Zseninek születtünk – tanulás egy életen át

Mindannyian úgy születünk, hogy rendelkezünk a tanulás képességével. Tulajdonképpen életünk minden pillanatában tanulunk.

Tanulunk, amikor újszülöttként ismerkedünk a környezetünk tárgyaival, felfedezve azok színét, szagát, ízét. Tanulunk, amikor az oviban társas kapcsolatokat alakítunk ki, barátokra teszünk szert, vagy megküzdünk ellenfeleinkkel. 
Tanulunk az iskolában is, amikor a tanító néni/bácsi megpróbál rávenni bennünket arra, hogy használjuk a logikus agyunkat és raktározzuk el azokat az információkat, amelyek fontosak lehetnek.  
Aztán tanulunk, amikor tizenévesen szerelmekbe, később párkapcsolatokba bonyolódunk, tanulunk, amikor gyerekünk születik. Tanulunk munkahely változtatásoknál, költözésnél, tulajdonképpen tanulunk egész életünkön át.
A tanulást az emberi testben leginkább az agyhoz kötjük. Lássunk is erről a szerkezetről néhány különös tényt:
  • Az agy legalább ezerszer gyorsabb a világ jelenleg leggyorsabb szuperkomputerénél.
  • Az agyban annyi idegsejt van, mint csillag a tejúton kb. 100 milliárd
  • Az agykéregben a szinapszisok (idegi kapcsolatok) száma 60 trillió
  • Az agy homokszemnyi része 100 ezer idegsejtet és 1 milliárd idegi kapcsolatot tartalmaz.
  • Az agy mindig be van kapcsolva,akár ébren vagyunk,akár alszunk.
  • Az agy folyamatosan újabb és újabb módon hoz létre agyi kapcsolatokat = tanul
Egy kicsike agy is fantasztikus teljesítményekre képes. Annak navigációjához, hogy egy cinke szélben egy meghatározott faágra szálljon le, egy szuperkompjuternek napokig tartó számolásra lenne szüksége, sőt, lehet, hogy ez a probléma számítástechnikailag megoldhatatlan. A madarak mégis rendszeresen leszállnak szélben faágakra…
Mit is jelent a tanulás az agy szempontjából? Az idegsejtek hálózatának
újrarendeződése jön létre egy tanulási folyamat során.
Az emberi agy pedig az élővilágban is a legbonyolultabb szerkezetnek számít. Alapvetően kétféle módon tanulunk:
  • Logikus agyunkkal: olvasunk, megértünk, megjegyzünk adatokat, összefüggéseket
  • Tapasztalataink útján tanulunk.
Ez utóbbi a tanulásnak lényegesen hatékonyabb módját képviseli.
Külön izgalmasnak tűnik, hogy agyunkban minden nyomot hagy.
A tanulás folyamata egész életünkön keresztül tart és korántsem korlátozódik az iskolapadban eltöltött időre. Minél bonyolultabb egy élőlény, annál fejletlenebbül születik meg, és annál tovább tart a „felnőtt állapot” elérése. Ezen értem az alkalmazkodáshoz szükséges fizikai, emocionális és mentális képességek kialakulását
A tanulás életen át tartó folyamatát könnyítheted meg önmagad számára, ha részt veszel a “Stressz nélkül gyerekjáték…” tanfolyamon. A tanfolyamainkról honlapunkon keresztül tájékozódhatsz.

Ó, az azok a szörnyű kamaszok!

 

Mások a mai kamaszok, mert…


… mi másképp állunk hozzájuk, mint velünk tették a szüleink. 
Személyes példámból azt szeretném megosztani, hogy kezdettől fogva az volt a célom, hogy a gyermekeimből önálló gondolkodású, céltudatos embert neveljek. Ezért általában kikértem a véleményüket, sok mindent közösen döntöttünk el és sok dologban hagytam őket önállósodni. Így a kamaszkorban, amikor az individuális törekvéseik felerősödtek, bizony nem hagyják magukat parancs szóval iránytani, sőt ki is fejezik ellenérzéseiket. Ezt szülőként nem könnyű elviselni/kezelni, hiszen mi a töredékét sem engedhettük meg magunknak a szüleinkkel szemben. Nincs mintánk az ilyen típusú konfliktusok kezeléséhez. Tehát a modern nevelési elveink nagyon jól működnek, amíg nincs probléma, ám, ha stresszbe kerülünk, visszanyúlunk a régi mintáinkhoz, ami persze szintén eredménytelen, mert más az alapja a nevelésnek. Bizony, ilyenkor teljes zavarodottság uralkodhat el rajtunk.
… Mi, ilyen korunkban, utáltuk a felnőtteket, amikor parancsolgattak vagy prédikáltak, és nem akarjuk, hogy a gyerekeink bennünket is utáljanak.
Előfordulhat, hogy a fentiek miatt nem szabunk megfelelő határokat, hanem hagyjuk, hogy gyermekeink a fejünkre nőjenek. Persze minden gyerek és minden család más! Így a határok is mások lehetnek, de fontos, hogy legyenek. A határ egy kapaszkodót jelent a kamaszoknak, ami ellen lázadnak ugyan, mégis biztonságot ad számukra. A határt olyan szorosra szabjuk, hogy amikor megszegi se „essen” túl nagyot. Ha általában jó a kapcsolatunk, akkor kamaszunk elfogad 1-1 szigorúbb szabályt. Morogni persze neki is joga van. Nekünk kell tisztában lennünk azzal, hogy mennyire és meddig tartunk fenn egy korlátot.
… Nincs pozitív jövőképük, bennünket is bizonytalanak látnak.
A mai világban sok a bizonytalanság minden tekintetben. Gazdasági válság van, bizonytalan a munkahelyünk, a pénzügyi helyzetünk, rengeteget dolgozunk azért, hogy az egyáltalán nem kicsi igényeket ki tudjuk elégíteni. Az utóbbi időben bekerült a köztudatba a 2012-es dátum, mint aktuális világvége időpont, és ez is keltheti azt az érzést gyermekeinkben, hogy nincs értelme tanulni, inkább csak bulizzunk, úgymond „érezzük jól magunkat”, hiszen ki tudja, lesz-e egyáltalán jövő, ahol számít a ma megtanult tudás?
… Ők már nem tudják, nem akarják elrejteni „sérültségüket”.
Ez a lázadásuk. Amíg mi igyekeztünk nem mutatni, hogy mennyire érdektelen egy tanár vagy egy tantárgy, ők már nyilvánvalóvá teszik a tagadásainkat, és sms-eznek, körmöt festenek, esznek, beszélgetnek az órákon. Mi meg próbálunk magyarázkodni a szülőiken…
Hogyan bánjunk velük?
… nincs pontos recept, egyedi, kreatív megoldásokat kell kidolgozni családunk számára. 
… Merjünk segítséget kérni, ha kell más szülőktől, vagy szakemberektől.
…  Emlékezzünk vissza saját kamaszkori vágyainkra, félelmeinkre.
… Tűzzünk ki közösen célokat kamaszunkkal.
… Tartsuk fenn a jó személyes kapcsolatot konfliktusaink közepette is.

És persze nem árt a jó humorérzék sem:)

Ugorj a békákkal – kineziológiai gyermektanfolyam

A gyermektréning célja kettős: az egyik, hogy a gyermek könnyebben vegye az akadályokat élete minden területén, valamint, hogy felkészítsük őt a stresszmentes tanulásra.
A tanulás meghatározza földi életünket. Az első években még a tanulás könnyű és örömteli legtöbbünk számára. Hiszen az alapvető mozgások, a beszéd elsajátítása, a kapcsolatteremtés okozta siker, örömmel tölt el minket. Mégha hibázunk is, addig gyakoroljuk az adott tevékenységet, ameddig sikeresen nem megy.
Amikor bekerülünk az iskolába, gyakran megtanulunk félni attól, hogy hibázunk, hogy megbukunk.Aztán egyre többször feladjuk, sőt kezdünk másképp gondolkozni. Ez végképp megnehezíti a dolgunkat. Diszlexiásak leszünk, “lassúvá” válunk, stb. Néhányan ezeket a címkéket egész életükön át hordozzák, önképük részévé teszik. “Nehézkes vagyok”, “nekem mindent háromszor kell elmondani”, “a matek nem erős oldalam”, “nincs érzékem a nyelvekhez”, “nem vagyok muzikális”. Ismerősen hangzanak? Ezek többnyire saját magunk számára szolgálnak önigazolásként, hogy ne kelljen felvállalnunk a kockázatát annak, hogy átlépjük saját korlátainkat.
A tréning folyamán először alaposan megvizsgáljuk a tanuláshoz kapcsolódó stresszeket, amelyeket kicsi korunk óta cipelünk magunkkal. Felkeltjük az érdeklődését a tanulás iránt, és megtanítjuk, hogyan segítsen magán egyszerű kineziológiai módszerekkel,  gyakorlatokkal.
A tréning segít megelőzni a tanulási nehézségeket, írási, olvasási problémákat, magatartászavart, önbizalomhiányt. Támogatja a helyes énkép kialakítását, valamint a pozitív önértékelést.
A módszer része a megerősítő gyakorlatok otthoni elvégzése, hiszen ezek segítségével válnak tartóssá az eredmények! Éppen ezért hangsúlyt helyezünk a szülőkkel való kapcsolattartásra, konzultációra is. Ennek kereteiben a szülőknek is megtanítjuk a stresszoldó gyakorlatokat, így a tanfolyam az egész család harmóniáját szolgálja.
A legközelebbi tanfolyam időpontjáról a http://www.chironstudio.hu/tanfolyamok/ oldalon tájékozódhattok. 
A tanfolyamot két korcsoportra bontva tartjuk: 6-12 éveseknek, illetve 13-18 éveseknek.