Címke: gyermekek

Ugorj a békákkal – kineziológiai gyermektanfolyam

A gyermektréning célja kettős: az egyik, hogy a gyermek könnyebben vegye az akadályokat élete minden területén, valamint, hogy felkészítsük őt a stresszmentes tanulásra.
A tanulás meghatározza földi életünket. Az első években még a tanulás könnyű és örömteli legtöbbünk számára. Hiszen az alapvető mozgások, a beszéd elsajátítása, a kapcsolatteremtés okozta siker, örömmel tölt el minket. Mégha hibázunk is, addig gyakoroljuk az adott tevékenységet, ameddig sikeresen nem megy.
Amikor bekerülünk az iskolába, gyakran megtanulunk félni attól, hogy hibázunk, hogy megbukunk.Aztán egyre többször feladjuk, sőt kezdünk másképp gondolkozni. Ez végképp megnehezíti a dolgunkat. Diszlexiásak leszünk, “lassúvá” válunk, stb. Néhányan ezeket a címkéket egész életükön át hordozzák, önképük részévé teszik. “Nehézkes vagyok”, “nekem mindent háromszor kell elmondani”, “a matek nem erős oldalam”, “nincs érzékem a nyelvekhez”, “nem vagyok muzikális”. Ismerősen hangzanak? Ezek többnyire saját magunk számára szolgálnak önigazolásként, hogy ne kelljen felvállalnunk a kockázatát annak, hogy átlépjük saját korlátainkat.
A tréning folyamán először alaposan megvizsgáljuk a tanuláshoz kapcsolódó stresszeket, amelyeket kicsi korunk óta cipelünk magunkkal. Felkeltjük az érdeklődését a tanulás iránt, és megtanítjuk, hogyan segítsen magán egyszerű kineziológiai módszerekkel,  gyakorlatokkal.
A tréning segít megelőzni a tanulási nehézségeket, írási, olvasási problémákat, magatartászavart, önbizalomhiányt. Támogatja a helyes énkép kialakítását, valamint a pozitív önértékelést.
A módszer része a megerősítő gyakorlatok otthoni elvégzése, hiszen ezek segítségével válnak tartóssá az eredmények! Éppen ezért hangsúlyt helyezünk a szülőkkel való kapcsolattartásra, konzultációra is. Ennek kereteiben a szülőknek is megtanítjuk a stresszoldó gyakorlatokat, így a tanfolyam az egész család harmóniáját szolgálja.
A legközelebbi tanfolyam időpontjáról a http://www.chironstudio.hu/tanfolyamok/ oldalon tájékozódhattok. 
A tanfolyamot két korcsoportra bontva tartjuk: 6-12 éveseknek, illetve 13-18 éveseknek.

Felnőnek-e a gyerekek? Megengedjük nekik?

A minap felhívott egy hölgy, hogy szeretné bejelenteni a kisfiát oldásra.

“Hány éves a gyermek?” – kérdeztem.
“Harminc.” – Hangzott a válasz.

Itt vettem egy jó mély levegőt, majd lassan kifújtam, és kértem az édesanyát, hogy akkor hívjon fel inkább a “gyermek” időpont egyeztetés miatt. Ez meg is történt szerencsére, bár a mama előtte még közölte, hogy azért ő elkísérné a kisfiát…
Érdemes ezen kicsit mindannyiunknak elgondolkodnunk. Fontos tudnunk, hogy mindenki csak a saját problémájáért vállalhat felelősséget. Más helyett nem tudunk megváltozni, más problémáját nem tudjuk megoldani. Amíg gyermekünk kiskorú, addig persze felelősek vagyunk a jól-létéért. Bár akkor is gyakori eset, hogy amit mi problémának látunk, az a gyereket még csak nem is zavarja. Ilyenkor gyakran inkább a szülőnek kell az oldás, hogy el tudja fogadni a gyermeket olyannak, amilyen. Az esetleges változás ezen a teljes elfogadáson alapulhat, amíg ez hiányzik egy kapcsolatból, minden kísérlet a másik megváltoztatására garantáltan kudarcba fullad.

Az is fontos, hogy csak az életkorának megfelelő mértékben gondoskodjunk gyermekeinkről, hiszen mindannyiszor, amikor megteszünk valamit  a gyerek helyett, amire ő már képes – Anyukák, figyelem! – akkor megfosztjuk őt az önállóságától.

Stressz = csökkent érzékelés = csökkent tudatosság

Agyunk bal féltekéjében egy kb. 10 forintosnyi terület felelős a túlélésért.

Nevezhetjük ezt stressz-központnak is. Feladata, hogy folyamatosan figyelje az érzékszervektől bejövő hatalmas mennyiségű információt, és riadót fújjon, ha bármilyen veszélyt érzékel. Három dologra különösen érzékeny: 

Félelem,
Fájdalom,
Félelem a jövőbeli (lehetséges) fájdalomtól.

Ilyenkor bekapcsolja az adrenalin-termelést, és minden nem létfontosságú tevékenységtől megvonja az energiát, hogy biztosítsa fizikai túlélésünket. Emiatt van az, hogy fizikai támadás esetén anyaként akár egy háromajtós-szekrény méretű pasival is szembeszállunk – gyakran sikerrel! – csakhogy megvédjük gyermekünk életét, vagy egy dühös kutya elől menekülve megdöntjük a 100 méteres síkfutás világrekordját. Emiatt a stresszreakció közismert neve: üss vagy fuss.

És mi van, ha nem fizikai stresszhelyzetbe kerülünk? Például a gyerek intőt hoz, összeveszünk a párunkkal vagy nem sikerül egy randevú? Ezeket a stresszhatásokat nevezzük érzelmi stressznek. Sajnos agyunk nem tud különbséget tenni a fizikai és érzelmi stresszek között, tehát ugyan azt a reakciót indítja be, mint amiről fentebb olvashattatok. Egy baj van: általában ezek a helyzetek nem oldhatók meg az “üss vagy fuss reakcióval”. Sőt, sajnos, a “nem létfontosságú” tevékenységek közül elsőként áll le az a kreatív gondolkodás, amelyre a probléma megoldásához szükségünk lenne, hiszen ez idő-, és energia igényes dolog.

Mit tehetünk? Mindenek előtt oldanunk kell az érzelmi stressz hatását, hogy stressz-központunk ne érzékelje a gyerek intőjét életveszélyes helyzetnek, így visszaadja az irányítást annak az agyterületnek, amely a kreatív gondolkodásért és döntéshozatalért felelős. Ehhez nyújthat segítséget a kineziológia általam is művelt és oktatott ága, a One Brain módszer.