppen akutan megnyilvánuló, családi vagy munkahelyi gondokat tükröző, érzelmi probléma.
Na, ilyen esetekben jegyzik meg barátaink:

“Fejben kellene rendet tenned!”
Hogy milyen igazuk van! Mert mi is történik a fejünkben, amikor egy problémát érzékelünk?
  1. Az érzékelésünk alapján keletkezik egy kép, melyet a beszédközpontunk lefordít a szavak nyelvére.
  2. Ez a kép, gondolat érzelmeket vált ki belőlünk. Ezek az érzelmek lehetnek kellemesek, vagy éppen kellemetlenek.
  3. A kellemetlen érzésekről már megtanultuk, hogy nem szabad kifejeznünk őket, ezért inkább elnyomjuk, hogy ne kelljen éreznünk.
  4. Ez az elnyomott érzés a tudatalattinkba, majd a testünkbe kerül, és a testünk pedig fájdalom formájában jeleníti meg az elnyomott érzelmet, szimbolikusan kifejezve a problémát, ami által visszairányítja a figyelmet az elnyomott érzelemre.

Mit tehetünk?

 
Először is, amikor valamilyen fizikai fájdalmat érzünk, legyünk hajlandóak elfogadni, hogy érzelmi fájdalom is áll a háttérben. Jó, ha ilyenkor végig gondoljuk, hogy az utolsó 3-4 hétben milyen sérelmek értek bennünket, kire haragudtunk meg (ne felejtkezünk el önmagunkról sem!), minek állunk ellen, mit nem tudunk elfogadni. Ha megtaláltuk a problémás helyzetet, fogjuk meg egyik kezünkkel a homlokunkat, másik kezünkkel tarkónkat, és mélyeket lélegezve idézzük fel minél részletesebben a problémát okozó helyzetet. 

Ne ijedjünk meg, lehet, hogy rossz érzéseink előszörre ahelyett, hogy csökkennének, még erősebbekké válnak. Pörgessük le a szituációt újra és újra magunkban a fent leírt stresszoldó tartásban, mély légzéssel mindaddig, amíg azt érezzük, megnyugodtunk, és nem zaklat fel többé minket az esemény. Ekkor – még mindig tartva fejünket – találjunk ki olyan új lehetőségeket, ötleteket, amelyekkel sikeresebben megoldhattuk volna problémánkat, és ezt is “vetítsük le” magunknak.

Ha súlyos tüneteink vannak, érdemes lehet egy kineziológust felkeresni, aki az izomtesztelés segítségével pontosan behatárolja azokat a jelenbeli és múltbeli érzéseket, amelyek tüneteink mögött meghúzódnak. Sőt olyan stresszoldó gyakorlatokat is ajánl, amelyek segítenek, hogy könnyebben kezeljük a felmerült problémát.
Hasznos lehet ilyenkor a Bach esszenciák közül a kisezerjófű, a fűzfa vagy az erdei fenyő, illetve a féldárakövek közül a lápisz lazuli vagy  a rózsakvarc.