Hallgass a belső hangodra! – Na jó, de melyikre?!

A minap egy oldás során derült ki egy kliensemről, hogy gyakran féltékeny, akár ok nélkül is, mert már több párkapcsolatában is megtapasztalta a megcsalatás keserűségét. Emiatt a legkisebb pletykának is hitelt ad, a felháborodásának pedig sajnos elég erőteljesen ad hangot, amivel sérti a párját, és rombolja a most még éppen csak bimbózó kapcsolatát. Kliensem elmondta azt is, hogy egyébként jók a megérzései, de ebben az esetben nem tudja, hogy a pletykákra hallgasson-e vagy a párjának higgyen, valahogy ebben az esetben “nem működnek a megérzései”.

Jó tudnunk, hogy mindannyiunknak vannak megérzései, a hatodik érzék, vagy az érzékszerveken túli észlelés általános idegrendszeri képességünk. Természetesen, mint minden képességnél, van, akiknél ez fejlettebb, van akik kevésbé bíznak benne, és néhányan egyenesen tagadják megérzéseik létezését.
Azt a tényt is fontos ismernünk, hogy stressz helyzetben megérzéseink nem működnek, félelmeink viszont annál inkább. Hiszen stresszhelyzetben agyunk túlélésért felelős központja veszi át az uralmat, ami azonnal a múlt mintáiba repít minket, így a megérzéseink, amelyek alapvetően a jelenre vonatkoznak egyszerűen nem jutna szóhoz.

Tehát, ha több féle “belső hangot” is hallasz, akkor vizsgáld meg, hogy stresszben vagy-e? Van-e rossz érzés a testedben? Ha igen, akkor ne foglalkozz semmiféle belső hanggal, mert amit hallanál, az a múlt tapasztalatainak a hangja, és alapvetően a félelmeidet tükrözi vissza. Többnyire a negativitásáról ismerheted fel. “Nem tudom megtenni.” Fogalmam sincs mit kellene tennem, vagy mondanom.” Nem szeretném, hogy megint az történjen!” Amikor ilyeneket hallasz magadtól, azonnal kezdj stresszcsökkentő gyakorlatokba. Itt találsz néhány nagyon hatékony gyakorlatot.
Ha úgy érzed, egyedül nem boldogulsz a félelmeddel, az arra utal, hogy egy régi minta tolakszik elő tudatodból, amit megkereshetünk és oldhatunk a kineziológia módszereivel.

A megérzéseink hangja egészen másképp cseng. Az első ismérv: ez a hang mindig pozitív! Vagyis arról beszél, hogy mit tegyél az adott helyzetben, és nem arról, hogy mit ne tegyél. Sokszor csak utólag derül ki, hogy az akkor logikátlannak tűnő utasítás, figyelmeztetés milyen gondoktól óvott meg bennünket. Előfordulhat, hogy egy reggel úgy érzed, hogy másik úton kellene munkába menned a megszokott útvonal helyett. Mivel spirituálisan fejlett ember vagy, hallgatsz megérzésedre, és gond nélkül beérsz dolgozni. Aztán lehet, hogy a munkahelyeden, vagy az esti Híradóból értesülsz, hogy a szokott útvonaladon súlyos baleset történt, és ha arra mész, akkor részesévé válsz a szörnyűségnek.