Mit tanulunk a One Brain 10. szintjén?

Ezen a héten folytatjuk a One Brain tanfolyamokkal kapcsolatos sorozatunkat. A One Brain 10. szintjén a téma: a serdülőkor, az érettség és a szeretet

A hitrendszerünk, a beépített félelmek, a belénk ivódott minták mind azt mondják, hogy ez nem lehetséges, a szeretet nem létezik, folyton félnünk és védekeznünk kell a külvilág ellen. Lehetetlen elérned, amire vágysz. Az a hely, amit szeretnél, már foglalt. Az erőforrások szűkösek, nem lehet a tiéd mindaz, amit szeretnél.

Így aztán vagy harcolnod kell vagy manipulálnod, hogy elérd a céljaidat. És ha így sem megy, akkor legjobb, ha feladod önmagadat, álmaidat, és passzív követőjévé válsz a társadalmi normáknak, egy mesternek vagy eszmének.

Az elvárások sok esetben elválasztanak bennünket lényegi célunktól, és arra kényszerítenek, hogy hagyjuk figyelmen kívül felsőbb énünk hangját, érjük be kevesebbel, mint ami számunkra elérhető, és tegyük azt, amit „minden normális embernek” tennie kell.

Ha felvállaljuk a felelősséget életünkért, egyesítjük kreativitásunkat a megvalósító képességünkkel, akkor semmi nem állíthat meg minket. Hiszen átadva magunkat saját fényességünknek létrehozhatjuk a világban azt a jót, amiért megszülettünk, és ami nem csupán önmagunk, hanem a mindenki számára legfőbb jót is szolgálja.

Ha elvégzed ezt a tanfolyamot, akkor a legfőbb haszon, hogy oldódhatnak benned a szeretettel kapcsolatos félelmek, az éretlen, manipuláló szeretet helyett egyre inkább képes lehetsz az érett szeretet megtapasztalására, amikor azt adod, ami a másiknak jó, és mered kérni azt, ami neked jó.

A szakmai fejlődésedet pedig támogatja az a három oldás, amit ezalatt a négy nap alatt végzel immár a teljes One Braines eszköztár birtokában.

Mit tanulunk a One Brain 4-es tanfolyamon?

Talán a magyar vizsgarendszer miatt, sokan gondolják, hogy az első három tanfolyam után már a kezükben van minden, hogy szakmailag jó segítővé váljanak. Azt kell mondjam, hogy az igazi tanulás csak itt kezdődik!

A Haladó Egy Agy tanfolyam témája: diszlexiás vakfoltjaink érzelmi háttere. Olyan energia blokkok oldásával foglalkozunk, amelyek a testünkbe zárt megtagadott és letagadott érzelmeink következtében alakultak ki. Azokról az érzelmekről van itt szó, amiket lenyeltünk, de soha nem tudtuk megemészteni, még kevésbé kiválasztani magunkból.

Ahogy ezt már a legutóbbi posztban is említettem, minden tanfolyamoknak megvan a lényegi ügye. Az Egy Agy Haladóknak tanfolyamnál ez az ügy a reaktivitás, ami azt jelenti, hogy a stressz miatt nem felelősségteljes választ adunk egy kihívást jelentő helyzetre, tapasztalata, ráhangolódva a mindenki számára legfőbb jóra, hanem csak reagálunk a múlt beépült mintázatai alapján gyakran terméketlen, időnként pedig romboló módon.


Miben segít neked ez a tanfolyam?

1. Ha most tanulod a One Braint, akkor nagyszerű új eszközök és készségek birtokába kerülhetsz, amelyek támogatják oldásaid hatékonyságát.
2. Ha már régebben tanultad, és ismételni jössz, akkor segít abban, hogy világosabban használd a jól ismert eszközöket, többek között a „mumus” korrekciókat is, valamint, hogy megtanulhatod azt az oldásmenetet, ami munkádat igazán gyengéddé, a kliens által vezetetté teszi.
3. Ha már oktatod, akkor magabiztossá válhatsz abban, hogy hogyan tudod az új szemléletet átadni hallgatóidnak úgy, hogy élvezetes és örömteli legyen számukra a tanulás.

Milyen korrekciókkal bővül az eszköztár?

  • Testpolaritás
  • Polarizált egyensúly
  • Elektrolit egyensúly
  • Kloakális energia
  • Fülkürti egyensúly
  • Szimbólumok
  • Tekintetirányok oldása
  • Mellékvese energia oldása
  • Anyai, apai viselkedési minták oldása
  • Bach és Maui esszenciák
  • Csakrák
  • A reaktív energia korrigálása
  • Összeszűkült koponya korrekció
  • Rekeszsérvi energia
  • Ileocökális billentyű energiája
  • Huston billentyű energiája
  • Újabb izmok

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor ma (2020. február 7.) éjfélig még tudsz csatlakozni. Szándékodat jelezd emailben a jelentkezes@chironstudio.hu címen

Mit tanulunk a One Brain 8. szintjén?

Ezzel a poszttal egy új sorozatot indítok az útjára, amiből megtudhatod, hogy milyen új tudással gazdagíthatnak téged a One Brain tanfolyamok különböző szintjei, mi az, amiért megéri a pénzt és a fáradságot, hogy tovább haladj a képzési úton.

Talán kevesekben tudatosodik, hogy minden egyes tanfolyamunknak megvan a maga fő témája, ami köré mind az elméleti mind a gyakorlati tananyag, a blokkok oldásához tanult korrekciók rendeződnek.

Ez a téma a 8-as szinten: az elkerülés és a megtagadás.

Két nagyon gyakori viselkedési forma olyankor, amikor egy-egy nehéz érzelmi helyzettel találkozunk. Amikor úgy érezzük, hogy a felmerülő negatív érzelmek kezelése meghaladja kapacitásainkat, akkor legtöbben azt választjuk, hogy elnyomjuk az érzéseinket. Pedig az elnyomott érzelmek hosszú távon gyakran testi tünetekben jelenhetnek meg.

Ezért lehet, hogy egy szerelmi csalódás után inkább elkerüljük a randizást, nehogy ismét csalódnunk kelljen. Vagy azt mondjuk egy megoldatlan problémánkra, hogy „elfogadtam, hogy ez így van, már nem érdekel” – pedig tagadásunkkal csak védeni szeretnénk magunkat attól a fájdalomtól, amit az adott helyzet vagy személy okozott a számunkra.

Az elkerülés és a tagadás reakcióját támogatja sajnos a ma oly divatos „pozitív gondolkodás” kényszere. Fontos, hogy merjük átélni az érzéseinket, mert csak így tudjuk elengedni őket.

Milyen korrekciók segítenek, hogy megtaláljuk és oldjuk az elkerülés és tagadás okozta blokkokat?

  • Színek – egyensúlyt hoznak a két agyfélteke működésében.
  • Érettség kora – segít megtalálni, hogy hány éves korban álltunk le a fejlődéssel az ügyünkben.
  • Elkerülő viselkedések – felismerhetjük, hogy mit szeretnénk elkerülni, és hogyan nézhetünk szembe vele.
  • Izomáramkörök – ha már a testünkbe rejtjük az érzelmeinket, jó, ha megtaláljuk és oldjuk is ezeket a blokkokat.Egyetemes összekapcsoló pontok, hogy kiegyenlítődhessen testünkben az energiaáramlás.

Ha szeretnél többet tudni ezekről a korrekciókról vagy szeretnéd felfrissíteni a régebben megszerzett tudásodat, akkor szeretettel várlak a legközelebbi One Brain 8. tanfolyamon. Jelentkezni lehet a jelentkezes@chironstudio.hu címen.

Szubjektív tudosítás a One Brain 11. tanfolyamról

Nem tudom mondtam-e már, hogy notórius tanfolyam ismétlő vagyok. Ennek jegyében az idén elmentem megismételni a „Haladó szerkezet/funkciós meglátások” tanfolyamot, amit itthon a One Brain 11. szintjeként ismerünk.

Mi ennek a tanfolyamnak a témája?

  • A szerkezetek meghallása: ha erre képesek vagyunk, akkor könnyedén felismerjük, amikor egy kliensünk tagadja a saját képességét, erejét vagy felelősségét az ügyében.
  • A szeretetteli kommunikáció gyakorlása az „Érzem-akarom-Hajlandó vagyok” formulán keresztül, hogy a klienseink könnyedén találjanak megoldást az ügyeikre.
  • Megismerkedünk a kliens elhallgattatásának 12 módjával azért, hogy ezt NE használjuk az oldásainkban.
  • Sok olyan szakmai finomság kerül terítékre, amelyekre eddig talán csak „technikaként” ismerhettünk meg, de az igazi jelentősége még rejtve maradt előttünk.

Egy fontos cél: a szintre hozás

Szerencsére évről évre vannak olyan hallgatók, akik már régebben tanulták a módszert, és hosszabb-rövidebb kihagyás után szeretnének továbbhaladni. Nagyon becsülöm mindazokat, akik ebbe belevágnak. Ám gyakran úgy érkeznek meg ide, hogy nincsenek igazán tisztában a változásokkal. Ezért ezen a tanfolyamon az alapokat is megerősítjük, hogy a minősítő tanfolyamokon már azonos szintről indulhasson a csapat. Vagy, ha valaki még így is bizonytalannak érzi magát, felismerheti, hogy egy vagy több tanfolyamot érdemes még elvégeznie a konzultáns praktikum vagy a konzultáns facilitátori (12-es, 13-as) szint előtt.

Egy kis személyes motiváció: miért érdemes elvégezni ezt a tanfolyamot?

  • Mélyül a tudásod
  • Közelebb kerülsz a One Brain módszer lényegéhez
  • Finomodik a kommunikációd a kliensekkel.

És, hogy miért is jó ez?

  • Jobb minőségűek lesznek az oldásaid, így szívesebben jönnek hozzád a kliensek.
  • Te magad jobban élvezed az oldásaidat, így kevésbé fenyeget a kiégés veszélye.
  • Egyre inkább megérted, hogy hogyan használhatod a rendszert önmagad és szeretteid javára.

Mit tanulunk az egyes tanfolyamokon – A 3in1 concepts képzési útja

Az utóbbi napokban több kérdést kaptam arról, hogy mit tanulunk az egyes tanfolyamokon, és miért is érdemes azokat elvégezni.

A Magyarországon elérhető kineziológiai ágak közül talán a One Brain módszer rendelkezik az egyik legkomplexebb képzési úttal. Gyakran hangzik el az is, hogy talán feleslegesen hosszú, ám az én véleményem szerint inkább alapos és nagyon jól felkészít a szakma gyakorlására, és mind emellett mély önismeretet is ad. A tanfolyamok egymásra épülnek, a sorrend kötött.

Természetesen nem mindenki akar segítővé válni, sokan az önmegismerés remek eszközeként tekintenek ezekre a tanfolyamokra. Ha önmagad fejlesztését tűzted ki célul, akkor haladj a saját tempódban, ha úgy érzed, tarts szünetet, és addig a mélységig haladj, ameddig kedved, motivációd van.

Egészen más a helyzet azokkal, akik segítőként szeretnének dolgozni. Ha ez a szándékod, akkor javaslom, hogy jó tempóban haladj végig a tanfolyamok teljes során. Itt-ott úgyis lesz kényszerű szünet, hiszen vannak olyan tanfolyamok, amelyeket ma még magyar oktató nem taníthat.És a tanfolyamok között nézd át a tanultakat, és végezz gyakoroló oldásokat. Tegyél fel jó kérdéseket tanáraidnak, fejlődj, hogy profi segítővé válhass.

A tanfolyam sorozat 3 részre bomlik, minden nagyobb egységnek, sőt minden egyes tanfolyamnak megvan a maga sajátos célja, szerepe a rendszerben.

Az első rész célja: „jobban lenni”. Azt hiszem, ez mindannyiunkra ráfér:) Ezeket a tanfolyamokat mindenkinek csak ajánlani lehet, annyira alapvető tudást tartalmaznak. 3 tanfolyam tartozik ide:

    A szakma eszközei – One Brain 1.: ezen a tanfolyamon a fő téma, hogy mi is a stressz, és hogy az egyik legfőbb stresszokozó, hogy nem döntünk életünk fontos kérdéseiben. Itt tanuljuk meg az izomtesztelést, mint a testünk visszajelző mechanizmusát, tanulunk a Viselkedési Barométerről, ami megmutatja hogyan érzünk egy helyzetben, és milyen tudatállapot kellene a megoldáshoz. Tanulunk néhány egyszerű, ám nagyszerű stresszoldó technikát is.

      Az egységes agy alapjai – One Brain 2.: Az elvárások stresszeinek oldása itt a kulcs. Megtanulunk az izomtesztelés segítségével mozogni az időben, és tovább bővítjük stresszoldó eszköztárunkat is.

        Testkód – One Brain 3.: A fő cél, hogy megismerkedjünk ösztönös individuális énünkkel (szerkezet/funkcióinkkal), és rájöjjünk arra az alapvető igazságra, hogy mások MÁSOK! Máshogy éreznek, reagálnak, viselkednek, mint mi. Tanulunk egy egyszerű kommunikációs technikát, ami remekül működik a kommunikációs szakadékok áthidalásánál.

        A második részben a cél a haladó technikák elsajátítása, és önmagunk „tisztítása” régi ügyeinktől. Ezek a tanfolyamok már technikailag komplexebbek, ám rendkívül izgalmasak. Mindenkinek ajánlom, aki elkötelezett az önismeret útján. Azoknak pedig, akik felelősen dolgozni szeretnének ezzel a módszerrel, egyenesen kötelező. 

        Haladó egy agy – One Brain 4.: E tanfolyam leglényegesebb kérdése az, hogy vállaljuke a felelősséget életünk történéseiért vagy csak öntudatlanul reagálunk a bennünket ért hatásokra? Sok izgalmas technika segít itt bennünket. Többek között a Bach és a Maui esszenciák, a szimbólumok, az adrenalin túltengés oldása, csakra energiablokkok korrekciója, stb.

        A szavaknál is hangosabban – One Brain 5.: Visszatérünk ösztönös egyéniségünk (szerkezet/funkcióink) megismeréséhez. A szempont azonban más mint a Testkódban, hiszen itt önmegtagadásainkat vesszük górcső alá. Tanulunk az 5 testünkről és az izomtesztelési pozíciók jelentéséről, valamint a Barométer drágaköveiről is.

        Szerkezeti idegtan – One Brain 6.: Testünk energiaáramlásairól van itt szó főleg, valamint arról, hogy ezek az energiablokkok hogyan akadályozzák idegrendszerünk normális működését. A meridián energia, az izmok korrekciója, a generácós minták kerülnek itt elő.

        Kapcsolatok veszélyben – One Brain 7.:  Kapcsolatrendszerünket oldjuk itt. kezdjük a családdal, folytatjuk a barátokkal, partnerekkel, otthonunkkal, környezetünkkel, Bolygónkkal, Univerzumunkkal, majd az önmagunkhoz való viszonyt oldjuk. Kapcsolataink tagadásának oldásához remek eszközként a TAO esszenciákat használjuk.

        Testáramkörök, fájdalom és megértés – One Brain 8.: A kulcs azon hitrendszereink oldása, amelyek már ténnyé váltak bennünk. De itt oldjuk lázadásainkat, ami sok betegség hátterében áll, tanulunk a számokról, az izomáramkörökről, amiből kiderül, hogy hová rejtjük testünkben az elnyomott érzelmeket, a balesetek és fájdalmak oldásáról.

        Gyermekkor, szexualitás és öregedés – One Brain 9.: Ismét magunkat tisztítjuk, hogy átláthassuk, hogy gyermekkori félelmeink hogyan hozzák létre a nemi szerepekkel kapcsolatos függőségeinket, ami öregkorunkra rögeszmévé válik. olyannyira, hogyha nem oldjuk ezeket a mintákat, akkor nem marad más hátra, mint tehetetlenül, és sokszor fájdalmakkal terhelve várni a félelmetes halált. Tanulmányaim során talán ez a program hatott rám a legnagyobb erővel, és segített felismerni, mit jelent a nemek harca, és milyen árat fizetünk ezért.

        Serdülőkor. érettség, szeretet – One Brain 10.: Újabb lépés a tisztiulás felé. Az alapkérdés: felnőttünk-e valaha? Vállaljuk-e mindazt a felelősséget, amit az érettség jelent az életünkben. Tudunk-e szeretni, vagy csak ámítjuk magunkat és másokat, gondoskodással próbáljuk elérni mindazt, amit meg szeretnénk kapni, hogy aztán végül feladjuk magunkat, és valamely felsőbbség, guru irányítása alatt tengessük életünket.
         

        A harmadik blokk pedig a legszorosabb értelemben vett szakmáról szól. Hogyan használ mindazt, amit megtanultál a kliensekkel való munkában, és hogyan építsd fel az üzletedet ebből a hatalmas tudásból, amit megszereztél? Ezek kulcsfontosságú tanfolyamok mindazok számára, akik hivatásszerűen akarnak dolgozni ezzel a módszerrel.

        Haladó szerkezet/funkciós meglátások – One Brain 11.: Hogyan használd a szerkezet/funkciós ismereteidet az oldásokban? Hogyan kommunikálj feltáró kérdések segítségével klienseiddel, hogy gyengéden segíts a valódi ügyet felszínre hozni, ám semmi ne csúszhasson ki az elkerülések és megtagadások kiskapuin.

        Konzultáns praktikum – One Brain 12.: Szakmailag az egyik leghasznosabb tanfolyam. Sokszor elhangzik a tanfolyamokon, hogy az oldás céljának pontos behatárolása, az ügy felszínre hozása már felér egy fél oldással. És ha az ügy nem világos, akkor csak maszatolunk! Nagyon gyakorlatiasan, sok bemutatóval zajlik a munka, talán soha annyit nem tanulunk a kliensekkel való munkáról, a kliensekhez való hozzáállásról, mit ezen a tanfolyamon.

        Konzultáns facilitátori tréning – One Brain 13.: Oldásokat kapsz a sikerre, az eszközök magabiztos használatára. Megtanulod, hogyan tarts sikeres előadásokat, bemutatókat, ezt gyakoroljátok is.  Hogyan marketingezz? Hogyan írj szórólapokat? hogyan szerezz klienseket? Számtalan olyan kérdés, ami a sikerességhez elengedhetetlen, hiszen, ha profi vagy nem elég a nagy tudás, meg is kell tudnod élni a tudásodból.

         
         

         

        Legutóbbi bejegyzések

        Kategóriák

        Címkék

        régebbi bejegyzések