Mit tanulunk az OB. 3. szintjén?

A One Brain tanfolyamok minden egyes szintjének megvan a maga sajátos helye, szerepe a képzési út során. Így bővülhet általuk a tudásunk, hogy közben elmélyítjük az addigi ismereteinket is. Így egyre mélyülő spirálban kapcsolódhatunk a One Brain alapelveihez, filozófiájához.

Ennek a szintnek a címe: A Testkód (Under the code). A nevében benne van a lényege: amit a fizikai testünkön látunk, amiket mondunk magunknak vagy másoknak, az egy-egy kódolt üzenet arról, hogy mi okozza a stresszt a számunkra. Mi az igazi ügy a problémánk mögött?

Ezt a kódot kezdjük el megfejteni az értő figyelem és a feltáró kérdések segítségével. Ahogy egy hallgatóm mondta: ez a legnehezebb feladat, mert nemcsak az a baj, hogy mi nem így kommunikálunk azokkal, akikkel beszélgetünk, hanem a legtöbben soha nem éltük át, hogy ennyire mélyen meg akarjanak minket érteni, hogy ilyen ráhangolódással figyeljenek ránk.

Az értő figyelem és a feltáró kérdések egyaránt jó szolgálatot tesznek nekünk abban hogy segítsük klienseinket az ügy meghatározásában, és ezt követően a megoldás megtalálásában is.

Külön figyelmet fordítunk arra, hogy világossá tegyük az oldásban megfogalmazott új választás, új belső párbeszéd, új cselekvés vagy viselkedés jelentőségét.

A kommunikáció gyakorlásán kívűl megismerkedünk jó néhány kódolt tulajdonságunkkal, amelyek komoly üggyé válhatnak, ha stresszbe kerülünk. Ilyenkor ugyanis megtagadjuk önmagunkat, és így elveszítjük az erőnket a helyzet kezeléséhez.

Mindezeken túl pedig folytatjuk a meridiánrendszer működését tükröző izmok tesztelésének tanulását is. Megismerkedünk az izmok nyirokáramlását támogató neurolimfatikus pontokkal, valamint a véráramlást segítő neurovaszkuláris reflexpontokkal is.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .