Ügyek és alügyek – Hogyan tudhatod meg kineziológusként, hogy miért is jött a kliens?

Ismét egy tanítványom kérdésére válaszolok.

“Ha valakinek párkapcsolati oldás során feljön a felszínre, hogy valójában nem szereti önmagát, akkor lehet egy külön oldásban ezzel foglalkozni, viszont ezt az ügyet lehet még jobban konkretizálni? Emlékszem, mikor a tanfolyamon mondtad az ügyemre (több önbizalom) hogy ez így túl általános, mert az önbizalom tág fogalom. Akkor az önelfogadás is ilyen kategória?”

 

“A probléma soha nem a probléma, hanem az ahogyan érzünk a probléma iránt.”
(Gordon Stokes)

Azt a folyamatot, amelyben az értő figyelem alkalmazásával hozzásegítjük a kliensünket, hogy kimondja az érzelmi stresszét, ügymegtalálásnak, ügymeghatározásnak  nevezzük.

A kineziológiának vannak könnyen tanítható részei, és vannak olyan részek, amelyek inkább a művészet témakörébe tartoznak. Ilyen dolog a kliens ügyének megtalálása is.
Pár dolgot el lehet mondani iránymutatásként, de konkrét módon megtanítani lehetetlen. Mivel minden kliens más, egy-egy hasonló problémánál is más és más megfogalmazás lesz az, ami a kliens stresszét kifejezi.

A One Brain kineziológiai ágban érzelmi stresszek oldásával foglalkozunk. Ezért soha nem az az érdekes a számunkra, hogy mi a kliensünk problémája, hanem az, hogy mi az, amiért az adott helyzet vagy személy érzelmi stresszt okoz a számára.

“Ügyek és alügyek – Hogyan tudhatod meg kineziológusként, hogy miért is jött a kliens?” bővebben

Ki vagyok én? – Énképünk kialakulása

Sokan járjuk az önismeret útját. Ám ritkán gondolunk arra, hogy a hétköznapokban nem elsősorban önmagunkat ismerjük meg, hanem az önmagunkról alkotott képet. A kép kialakításához környezetünk, a számunkra fontos emberek szolgálnak tükörként.

Ez a kép földi létezésünk elsőpillanataitól kezdve alakul bennünk, hiszen folyamatosan kapunk visszajelzéseket önmagunkról, a környezet állandóan kommentálja viselkedésünket. Nem árt tudnunk, hogy mire iskolába kerülünk énképünk már legalább 80-90%-ban kialakult, és külön energiabefektetést igényel, ha változtatni akarunk rajta.

A visszajelzésektől függgően énképünk lehet pozitív vagy negatív egy-egy konkrét helyzettel kapcsolatosan. A kis korunkban hallott “Jaj, de bájos ez a kislány!” vagy éppen a sírásunkra adott “Micsoda férfias hangja van ennek a Jocikának!” Mind-mind beépül a személyiségünkbe. Minél inkább számunkra fontos emberektől halljuk őket, annál erőteljesebben befolyásolja az énképünket.

Ahogy telik az idő, egyre jobban azonosulunk a gyakran hallott énkép elemekkel. Így később már ránk ragad ez a maszk, és saját magunkra is, mint “visszahúzódóra”, “nyitottra”, “sikeresre” vagy éppen “lúzerre” gondolunk. És bizony ez a gondolat onnantól kezdve, hogy azonosítottuk magunkat vele, önbeteljesítő jóslattá válik: meghatározza azt, hogy mit teszünk vagy mit nem teszünk, hogy mit várunk el az élettől.

Az énképünk jellemzői

  1. Mások visszajelzései alapján alakul ki, ám azonosítjuk magunkat vele. Onnan tudhatjuk, hogy nem magunkról, hanem az énképünkről beszélünk, hogy a “…vagyok” kifejezés szerepel a mondatban. (Okos vagyok, buta vagyok, nem vagyok elég jó, nem vagyok értékes, stb.) Ezeket a jelzőket mások mondták vagy hozzájuk hasonlítva magunkat vontuk le a következtetéseket.
  2. Megváltoztathatatlannak hisszük.
    Olyan régóta, olyan sokaktól halljuk, hogy hozzászokunk, sőt el is várjuk, hogy a világ az énképünk alapján bánjon velünk.
  3. Belső beszédünkkel folyamatosan megerősítjük ezt magunkban.
    Mi történik, ha úgy tudom magamról, hogy jó vagyok matematikából, és kapok egy matematikai feladatot? Nagy eséllyel nekiállok megoldani, ott van a lelkesedésem, az érdeklődésem is. Aztán szembesülök az eredménnyel: vagy sikerült megoldanom vagy nem. Ha sikerült, akkor azt mondom magamnak: “Naná! Hiszen jó vagyok matematikából!” Ha nem sikerült, akkor olyasmiket mondok, hogy “Hülye volt a feladat! Nem voltam formában. De azért én jó vagyok matematikából.

    És ez sajnos igaz az ellentétes esetben is. Akkor, ha az a meggyőződésem, hogy rossz vagyok matematikából. Ha kapok egy matematikai feladatot, és megtehetem, neki sem állok, ha pedig muszáj, akkor kedvetlenül, figyelemtlenül dolgozom, jóval nagyobb esélyt adva a hibáknak. Ám, szembesülve az eredménnyel ismét két eset lehetséges: Vagy sikerül megoldanom vagy nem. Ha sikerül, akkor azt mondom: “csak véletlen volt. Ez egy könnyű feladat.” És maradok a következtetésnél: “rossz vagyok matematikából.” Ha pedig nem sikerül, akkor nem is kell indok, egyszerűen csak legyintek egyet:”Hát persze! Hiszen rossz vagyok matematikából!”

  4. Megváltoztatható. Mindannyian tapasztaljuk, hogy nem ugyanazt gondoljuk a dolgokról, mint 5-10-20-50 évvel ezelőtt. Tehát a változás, változtatás igenis lehetséges!

Mi a baj az énképpel?

Alapvetően semmi, ameddig nem áll céljaink útjába vagy nem gátolja meg az életünkben szükségszerűen bekövetkező változásokat.
Ám mindannyiunknál elkövetkezik a pillanat, hogy a kialakult énkép megakadályoz bennünket a továbblépésben. Lehetséges pédául, hogy alacsony az önbecsülésünk, nem tartjuk magunkat sem túl okosnak, sem túl kommunikatívnak, ám szeretnénk párkapcsolatra találni vagy éppen előrejutni a munkahelyünkön. Ha a régi énkép alapján próbálkozunk, akkor sokszor kudarcba fullad a kísérletünk. Nem sikerül azt az embert vagy munkát az életünkben vonzani, akire/amire vágyunk, hanem kénytelenek vagyunk beérni azzal, amit “dob a gép.” Szembesülve a negatív tapasztalatokkal bekapcsolnak a múlt elfojtott érzései, és még azelőtt lebeszéljük magunkat a további próbálkozásról, mielőtt tényleges eredményeket érhettünk volna el.

Hogyan változtathatjuk meg?


  1. Ismerd fel a belső beszédedet! Figyeld meg, hogy olyan helyzetekben, amikor nem sikerül valami, mit mondasz magadnak! És azt is, hogy mit mondasz magadnak olyankor, amikor sikert érsz el? Jegyezd fel ezeket a modatokat!
  2. Változtasd meg a belső beszédedet! Ennek két eleme van: először is nyugtasd meg magad, nincs semmi baj azzal, ha valami nem sikerült. Aztán pedig fogalmazd meg megengedő módon, amit szeretnél. Például: “Most nem jött össze ez a munka, de ahogy mások is, én is megtalálhatom azt a munkahelyet, ahol eleget keresek és jól érzem magam.”
  3. Gyakorold! Mivel az énképünk és belső beszédünk évek, évtizedek alatt alakult olyanná, mint amilyen, így a megváltoztatásához is időre van szükség. Még hatásosabb a gyakorlás, ha tükör előtt teszed.
  4. Ha nem megy egyedül, kérj segítséget! Keress fel egy kineziológust, aki meg tudja keresni az izomteszteléssel a kialakult énkép gyökereit, és a mintát látva képes lehetsz végrehajtani énképeden a megfelelő átalakításokat. Hiszen az igazi kérdés nem az, hogy ki vagy, henem, hogy kivé akarsz válni?
Sikeres önmegismerést és énkép-átalakítást kívánok! 

Stressz = csökkent érzékelés = csökkent tudatosság

Agyunk bal féltekéjében egy kb. 10 forintosnyi terület felelős a túlélésért.

Nevezhetjük ezt stressz-központnak is. Feladata, hogy folyamatosan figyelje az érzékszervektől bejövő hatalmas mennyiségű információt, és riadót fújjon, ha bármilyen veszélyt érzékel. Három dologra különösen érzékeny: 

Félelem,
Fájdalom,
Félelem a jövőbeli (lehetséges) fájdalomtól.

Ilyenkor bekapcsolja az adrenalin-termelést, és minden nem létfontosságú tevékenységtől megvonja az energiát, hogy biztosítsa fizikai túlélésünket. Emiatt van az, hogy fizikai támadás esetén anyaként akár egy háromajtós-szekrény méretű pasival is szembeszállunk – gyakran sikerrel! – csakhogy megvédjük gyermekünk életét, vagy egy dühös kutya elől menekülve megdöntjük a 100 méteres síkfutás világrekordját. Emiatt a stresszreakció közismert neve: üss vagy fuss.

És mi van, ha nem fizikai stresszhelyzetbe kerülünk? Például a gyerek intőt hoz, összeveszünk a párunkkal vagy nem sikerül egy randevú? Ezeket a stresszhatásokat nevezzük érzelmi stressznek. Sajnos agyunk nem tud különbséget tenni a fizikai és érzelmi stresszek között, tehát ugyan azt a reakciót indítja be, mint amiről fentebb olvashattatok. Egy baj van: általában ezek a helyzetek nem oldhatók meg az “üss vagy fuss reakcióval”. Sőt, sajnos, a “nem létfontosságú” tevékenységek közül elsőként áll le az a kreatív gondolkodás, amelyre a probléma megoldásához szükségünk lenne, hiszen ez idő-, és energia igényes dolog.

Mit tehetünk? Mindenek előtt oldanunk kell az érzelmi stressz hatását, hogy stressz-központunk ne érzékelje a gyerek intőjét életveszélyes helyzetnek, így visszaadja az irányítást annak az agyterületnek, amely a kreatív gondolkodásért és döntéshozatalért felelős. Ehhez nyújthat segítséget a kineziológia általam is művelt és oktatott ága, a One Brain módszer.