Ó, az azok a szörnyű kamaszok!

 

Mások a mai kamaszok, mert…


… mi másképp állunk hozzájuk, mint velünk tették a szüleink. 
Személyes példámból azt szeretném megosztani, hogy kezdettől fogva az volt a célom, hogy a gyermekeimből önálló gondolkodású, céltudatos embert neveljek. Ezért általában kikértem a véleményüket, sok mindent közösen döntöttünk el és sok dologban hagytam őket önállósodni. Így a kamaszkorban, amikor az individuális törekvéseik felerősödtek, bizony nem hagyják magukat parancs szóval iránytani, sőt ki is fejezik ellenérzéseiket. Ezt szülőként nem könnyű elviselni/kezelni, hiszen mi a töredékét sem engedhettük meg magunknak a szüleinkkel szemben. Nincs mintánk az ilyen típusú konfliktusok kezeléséhez. Tehát a modern nevelési elveink nagyon jól működnek, amíg nincs probléma, ám, ha stresszbe kerülünk, visszanyúlunk a régi mintáinkhoz, ami persze szintén eredménytelen, mert más az alapja a nevelésnek. Bizony, ilyenkor teljes zavarodottság uralkodhat el rajtunk.
… Mi, ilyen korunkban, utáltuk a felnőtteket, amikor parancsolgattak vagy prédikáltak, és nem akarjuk, hogy a gyerekeink bennünket is utáljanak.
Előfordulhat, hogy a fentiek miatt nem szabunk megfelelő határokat, hanem hagyjuk, hogy gyermekeink a fejünkre nőjenek. Persze minden gyerek és minden család más! Így a határok is mások lehetnek, de fontos, hogy legyenek. A határ egy kapaszkodót jelent a kamaszoknak, ami ellen lázadnak ugyan, mégis biztonságot ad számukra. A határt olyan szorosra szabjuk, hogy amikor megszegi se „essen” túl nagyot. Ha általában jó a kapcsolatunk, akkor kamaszunk elfogad 1-1 szigorúbb szabályt. Morogni persze neki is joga van. Nekünk kell tisztában lennünk azzal, hogy mennyire és meddig tartunk fenn egy korlátot.
… Nincs pozitív jövőképük, bennünket is bizonytalanak látnak.
A mai világban sok a bizonytalanság minden tekintetben. Gazdasági válság van, bizonytalan a munkahelyünk, a pénzügyi helyzetünk, rengeteget dolgozunk azért, hogy az egyáltalán nem kicsi igényeket ki tudjuk elégíteni. Az utóbbi időben bekerült a köztudatba a 2012-es dátum, mint aktuális világvége időpont, és ez is keltheti azt az érzést gyermekeinkben, hogy nincs értelme tanulni, inkább csak bulizzunk, úgymond „érezzük jól magunkat”, hiszen ki tudja, lesz-e egyáltalán jövő, ahol számít a ma megtanult tudás?
… Ők már nem tudják, nem akarják elrejteni „sérültségüket”.
Ez a lázadásuk. Amíg mi igyekeztünk nem mutatni, hogy mennyire érdektelen egy tanár vagy egy tantárgy, ők már nyilvánvalóvá teszik a tagadásainkat, és sms-eznek, körmöt festenek, esznek, beszélgetnek az órákon. Mi meg próbálunk magyarázkodni a szülőiken…
Hogyan bánjunk velük?
… nincs pontos recept, egyedi, kreatív megoldásokat kell kidolgozni családunk számára. 
… Merjünk segítséget kérni, ha kell más szülőktől, vagy szakemberektől.
…  Emlékezzünk vissza saját kamaszkori vágyainkra, félelmeinkre.
… Tűzzünk ki közösen célokat kamaszunkkal.
… Tartsuk fenn a jó személyes kapcsolatot konfliktusaink közepette is.

És persze nem árt a jó humorérzék sem:)