A One Brain módszerben mindig is használtuk a tünetek kapcsán a szimbolikus megközelítést, hogy könnyebben rá tudjunk hangolódni egy-egy betegség, tünet érzelmi komponenseire. Ez a ráhangolódás elhozhatja számunkra azt a felismerést, hogy milyen jó választásaink lehetnek a betegségünk, tüneteink kapcsán. Így jobban láthatjuk, hogy mit kell változtatnunk életünkben ahhoz, hogy egyensúlyba kerülhessünk.
A cikk sorozat 1. részében a vírus és az önmagunkra hangolódás kapcsolatáról olvashattok. A 2. részben szó lesz majd a másokkal való kapcsolódásunkban betöltött szerepéről, míg a harmadik rész arról fog szólni, hogy a megbocsátás hogyan segíthet túljutni a nehézségeken.
A vírus egyik kulcstünete a légzés-rövidülés
Azaz, erre a megbetegedésre jellemző, hogy nem tudunk olyan mély lélegzetet venni, amilyet szeretnénk. A légzés pedig nem más, mint lényegi énünk/energiánk/lelkünk áramlása a testünkben. Ez az, ami életben tart bennünket.
Ha ez a kapcsolat sekélyes, akkor valójában nem vagyunk tudatában annak, hogy mit is szeretnénk, mi az, ami érdekel minket, kik az igazán fontos kapcsolataink, mi az, amit a mi életünk szépsége hozzá tud tenni a világ szépségéhez?
Hogyan kapcsolódhatok jobban magamhoz?
Ez a kérdés nem csak azoknak szól, akik már betegek, hanem mindannyiunknak. Hiszen világszinten szembesülünk a vírus „fenyegetésével”.
1. Légzés
Fizikailag minden olyan légző gyakorlat segít, ami az egyébként stresszben amúgy is felszínes légzésünket mélyíti. Ilyen segítség lehet az egyszerű, lassú, mély be- és kilégzés.
A kineziológiából ismert váltott orrlyukú légzés is remek segítség lehet. Ezt úgy végezd, hogy befogod az egyik orrlyukadat 2 ujjal vagy hüvelykujjal, és belélegzel lassan, majd befogod a másik orrlyukadat és kilélegzel szintén lassan. Közben a nyelvedet végig tartsd a szájpadlásodon. Ezt bármikor használhatod, ha elfog a bizonytalanság érzése.
2. Ima és meditáció
Legalább olyan fontos az önmagunkhoz kapcsolódás során, mint a légzés!
Ha hívő vagy, fontos, hogy térj vissza az imádkozáshoz, növeld a hitedet és a bizalmadat abban, hogy akihez folyamodsz, az szeretetteli segítséget tud és akar neked nyújtani. Ezen keresztül csodálatos változások történhetnek meg. Az imának bizonyítottan gyógyító ereje van.
A Csodák tanítása így ír az imáról: „Az ima a csodák közvetítője. … A szeretet az ima által jut el hozzánk, és a csodák által nyilvánul meg.”
A meditáció, akár csak ennek a legegyszerűbb, légzés figyelésével összekötött változata szintén hatékonyan képes lecsendesíteni az elménket, és kapcsolódni az ÉN-ünkkel, amelyik mindig békés, és tudja a megoldásokat.
Kérdések a lényegi éned megismeréséhez
Az alábbi kérdések megválaszolásával kicsit közelebb kerülhetsz annak megválaszolásához, hogy milyen is a te lényegi éned. Ha jól esik, le is írhatod a válaszokat.
Ne aggódj, ha felteszed a kérdést, és nem jön válasz. Kezdd azokkal a kérdésekkel, amelyek megszólítanak. Újra és újra felteheted őket magadnak, és egyszer csak a válaszok is elkezdenek megjelenni.
- Mi az, ami lényeges nekem az életemben most?
- Mitől érzem fontosnak magam?
- Mi az, ami igazán érdekel?
- Mi az, amit hozzá tudok tenni a világhoz? (Festés, rajz, tudás, étel, kedvesség, kertészet, oldások, tanácsadás, oktatás, kapcsolódás a gyerekekkel, stb.)
- Mi az, amivel én tudom segíteni a mostani helyzetben a körülöttem levőket? (Beszélgetés, tanítás, főzés, vicc mesélés, stb.)
- Mi az, ami leginkább segít nekem, ha eltávolodtam önmagamtól? (pihenés, séta, intenzív edzés, olvasás, beszélgetés, kertészkedés, stb)
- Ki(k) az(ok), aki(k) nekem pillanatnyilag a legfontosabb(ak)?
- Mi az, ami növeli az energia szintem, ha „magam alá kerülök”?
Honnan tudod, hogy ráhangolódtál magadra?
Ha valamibe annyira belemerülsz, hogy megszűnik körülötted a világ, ha valamit olyan örömmel teszel, hogy a félelem még csak meg sem tud környékezni, akkor biztos leshetsz abban, hogy ebben a csodás állapotban vagy.
Így ráhangolódva önmagadra tudni fogod, hogy mit tegyél, mit ne tegyél, hová menj el, mitől maradj távol. Segít a jelenben lenni, a középpontodban maradni akkor is, ha kint viharok dúlnak.
Ha sok a félelem, ha elborítanak a nehéz érzések, akkor viszont biztosan nem önmagadra, az önmagad számára legfőbb jóra hangolódtál. Ilyenkor használd a fent említett segítségeket, vagy jelentkezz be elérhetőségeinken online segítő beszélgetésre (Kata, Zsuzsa, Barbara) vagy offline oldásra (Kata, Barbara)
Jó egészséget kívánunk mindenkinek!
Vigyázzunk magunkra, Vigyázzunk egymásra!