Könyvajánló: Louise Hay: Éld az életed

Szó van ebben a könyvben egészségünkről, a munkáról, a kapcsolatainkról, az anyagi helyzetünkről. A hála erejéről, a gondolatok teremtő képességéről. Sok olyan dologról, amit talán ma már természetenek veszünk. Mondhatjuk, hogy minden New Ages gondolat alapjait foglalja össze a könyv.

„Mindaz, amit tudnom kell, feltárul előttem.”
Louise Hay

 

Az első kedvenc

1991-ben vettem meg ezt a könyvet. Egy nehéz élethelyzetben voltam éppen. A kislányom még egy éves sem volt, amikor újra várandós lettem. Ám 12 hetes terhesen kiderült, hogy a baba nem fejlődik, sőt egy úgynevezett mola terhességem van, ami akár a rák fenyegetését is magában hordozhatja.

Halálra voltam rémülve. Gyászoltam az elveszített babát, és rettegtem attól, hogy mi lesz, ha a meglévő gyermekem meg az anyukáját veszíti el. És akkor még ott volt emelett bennem az a kétség is, hogy lehet-e még valaha egészséges gyermekem?

A mola terhességet befejező vetélés testileg is megviselt, teljesen magam alatt voltam. És bizony gyakran tettem fel a kérdést magamnak: miért pont velem, velünk történik mindez? Mit tegyek, hogy megőrizzem az egészségemet, a jó kedvemet és a hitemet?

Ekkoriban került elém „A KÖNYV”. Ez volt az első könyv, ami világossá tette számomra, hogy a gondolataink jelentősen befolyásolják életünk minden területét, még az egészségünket vagy az úgy nevezett baleseteket is.

Ezzel a könyvvel indult el az addig meglehetősen materialista (mérnök vagyok végül is!) gondolkodásom átalakulása.

A hiteles segítő

Amikor olvasni kezdtem a könyvet, olyan mély bölcsesség és tudás áradt belőle, hogy biztos voltam benne, hogy egy megvilágosodott mester szavait olvasom, aki valószínűleg messze fölötte áll a mi problémáinknak. Akinek nincsenek sem anyagi sem egészségi gondjai. Aki könnyedén szárnyal át az élet nehézségei felett.

Persze ezek a gondolatok egyben felmentést is jelentettek nekem: én bizony nem vagyok megvilágosodott mester. Hogyan is tudnám minazt megcsinálni, amit a könyv javasol? És, mégha menne is… Vajon tudnék-e olyan eredményes lenni, mint Ő?

Mondom, ebben az időben tele voltam önkételkedéssel.

Az igazi meglepetés a könyv végén ért, amikor Louise leírta a saját történetét. Hogy egy bántalmazott kisgyerekként kezdte az életét, akit még szexuálisan is zaklatott a nevelő apja. Így 15 évesen elszökött otthonról. Sok-sok hányattatáson ment keresztül, végül, pont amikor megtalálta hivatását, még az általam rettegett rák betegséggel is szembe kellett néznie. És végül a saját tapasztalataiból rakta össze mindazt, amit a könyvében leírt.

Így a könyv üzenete számomra az volt: Bármi is történt, történik az életedben, képes vagy a hozzáállásod megváltoztatásával kijönni belőle! És ez a gondolat hihetetlen erőt és reményt adott nekem.

Test, elme és lélek kapcsolata

A másik fontos gondolat az volt számomra, hogy testünk egy csodálatos szerkezet. Tele öngyógyító, regeneráló mechanizmusokkal.

És, ha az elménk nem gátolja a félelmeken és a fájdalmon keresztül a működését, akkor bármilyen betegségből meggyógyulhatunk. Bevallom, ez az akkori helyzetemben nagyon vigasztaló volt!

Ám nem csak az egészségről adott új gondolatokat a könyv. Hanem mindazokról a témákról is, amelyeket hajlamosak vagyunk önmagunktól függetlenként érzékelni, és panaszkodni amiatt, ha a dolgok „rosszul mennek” ezeken a területeken.

Szó van itt a munkáról, a kapcsolatainkról, az anyagi helyzetünkről. A hála erejéről, a gondolatok teremtő képességéről. Sok olyan dologról, amit talán ma már természetesnek veszünk. Mondhatjuk, hogy minden New Ages gondolat alapjait foglalja össze a könyv.

Megerősítések vagy pozitív gondolkodás? Mi a különbség?

A pozitív gondolkodás gyakran hozhatja azt az eredményt, hogy elfedjük vele a problémáinkat. Sőt, akár még lelkiismeret furdalásunk is lehet amiatt, hogy „negatívan gondolkodunk”. Kedves kineziológia tanáromnak, János Péternek a mondását idézném fel a témában: „Vigyázzunk,csak azért, mert a sz…ra tejszínhabot nyomunk, az íze még kiérződik…”

A megerősítések használata azonban lassanként átformálhatja az önmagunkról és a világról formált képet. Ám tudnunk kell, hogy gyakran kell használnunk őket. Nagyon hatásos, ha tükörbe nézve mondjuk el a megerősítést. És még ennél is fontosabb, hogyha a megerősítések nyomán negatív érzések támadnak bennünk, akkor utat adjunk nekik. Engedjük a haragot, bánatot, gyászt a felszínre kerülni, hogy romboló nyomaik eltávozhassanak testünkből.

Ha túl sok negatív érzelem kerül elő, akkor keressünk avatott segítőt, aki végigvezet minket az érzelmek elengedésének útján.

Kapható még a könyv?

Igen. Már Magyarországon is több kiadást megélt ez a remek könyv. A mai napig kapható a nagyobb könyvesboltokban és online szolgáltatóknál.

Érdemes beszerezni.

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb blogbejegyzésekről, tanfolyamokról, akkor iratkozz fel hírlevelünkre.

 

 

 

“Könyvajánló: Louise Hay: Éld az életed” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

Címkék

régebbi bejegyzések