9 napos program a tavaszi megújulásért

Bár még a kinti világon nem igazán látszik, de közeledik a tavasz, a megújulás ideje. Ilyenkor sokan fognak valamiféle böjtbe, lelkigyakorlatba, ami segíti, hogy elengedjük a hosszú tél okozta tespedtségünket, felfrissítsük energiáinkat, és befogadóbbá váljunk az újdonságokra. Ebben a cikkben egy olyan 9 napos programot mutatok be, ami testi-lelki-mentális szinten egyaránt támogatja a megújulást.

 

Köszönetnyilvánítás: Hálás vagyok Cseperkálóné Mirek Barbarának, hogy újra felhívta a figyelmemet erre a programra, és e cikk végleges formába öntésében nyújtott hathatós támogatását is nagyon köszönöm<3

Az eredeti program arról szól hogy kilenc napon keresztül mind a kilenc gyakorlatot el kell végezni, be kell tartani. Ez nagyon szigorú és éppen ezért nagyon erőteljes. Aki érzi magában az erőt az kivitelezheti ezen a módon is, én már megcsináltam így és nagyon jól működött.

Ám megtanultam az elmúlt 10 évben, hogy még a lelki gyakorlatokban sem szabad túlzottan erőszakosnak lennünk magunkkal, mert visszájára sülhet el a dolog. Ahelyett, hogy megtapasztalnánk a tisztulás előnyeit, inkább kudarcként, bukásként fogjuk fel, ha valami nem úgy sikerül, ahogy az „elő van írva”.

“9 napos program a tavaszi megújulásért” bővebben