5 tévhit az ÉLETről, amivel folyamatos stresszben tarthatod magad

  1.   Gondtalan életet kellene élnünk


    Sokan vágyunk arra, hogy gondjaink megszűnjenek, és problémáinktól megszabadulva könnyedén, az életet élvezve, boldogan éljük mindennapjainkat. Ez pillanatok, időszakosan létre is jön, de aztán legtöbben azon kapjuk magunkat, hogy megint “jönnek a problémák”, hogy soha nem lesz vége a gondjainknak. 

    A feladat: vegyük tudomásul, hogy a probléma nem az, amit problémának látok, hanem a probléma a félelem, a kisebbrendűségi érzés, az önbizalom hiány, a harag, amit érzek. A “nem tudom, mit akarok tenni”, a “mikor lesz már vége ennek” hozzáállás. Szembe kell néznünk azzal, hogy mit akarok tenni az ügyben? Mi az, amit megtehetek, hogy az általam vágyott pozitív célállapotot elérjem. És, ha nem látom tisztán a kérdést, akkor érdemes segítséget kérnem, mert egy kineziológiai oldás oldhatja ezeket a negatív érzelmeket, és egy új, gyümölcsözőbb hozzáállás választását teheti lehetővé.

  2. A konfliktusok nem az élet természetes velejárói

    Nem szeretjük a konfliktusokat. Szeretnénk megúszni, hogy ütköztetni kelljen érdekeinket. Ameddig lehet, megpróbáljuk elkerülni a “vitát” a nyugalom és a harmónia érdekében.. 

    A feladat: tudomásul venni a problémát, és kommunikálni. Valódi harmónia csak abból alakulhat ki, ha megismerjük egymás álláspontját, és nyitottan keresünk olyan megoldásokat, amelyek mindkettőnk számára elfogadhatóak.
     

  3. A konfliktusok csak veszekedésekkel oldhatók meg

    Ezt sokan gyanítják. A tapasztalat, a hozott minta azt mutatja, hogy az erősebb kutya … khm, khm, …nyer. Tehát vagy lenyomom a másikat, vagy feladom magam. A cél pedig a win-win helyzetek kialakítása a fontos kapcsolatokban.

    A feladat: elsajátítani és gyakorolni az én közléseket és az értő figyelmet. Hogy mik ezek?
    Itt olvashatsz az én közlések technikájáról, itt pedig az értő figyelemről.
    A témában figyelmedbe ajánlom Thomas Gordon könyveit is.

  4. Másoknak könnyebb

    Ez a kedvencem! Kicsi korunktól kezdve hozzászokunk ahhoz, hogy összehasonlítanak bennünket másokkal, majd felnőve kitartóan folytatjuk azt, ami már régen is sok érzelmi fájdalmat okozott. Pedig nincs két egyforma ember (lásd a következő pontot), nincs két egyforma életút, tehetség. És sokszor nem látjuk, hogy a többieknek mibe kerül az a siker, amit elértek látszólag olyan könnyedén.

    A feladat: elfogadni az életünket, sorsunkat, tehetségeinket. Befejezni az összehasonlítgatás önromboló szokását. Ha látok valaki, akinek tetszenek a sikerei, vizsgáljam meg, hogyan hozhatom ki itt és most a legjobbat abból, amim van. Ahogy anyukám szokta mondani: a kamrából főzünk! 
    Vagy hajlandó vagyok-e erőfeszítéseket tenni azért, hogy elérjem mindazt, ami másnál látszólag olyan természetesen működik.

  5. Nem normális, hogy mások másmilyenek!

     

    Mindannyian egyedi, individuális lények vagyunk. Genetikailag is különbözünk egymástól, még az egypetéjű ikrek sem teljesen egyformák. Mégis van egy közös dolog bennünk: mindannyian abból indulunk ki, hogy az a NORMÁLIS, ahogy mi gondolkodunk, az a NORMÁLIS, ahogy mi cselekszünk. Emiatt el is várjuk másoktól, hogy úgy gondolkodjanak, cselekedjenek, reagáljanak, ahogy azt mi szeretnénk. Ha pedig nem ezt teszik, akkor mélységesen csalódottakká válunk, és vagy megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy nekünk van igazunk, vagy lenyeljük a békát, és feladjuk a saját igazságunkat.

    A feladat: fogadjuk el a másik gondolkodásmódját. Ha a személyes vagy szakmai életemben ez nem befolyásol, akkor lépjünk túl rajta. Ha a személyes vagy szakmai életemre jelentős hatása van az illetőnek, akkor elfogadva a különbségeket, addig kell “gyúrnunk” az ügyet, amíg olyan egyezségre nem jutunk, amelyik minden fél számára elfogadható, megfelelő. 

    Mi lehet a megoldás?

    Ha azt látod, hogy a feladatoknál leírtakat lépésről-lépésre meg tudod valósítani, be tudod építeni az életedbe, és ilyen módon kiegyensúlyozottabban érzed magad, akkor semmi más dolgod nincs, mint gyakorolni, csiszolni, fejleszteni, kiegészíteni ezeket a technikákat a saját szájad íze szerint.

    Ha azt látod, hogy hiába próbálod, neked nem megy, vagy eleve reménytelennek érzed, hogy a feladatoknál leírtakat megvalósítsd, akkor érdemes felkeresni egy jó kineziológust, aki segít feltárni a gátló múltbeli mintákat, és oldani a mintát fogva tartó blokkokat.

5 tévhit az ÉLETről, amivel folyamatos stresszben tarthatod magad

  1.   Gondtalan életet kellene élnünk


    Sokan vágyunk arra, hogy gondjaink megszűnjenek, és problémáinktól megszabadulva könnyedén, az életet élvezve, boldogan éljük mindennapjainkat. Ez pillanatok, időszakosan létre is jön, de aztán legtöbben azon kapjuk magunkat, hogy megint “jönnek a problémák”, hogy soha nem lesz vége a gondjainknak. 

    A feladat: vegyük tudomásul, hogy a probléma nem az, amit problémának látok, hanem a probléma a félelem, a kisebbrendűségi érzés, az önbizalom hiány, a harag, amit érzek. A “nem tudom, mit akarok tenni”, a “mikor lesz már vége ennek” hozzáállás. Szembe kell néznünk azzal, hogy mit akarok tenni az ügyben? Mi az, amit megtehetek, hogy az általam vágyott pozitív célállapotot elérjem. És, ha nem látom tisztán a kérdést, akkor érdemes segítséget kérnem, mert egy kineziológiai oldás oldhatja ezeket a negatív érzelmeket, és egy új, gyümölcsözőbb hozzáállás választását teheti lehetővé.

  2. A konfliktusok nem az élet természetes velejárói

    Nem szeretjük a konfliktusokat. Szeretnénk megúszni, hogy ütköztetni kelljen érdekeinket. Ameddig lehet, megpróbáljuk elkerülni a “vitát” a nyugalom és a harmónia érdekében.. 

    A feladat: tudomásul venni a problémát, és kommunikálni. Valódi harmónia csak abból alakulhat ki, ha megismerjük egymás álláspontját, és nyitottan keresünk olyan megoldásokat, amelyek mindkettőnk számára elfogadhatóak.
     

  3. A konfliktusok csak veszekedésekkel oldhatók meg

    Ezt sokan gyanítják. A tapasztalat, a hozott minta azt mutatja, hogy az erősebb kutya … khm, khm, …nyer. Tehát vagy lenyomom a másikat, vagy feladom magam. A cél pedig a win-win helyzetek kialakítása a fontos kapcsolatokban.

    A feladat: elsajátítani és gyakorolni az én közléseket és az értő figyelmet. Hogy mik ezek?
    Itt olvashatsz az én közlések technikájáról, itt pedig az értő figyelemről.
    A témában figyelmedbe ajánlom Thomas Gordon könyveit is.

  4. Másoknak könnyebb

    Ez a kedvencem! Kicsi korunktól kezdve hozzászokunk ahhoz, hogy összehasonlítanak bennünket másokkal, majd felnőve kitartóan folytatjuk azt, ami már régen is sok érzelmi fájdalmat okozott. Pedig nincs két egyforma ember (lásd a következő pontot), nincs két egyforma életút, tehetség. És sokszor nem látjuk, hogy a többieknek mibe kerül az a siker, amit elértek látszólag olyan könnyedén.

    A feladat: elfogadni az életünket, sorsunkat, tehetségeinket. Befejezni az összehasonlítgatás önromboló szokását. Ha látok valaki, akinek tetszenek a sikerei, vizsgáljam meg, hogyan hozhatom ki itt és most a legjobbat abból, amim van. Ahogy anyukám szokta mondani: a kamrából főzünk! 
    Vagy hajlandó vagyok-e erőfeszítéseket tenni azért, hogy elérjem mindazt, ami másnál látszólag olyan természetesen működik.

  5. Nem normális, hogy mások másmilyenek!

     

    Mindannyian egyedi, individuális lények vagyunk. Genetikailag is különbözünk egymástól, még az egypetéjű ikrek sem teljesen egyformák. Mégis van egy közös dolog bennünk: mindannyian abból indulunk ki, hogy az a NORMÁLIS, ahogy mi gondolkodunk, az a NORMÁLIS, ahogy mi cselekszünk. Emiatt el is várjuk másoktól, hogy úgy gondolkodjanak, cselekedjenek, reagáljanak, ahogy azt mi szeretnénk. Ha pedig nem ezt teszik, akkor mélységesen csalódottakká válunk, és vagy megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy nekünk van igazunk, vagy lenyeljük a békát, és feladjuk a saját igazságunkat.

    A feladat: fogadjuk el a másik gondolkodásmódját. Ha a személyes vagy szakmai életemben ez nem befolyásol, akkor lépjünk túl rajta. Ha a személyes vagy szakmai életemre jelentős hatása van az illetőnek, akkor elfogadva a különbségeket, addig kell “gyúrnunk” az ügyet, amíg olyan egyezségre nem jutunk, amelyik minden fél számára elfogadható, megfelelő. 

    Mi lehet a megoldás?

    Ha azt látod, hogy a feladatoknál leírtakat lépésről-lépésre meg tudod valósítani, be tudod építeni az életedbe, és ilyen módon kiegyensúlyozottabban érzed magad, akkor semmi más dolgod nincs, mint gyakorolni, csiszolni, fejleszteni, kiegészíteni ezeket a technikákat a saját szájad íze szerint.

    Ha azt látod, hogy hiába próbálod, neked nem megy, vagy eleve reménytelennek érzed, hogy a feladatoknál leírtakat megvalósítsd, akkor érdemes felkeresni egy jó kineziológust, aki segít feltárni a gátló múltbeli mintákat, és oldani a mintát fogva tartó blokkokat.

5+1 ok, hogy miért NE forduljunk kineziológushoz

Amikor megkérdezem a klienseimet, hogy jutottak arra az elhatározásra, hogy végül megkeresnek, sokan számolnak be arról, hogy hosszan hezitáltak, mielőtt rászánták volna magukat a mindent eldöntő telefonhívásra vagy emailre.

Amikor megkérdezem a klienseimet, hogy jutottak arra az elhatározásra, hogy végül megkeresnek, sokan számolnak be arról, hogy hosszan hezitáltak, mielőtt rászánták volna magukat a mindent eldöntő telefonhívásra vagy emailre.

Mivel nagyon fontosnak tartom, hogy merjünk segítséget kérni, összefoglaltam az általam leggyakrabban hallott okokat, amiért valaki NEM kér segítséget.

Nem tudom, hogy az én problémámon tud-e segíteni a kineziológia? 

 

A kineziológia egy stresszoldó módszer, ami nem a tünetekre fókuszál, hanem az okokat deríti fel és a megoldásban segít. Éppen ezért a problémák nagyon széles körében nyújthat segítséget a  kineziológia, hiszen, ha oldódik a stressz szembeötlenek azok a megoldások, amelyeket megvalósíthatónak látunk. Lássunk néhány olyan ügyet, problémakört, amellyel hozzám fordultak,  – a teljesség igénye nélkül – és amelyeknél sikeresen segítettem az elmúlt 13 évben: allergiák, alvászavar, beszédzavarok, dyslexia, energiahiány, életközepi válság, hiperaktivitás, koncentrációzavar, migrén, pánikbetegség, szorongások, tanulási problémák, viselkedészavarok.

Nem kell annyit foglalkozni magunkkal, ami nem öl meg, az erősít!

Óriási tévhittel állunk szemben!!! Ahogy National Geographic egy DVD-jén is látható: A Stressz a csendes gyilkos. Amikor elnyomva negatív érzéseinket hosszú ideig belekényszerítjük magunkat egy feszült helyzetbe, legyen az munkahelyi, párkapcsolati vagy pénzügyi helyzet, akkor testünket elszakítjuk a normális élettani működéstől. Ennek sokféle következménye lehet a magas vérnyomástól a fejfájásokon át egészen a rettegett rákig. Tehát helyesebb azt mondani: hogy ami nem öl meg azonnal, az sajnos még hosszú távon rengeteg kárt okozhat. Fontos tehát a problémák megelőzése. A cél azonban mégsem ennek vagy annak a fenyegető betegségnek, rossz állapotnak az elkerülése, hanem az, hogy jól érezzük magunkat a jelenben, jól érezzük magunkat a kapcsolatainkban.

Nem hiszek ezekben az ezoterikus maszlagokban. 

 

Erre régen azt mondták, hogy hinni a templomban kell…
Mégis van erre bővebb, és talán elgondolkodtatóbb válaszom is. Először is nagyon sok mindenben hiszünk, még ha nem is tudunk róla. Hiszünk például a fájdalomcsillapítókban. Nem tudjuk, hogyan működik, okoz-e károkat, mégis hiszünk benne, hiszen ha nem hinnénk nem vennénk be, amikor pl. fáj a fejünk. Másodszor a kineziológia hatásai nagyon jól érthetők és megmagyarázhatóak a modern agykutatás, sejtbiológia és genetika eredményeivel. Tehát a kineziológia semmivel sem ezoterikusabb, mint az autónk vagy mobiltelefonunk, amiket legtöbben anélkül használunk sikerrel, hogy pontosan tudnánk, hogyan működik.

Régen is voltak problémák, mégis megoldották az emberek, pedig nem volt még kineziológia!

 

Sajnos sokan hiszik ezt a mai elkülönült világban, hogy egyedül is menni fog. Igen, régen nem volt kineziológia, ám a családban, a rokonságban, vagy a faluban akadt egy-egy olyan Pista bácsi vagy Mari néni, akivel megbeszélték a problémákat, kikérték a tanácsát, hallgattak rá. Ma már ez a lehetőség sok helyen nincs, a családok is szeparáltabbak, a mikroközösségek megszűnőben vannak, és azt se felejtsük el, hogy mások lettünk. Az elmúlt 100 évben nagyot változott a világ. Ma már nem nagyon szeretünk tanácsokat kapni. Nem is lehet hatékony sok esetben a tanács, hiszen valamennyien individuumok vagyunk, egyediek az élethelyzeteink, így a magunk megoldásaira kell rátalálnunk. A kineziológia nagy előnye, hogy nem ad tanácsot, hanem a blokkoltságaink oldásával hozzásegít ahhoz, hogy könnyebben megtaláljuk saját megoldásainkat.

Sokba kerül.

 

Valóban nem támogatja a TB a kineziológiai kezeléseket, csak magánpraxis keretein belül fordulhatunk kineziológushoz. Sok esetben azonban a magán egészségpénztárak részlegesen finanszírozzák a kezeléseket. Kérdezd meg a kineziológust, hogy mely egészségpénztárakkal van kapcsolata. Ha a munkahelyed nem fizet számodra egészségpénztári hozzájárulást, te magadnak is köthetsz ilyen biztosítást. Így apránként összegyűjtött összegekből tudod finanszírozni az esetleges kezelést.

Engem ne befolyásoljon senki!

 

Ha jó kineziológust választasz, akkor nem kell félned a befolyásolástól. A kineziológus szerepe hasonló a tolmácséhoz: érzékelhető módon közvetíti számodra, hogy mi az, ami a tested jelzései szerint stresszt okoz, akár tudtad ezt tudatosan, akár nem. Tehát az önmagaddal való kommunikációt támogatja, hogy egyre világosabban értsd és érezd, hogy TE mit akarsz tenni az egyes helyzetekben.

+ 1 Rajtam úgysem lehet segíteni!

 

Van egy jó hírem és egy rossz hírem. A jó hír: nincs reménytelen eset vagy helyzet, csak a reménytelenség érzése van, ami oldható. A rossz hír: ha elhiszed, és igazán hiszed, hogy rajtad nem lehet segíteni, akkor az az elmédben egy idő után ténnyé válik, és tapasztalni fogod ennek a hatásait. Engedd meg magadnak a változásokat, és csodákat fogsz tapasztalni az életedben.

  Ti milyen okokat tudtok még? Írjátok meg a hozzászólásokban!