Számos kliensemnél, sőt a családomban, baráti körömön belül is látom, hogy sokan elvesznek a kapcsolatok útvesztőjében. Megpróbálnak megfelelni a másik elvárásainak, miközben feladják önmagukat, vagy olyan, sokszor ellentmondó elvárásokkal fordulnak a társuk felé, amit az természeténél fogva képtelen teljesíteni. Olyan, mintha a gyönyörű almát termő almafánktól egyszer csak elkezdenénk azt kívánni, hogy mostantól körtét teremjen, mert mi azt jobban szeretjük.
Mindannyian boldog kapcsolatokra vágyunk.
Amikor még gyerekek vagyunk, akkor szeretnénk, hogy a szüleinkkel, barátainkkal legyen jó a kapcsolatunk. Később boldog szerelemre, párkapcsolatra éhezünk. Emellett jó lenne, ha olyan munkát találhatnánk, ami örömmel tölt el, elegendő bevételt biztosít, és még a szakmai fejlődésünket is szolgálja.
Ám mindannyiunknak vannak olyan élményei, amikor már fájdalmas csalódás érte az életében. Volt kliensem, akit az esküvő reggelén hagyott el a vőlegénye, egy másik esetben 10 év és két gyerek után szakadt meg a kapcsolat, és végződött válással a házasság.
És van amikor éppen az áhított munkahelyről küldenek el valakit vagy éppen nem minket választanak a felvételi interjúk után.
Sokan bezárkóznak egy-egy csalódás után. Inkább már nem is próbálkoznak újabb kapcsolatok kialakításával, mert félnek a kudarctól, kisebbrendűségi érzésekkel küszködnek.
Önmagunkká válni
„Pedig, én is vagyok olyan jó, mint más!” – szoktuk mondogatni magunknak. Ám kevesen látjuk be, hogy nem elég jónak lenni, hanem ömagunknak kell lennünk ahhoz, hogy azokat a kapcsolatokat „vonzzuk be”, alakítsuk ki, amelyekre vágyunk. Hiszen legfontosabb kapcsolatunk az önmagunkhoz fűződő kapcsolatunk. Ennek javítása, önmagunk megismerése helyett pedig gyakorta megjátszuk azt, akiről azt gondoljuk, hogy a másik számára elfogadható lenne.
Kapcsolataink siker vagy kudarca egyaránt tanít minket. Megtanít minket arra, hogy kik is vagyunk valójában és milyen kapcsolatban érezzük jól magunkat. Választási lehetőséget ad ahhoz, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik hozzánk valóak. Ehhez a tudáshoz vezetnek el a néha keserű tapasztalatok. Minden egyes boldog vagy éppen nehéz pillanata a kapcsolatainknak közelebb visz annak átéléséhez, hogy kik is vagyunk valójában. Hosszú kapcsolataink csodája, hogy megélhetjük egy kapcsolatban önmagunkat, és megtanulhatjuk társunkat akként szeretni aki ő, és nem akként, akinek mi látni szeretnénk. Ez a fajta látásmód az, ami világosságot teremt bennünk, és csodákat hoz létre az életünkben.
Hát nem lenne felemelő, ha átélhetnénk ezt az örömet?
Hogyan legyek önmagam?
Sokan felteszik ezt a kérdést. A kulcs önmagam megismerése. Ennek három titka van:
- Önmegfigyelés
Ahhoz, hogy önmagam lehessek tudnom kell, hogy milyen vagyok, hogy reagálok, mit szeretek vagy éppen mi az, amit ki nem állhatok emberekben, ételekben, italokban, filmekben. Miben éreztem jól magam vagy miben feszengtem?
Nagyszerű eszköze lehet ennek esténként a napunk áttekintése. Még jobb, ha megfigyeléseinket egy naplóban is rögzítjük, mert visszaolvasva bejegyzéseinket, láthatjuk, hogy mik voltak azok amiket pillanatnyi hangulatunk miatt utasítottunk el vagy éppen rajongtunk érte, és mik voltak azok a dolgok, amelyek inkább tartoznak lényegi önmagunkhoz.
Amikor önmegfigyelésünket végezzük fontos, hogy írjunk listát mindarról, amit mi értéknek tartunk. Mik azok az emberi értékek, amelyek vonzóak a számunkra? Milyen értékek mentén végezzük a munkánkat, éljük mindennapjainkat?
- Önelfogadás
A második lépés az önelfogadás. Amikor elkezdjük megfigyelni magunkat, és őszinték merünk lenni önmagunkkal, rábukkanhatunk olyan tulajdonságainkra, amelyeket szégyellni valónak érzünk. Fontos, hogy ne ítéljük el magunkat miattuk, de ne is kezeljük ezeket megváltoztathatatlan tényként. Egyszerűen vegyük tudomásul, hogy kissé hiperaktívak vagy befelé fordulóak, türelmetlenek vagy lassúak vagyunk ahhoz képest, amit elvárnánk magunktól.
- Önnevelés
Ebben a fázisban már elkezdhetjük megváltozatatni azt az énképet, amivel már nem akarunk többé azonosulni. Adjunk magunknak megoldandó feladatokat, tűzzünk ki lelki gyakorlatokat. Ha pl. valaki hiperaktív, akkor érdekes gyakorlat lehet, ha napi 5 percre leül, és nem csinál semmit, csak próbál lazítani. Ha valaki túlságosan befelé fordulónak érzi magát, akkor jó, ha napi 1 telefonhívás erejéig beszél 1-1 ismerősével, barátjával, és megoszt vele néhány dolgot a napjából.
Különösen fontos lehet a türelem. Énképünk nem egy nap alatt alakult ki, nem is egy nap alatt változik meg! Ha a változás nem megy egydül, alakadunk a folyamatban, érdemes jól képzett kineziológus segítségét igénybe venni, hogy oldjuk azokat a régi mintákat, amik gátolják boldogulásunkat.
