Gyógyítja-e a kineziológia a betegségeket?

Nemrégiben egy régi kliensem hívott fel azzal, hogy vastagbél rákot diagnosztizáltak nála. Kemoterápiát, műtétet irányoztak elő, de ő emellett szerette volna, hogy oldjuk a „lelki okokat” is. Természetesen elmondtam neki, hogy a kineziológia nem foglalkozik tünetek kezelésével, de megvizsgálhatjuk, hogy milyen érzelmi komponensei vannak a betegségének, mekkora negatív stressz kapcsolódik ehhez a súlyos diagnózishoz.

Van-e egyáltalán a betegségeknek lelki oka?

Sokan hisznek benne, hogy van. Én azonban nem értek egyet ezzel. Különösen azzal, hogy egy súlyos, krónikus betegség egyetlen okra lenne visszavezethető.

Súlyos betegségeink általában sok évtizedes rossz beidegződéseinek hatására alakulnak ki.

Ennek van/lehet érzelmi összetevője is, mint például az állandó félelem, hogy nem vagyok elég jó, vagy a bűntudat, hogy valami rosszat tettem. Midkét érzelem elvezethet egy olyan súlyos megfelelési vágyhoz, ami rombolja az önbizalmat, önértékelést, önbecsülést. Lehetséges, hogy egy súlyos trauma áll a háttérben, ami miatt nem kapcsolódunk olyan támogató módon önmagunkhoz, ahogyan arra szükségünk lenne.

“Gyógyítja-e a kineziológia a betegségeket?” bővebben

A gyermek és a halál

Számomra a legszívbemarkolóbb témák egyike a gyermekek és halál kapcsolata. Emlékszem, amikor a haladó konzultánsi tanfolyamot végeztem, jó néhány “nehéz” téma (öngyikosság, súlyos betegség, halál, gyermek betegsége, halála) közül a gyermek halál témáját kellett nálam oldani. Igazából meg sem lepődtem… A családunkban ugyanis “hagyománya van” a gyermekhalálnak. Mind anyai, mind apai oldalról voltak kiskorban meghalt gyermekek, én is elvesztettem a legidősebb bátyámat. És volt egy vetélésem is, amit szintén gyermek halálként éltem át a maga teljes gyászával együtt.

És most, ismét csak az “Érdekel a kineziológia csoportban”, kaptam két kérdést is a témában.

Az egyik egy édesanyáé:

“Tehetünk e ellene, ha gyermekünk menni akar a földi életből. Ha a szeretet, törődés, pozitív gondviselés már nem elég. Hogyan segíthetek rendbe tenni a buksiban a gondolatokat? Hogyan tehetem könnyebbé az életét, ha ő nem engedi? Ha ő feladta és nem akar betegen élni?”

A másik egy kollégáé:

“Hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni kisgyereknek ha elveszti valamelyik szülőjét? Milyen oldás ill milyen tematika a legjobb ilyenkor?”

Először az Édesanya kérdéseit vegyük sorba. 

Gyakran nem csak a saját ügyeink miatt lehetünk stresszben, hanem szeretteink miatt is. Az ő problémájukat a sajátunkként éljük át, csak sajnos nem tudjuk helyettük megoldani az ügyüket. Pedig anyaként gyakran vágyunk rá, hogy mi vihessük gyermekünk terheit ezáltal is könnyítve sorsukat.

“Tehetünk e ellene, ha gyermekünk menni akar a földi életből?”

A rövid válaszom: nem. Az életet neki kell akarnia, nem tudunk helyette élni. Támogathatjuk, bíztathatjuk, megpróbálhatunk örömet csempészni a mindennapjaiba. És lehet, hogy eljön a pillanat, amikor el kell őt engednünk. Hogy tudatosan tehessük meg mindig a megfeleő lépést, ahhoz szülőként és anyaként sok-sok támogatásra van szükségünk. Végezhetünk kineziológiai gyakorlatokat, szedhetünk személyre szóló Bach virág esszenciát, kérhetünk támogatást családunktól, barátoktól, vagy felkereshetünk egy szakembert, aki segíthet az ide kapcsolódó érzelmi stresszek oldásában.

“Ha a szeretet, törődés, pozitív gondviselés már nem elég, hogyan segíthetek rendbe tenni a buksiban a gondolatokat? “

Közvetlenül általában nagyon nehéz, hiszen a gyermek már ellenállásssal fogadhatja gondolatainkat. Csak olaj a tűzre bármit is mondanánk. Lehet viszont indirekt módon kommunikálni. Az agykontrollban szubjektív kommunikációnak hívják ezt a technikát. A lényege, hogy esténként ellazult áálapotban képzeljük el a gyermeket, ahogy már túljutott ezen a nehéz ponton, és újra életkedvvel éli az életét. Elmondhatjuk neki magunk elé képzelve őt, hogy mennyire szeretjük, mennyire hálásak vagyunk érte, és milyen örömök várhatnak még rá az életben. Tudnunk kell azonban, hogy a választás az övé. Szintén jó, ha elképzejük gyermekünk jövőjét pozitív képekben.

Hogyan tehetem könnyebbé az életét, ha ő nem engedi? Ha ő feladta és nem akar betegen élni?”

A legfontosabb a szülő részéről a bizalom. Minden erőnkkel bízzunk abban, hogy gyermekünk a tőle telhető legjobbat teszi.

Könnyíthetem a sorsát azzal is, ha ugyan tisztelem a döntését, de a mindennapjait, az együtt töltött időt megpróbálom a lehető legörömtelibbé tenni a számára: szeretetteli szavak, simogatás, masszázs, játék, amit csak enged és el tud fogadni a gyermek. 

Nem könnyű anyaként csak adni, adni és szembesülni a hiábavalóság érzésével. Mintha feneketlen kútba próbálnánk vizet önteni… Ha nehéz már adnom, fontos, hogy anyaként tegyek magamért. hogy nekem akkor is legyen erőm, ha a gyermekemnek már nincs. Legyen erőm támogatni, amikor az kell, és elengedni, ha arra kerül a sor.

Természetesen, ez csak néhány papírra vetett meglátás. A konkrét stresszokozókat csak egy oldás tudná felderíteni.
Ebben az esetben mindenképpen javasolnám külső segítő igénybe vételét, mert a gyermek elvesztésének a lehetősége is több tízezer éves kollektí fájdalmakat mozgat meg tudatalattinkban, komoly érzelmi stresszhatást keltve, és nehezítve saját válaszaink meghallását az adott ügyben.


A szülő elvesztéséről kérdezett egy kollégám:


“Hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni kisgyereknek ha elveszti valamelyik szülőjét? Milyen oldás ill milyen tematika a legjobb ilyenkor?”

Az első kérdés megint csak az, hogy kinek a problémájáról van szó?

A gyász ugyanis önmagában nem probléma. Megvan az ideje, át kell élnünk, mert segít egy újfajta kapcsolatba lépni azzal, akit elveszítettünk. A gyerekeknek még megvan a mágikus látásmódjuk, és kérdéseiken, játékaikon, könnyeiken, a nevetésükön keresztül kifejezhetik érzéseiket és megtalálhatják a megoldást önmaguk számára. Egy kedves ismerősöm, aki korán elvesztette az édesapját, azt mondta:
“Nem a halál volt a legrosszabb, hanem amikor azt éreztem, hogy engem mindenki sajnál. Amikor ezt nem tapasztaltam,  jól tudtam érezni magam a világban.” 
A szülő halálánál a legrosszabb, hogy a gyerek nem meri szóba hozni a témát, mert azt látja, hogy a felnőttek nem akarnak erről beszélgetni. Nem veszik komolyan a kérdéseit. Így magára marad a haláleset feldolgozásában, és inkább elnyomja magában az érzéseket. Ez okozhat később komoly problémákat.

Tehát, ha a gyereknek van problémája, ő érzi is ezt, és akar változtatni, akkor teljes egészében úgy dolgozunk, ahogy bármikor máskor. A beszélgetés során meghatározzuk, hogy mi okozza számára a stresszt, majd a korrekciók és a képalkotó tecnikák segítségével oldjuk a jelenben és a múltban. Képalkotó technikák közül gyakran jól működhet a  kötődés oldása. Így az oldás során képes lehet megtalálni az adott helyzetben a számára legmegfelelőbb megoldást.

Ha az “aggódó környezetnek” (hátramaradó szülő, nagyszülő) van nehézsége, akkor őket kell oldani, hogy minél hatékonyabban, szeretetteljesebben és nyitottabban és őszintébben tudják a gyermeket támogatni a szülő elvesztésének feldolgozásában.

A képek forrása: pixabay.com

Időskor – bölcsesség vagy elbutulás?

 

 “Fontos, hogy az idősebbek meséljenek életük eseményeiről. Sokat tanulhatunk tőlük.”

 
Melyikünk ne félt volna már attól, hogy a kor előre haladtával megbetegszik, elveszíti fizikai vagy szellemi erejét?
Az utóbbi években abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy több idős ember is megkeresett, hogy különféle problémáik kapcsán kineziológiai oldást kérjenek. Mivel családomban is sok idős ember él, most így az ősz derekán arra gondoltam, hogy beszéljünk az öregségről. Annál is inkább fontos ez, mert remélhetőleg mindannyiunkra vár ez az életszakasz, nem árt tehát felkészülni rá.

A mai világ alapvetően a fiatalságot tartja értéknek, és mindent megteszünk azért, hogy fiatal(os)nak mutassuk magunkat. Krémek, kezelések, van akinek a műtét sem drága.
Az alapvető gond az, hogy ahogy telik az idő, úgy kell egyre inkább a konkrét fizikai cselekvéstől elmozdulnunk a szellemi tevékenység felé. Hiszen oka van annak, hogy már mást bír el a testünk, mint erőnk teljében.

Nem kell azonban beletörődnünk abba, hogy az öregség egyenlő a fájdalmakkal, betegséggel.

Nézzünk néhány alapelvet ahhoz, hogy idős korunkban is fittek  maradhassunk:

 

  • Fogyasszunk könnyen emészthető, magas víztartalmú ételeket, lehetőleg enyhén párolt formában
  • Az egésznapi ételmennyiséget osszuk el 5-6 alkalomra naponta.
  • mozogjunk rendszeresen (séta, úszás, kirándulás).
  • Igyunk elegendő tiszta vizet!
  • Tartsuk a kapcsolatot barátainkkal, munkatársainkkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal.
  • Írjunk naplót, visszaemlékezéseket. Fontos, hogy merjük megosztani álmainkat,  kudarcainkat.
  • Ha van társunk, öleljük át gyakran, mondjuk el neki, mennyire hálásak vagyunk az együtt töltött időért. Ha már elvesztettük a társunkat, akkor mondjuk el mindezt gondolatban.
  • Végezzünk önkéntes munkát környezetünkben.
  • Olvassuk el azokat a könyveket, amelyeket “félretettünk” nyugdíjaskorunkra.
  • Nézzünk olyan filmeket, amelyek megnevettetnek bennünket. 
  • Járjunk táncolni, hallgassunk zenét.
  • Ha stresszesnek vagy depressziósnak érezzük magunkat, gond van a kapcsolatainkkal, bátran kérjünk segítséget!

Ezekkel az életmód formáló elemekkel, még ha csak néhányat építünk is be napirendünkbe, boldogabbá tehetjük életünket, megőrízhetjük egészségünket. Hiszen végső soron nem csak az a fontos, hogy meddig élünk, hanem az is, hogy ameddig élünk, addig hogyan?