Hogyan találjuk meg a kliens problémája mögött az ügyet?

A tanítás során a hallgatók számára az egyik legnehezebben megérthető, megtanulható rész, hogy hogyan találjuk meg a kliensünk ügyét, amikor eljön hozzánk, és mesélni kezd arról az élethelyzetről, ami éppen a gondjait okozza. Sokszor valóban nem könnyű a rengeteg érzelem aló kihámozni azt a részt, amin a kliensünk akar, tud és hajlandó is változtatni. Ebben a cikkeemben ehhez szeretnék támogatást adni.

“A probléma sohasem a probléma,
hanem az, ahogy érzünk a problémánk iránt.”
Gordon Stokes

Miért ügy és miért nem cél?

A One Brain módszer érzelmi stresszek oldásával foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy nem célban, hanem folyamatban gondolkodunk. Azaz abban szeretnénk segíteni a klienseinket, hogy meglássák mi lehet a következő lépésük a problémájukkal kapcsolatosan. Emiatt nem azt keressük, hogy az adott probléma kapcsán mi lehetne a cél, hiszen sokszor olyan erős negatív érzések kapcsolódnak ahhoz a helyzethez, kapcsolathoz, amiben vannak, hogy még az oldás elején néha azt is képtelenek meglátni, hogy egyáltalán lehetséges-e a javulás az adott szituációban. Emiatt mi inkább a probléma olyan specifikus meghatározására törekszünk, amiről el tudja képzelni, hogy hatalma lehet a változtatásra.

Az ügy megfogalmazásának kritériumai

  • Legyen specifikus: Néha a klienseink éppen a nagy stressz ,miatt hajlamosak általánosságokban megfogalmazni az ügyüket. Ilyenkor feltáró kérdésekkel segítjük őket, hogy minél konkrétabban, specifikusabban meg tudják határozni az a helyzetet, problémát, ami számukra a stresszt okozza. A feltáró kérdések olyan típusú kérdések, amelyekre nem lehet igen/nem kérdéssel válaszolni. Tehát kérdőszavakat használunk bennük. (Mit, mikor, hogyan, hányszor, kivel, mivel, stb.)
  • Legyen “saját”: szintén gyakori, hogy a kliensek a stressz miatt nem önmagukról beszélnek, hanem valaki másról, aki számukra a stresszt okozza. Ilyenkor fontos, hogy a kérdéseinkkel a klienseinket visszazökkentsük a saját felelősségükhöz, hiszen másokon nem áll módunkban változtatni. Jó kérdés lehet ezekben az esetekben az, hogy hogy érzed magad, amikor ez történik? Mit teszel, amikor ezt a problémát tapasztalod az illetővel kapcsolatban? Hiszen, ami történik, ahogy a másik viselkedik az nem az én felelősségem, de ahogyan erre reagálok érzelmileg, vagy amit ennek hatására teszek, az bizony már az én dolgom. Ráadásul, ha változtatok ezen, könnyen lehet, hogy az egész helyzet megváltozik.
  • Nem kell, hogy pozitív legyen: erről fentebb írtam már. Sokan ott nehezítik meg a dolgukat, hogy minden áron pozitív mondatot akarnak kicsikarni a kliensből. Néha sikerül a kliensnek már az elején átfókuszálni arra, hogy mit is szeretne az ügyében tapasztalni, néha pedig csak azt tudja mondani pl., hogy “gyomoridegem van, ha a gyerekem 15 perccel később jön meg az iskolából”. Vagy: “nem szólok hozzá a páromhoz három napig, ha este nem mosogat el”. Ezek egyáltalán nem pozitív dolgok, ám a problémát pontosan kifejezik.
  • A jól megfogalmazott ügy kimondásakor a jelzőizom enged: ez egy fontos ellenőrzési lehetőség a számunkra: amikor a kliens kimondja az ügyét, akkor teszteljük a jelzőizmot, aminek egyértelműen engednie kell. Ezt minden tesztelési pozícióban megismételjük. Ha bárhol nem egyértelmű az engedés: a kliensnek újra kell fogalmaznia az ügyet.

Két gyakori hiba az ügy megfogalmazásánál

  1. Túlságosan tág az ügy megfogalmazása: Ahelyett, hogy a specifikusság felé mennénk, megmaradunk a kliens által hozott általános megfogalmazásnál. Például, ha kliensünk azzal érkezik, hogy nincs önbizalma, akkor feltáró kérdésekkel pontosítjuk ezt: Milyen területen nincs önbizalmad? Pontosan hol tapasztalod meg éppen most az életedben ezt az önbizalom hiányt? Miben akadályoz az önbizalom hiánya? honnan tudnád, hogy elegendő az önbizalom, amivel rendelkezel? stb. Néha azt is lehet látni, hogy maga a segítő viszi el a problémát az általánosság felé: például a kliens azzal jön, hogy nem meri elvállalni a munkahelyén a felkínált vezetői pozíciót, mert nem bízik abban, hogy ezt a családja mellett hatékonyan tudná ellátni. A segítő pedig azt kérdezi, hogy: “más területeken is tapasztaltál már ilyen problémákat?” Ezzel az általánosítás síkjára tereli a kliens által viszonylag specifikusan megfogalmazott problémát. A nehézség egy nem kellően specifikus üggyel kapcsolatosan az, hogy az egész oldás kissé fókuszálatlan lesz sok kitérővel, lehetséges mellékvágánnyal, ami időben is igencsak megnyújthatja az oldást.
  2. Túlságosan sokáig tart az ügy “boncolgatása” az oldás elején: Főleg a kezdők esetében látható, hogy – helyesen – nagyon igyekeznek specifikussá tenni az ügyet. És amikor ráéreznek a feltáró kérdésekben rejlő kapcsolódási lehetőségekre, újabb és újabb rétegeket hoznak elő a beszélgetés során. Olyannyira, hogy az oldásra már szinte nem is marad idő. Fontos lehet, hogy időről időre foglaljuk össze, amit a kliensünktől hallottunk, és ha körvonalazódott egy többé-kevésbé megfelelőnek tűnő mondat, ellenőrizzük azt izom teszteléssel. Ha az izom elenged, és kapunk engedélyt, hogy az adott üggyel dolgozzunk, akkor már kezdődhet is az oldás. Nem kell aggódnunk azon, hogy valamit figyelmen kívül hagyunk, hiszen az ügy több rétegben jön fel, pontosodik az oldás során. Sőt a “valódi ügy” csak a korregresszióban fog előkerülni.

Ha szeretnél megismerkedni ennek a csodálatos módszernek az alapjaival, akkor 2019. május 2-ig jelentkezhetsz a One Brain 1-2. szintjére a jelentkezes@chironstudio.hu email címen. Szeretettel várlak: Simon Kata

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..