Kapaszkodj egyre magasabban a Tanulási létrán!

Energetizáló gyakorlatok nemcsak iskolásoknak!

Idősebbek (tanárok és szülők) is elkezdhetik!

 

Van egy csodálatos gyakorlat sor, amely segítséget nyújthat abban, hogy könnyedén és energikusan kezdhessük a napot, vagy ráhangolódhassunk aktuális feladatainkra. Ezt a gyakorlatsort tanulási létrának nevezzük, mert támogatja a tanulást, és növeli energiaszintünket.

Az első gyakorlat, hogy igyunk meg egy nagy pohár vizet. A víz egy olyan elem, ami mindent folyékonyabbá, könnyedebbé tesz a testünkben. Energiát ad, hogy a jelenben tudjunk maradni. és segíti a sejtek közötti kommunikációt. Sokan azt hiszik, hogy a víz hiány jele a szomjúság. NEM! A vízhiány jele a figyelmetlenség, a “bambulás”. Testünk vízigénye naponta minimum 2 dl minden 10 kg testtömegre vonatkoztatva. Tehát pl. egy 60 kg-os felnőttnél ez 1,2 l vizet jelent naponta. Ez a mennyiség extrém fizikai vagy szellemi terhelésnél akár 2-3-szorosára is növekedhet.

A második gyakorlathoz keressük meg a testünkön a vese 27-es akkupunktúrás pontokat, amelyek a szegycsont két oldalán a kulcscsontunk alatt található. Masszírozzuk a pontokat egyik oldalon jobb kezünk hüvelykujjával, a másik oldalon jobb kezünk középső és mutatóujjával, miközben bal kezünket a köldökünkön tartjuk. 1/2 perc múlva folytassuk a masszázst az alsó ajak alatti és felső ajak feletti pontoknál, újabb 1/2 perc után pedig a farokcsontnál. Utána végezzük el a gyakorlatot váltott kézzel is.
Ez a gyakorlat felfrissíti testünket, és összekapcsolja két agyféltekénket. Javítja a test és az agy közötti kapcsolatot is.

A harmadik gyakorlat a keresztmozgások és azonos oldali mozgások váltogatása. Ehhez a gyakorlathoz rajzoljunk egy nagy X-et. Az X-re nézve végezzünk 12 keresztlendítést (ellenoldali kéz és láb összeérintése), majd 12 párhuzamos lendítést (azonos oldali kéz és láb összeérintése). Ezt váltogassuk 2-szer, 3-szor, majd keresztlendítésekkel fejezzük be a gyakorlást.
Ez a gyakorlatsor mozgásba lendíti energiáinkat, támogatja agyféltekéink együtt működését akkor is ha valami újat tanulunk, és akkor is, ha a régi tananyaghoz integráljuk az újonnan megtanultakat. Csökkenti a sport sérülések veszélyét, növeli az alkalmasság érzetünket.

Az utolsó gyakorlat a Cook-csomó gyakorlata, amely támogatja, pozitív hozzáállásunk fenntartását a tanulási folyamat során. Ülve és fekve is végezhető. Fonjuk össze lábunkat és kulcsoljuk össze kezeinket, ügyelve arra, hogy az a kezünk legyen felül, amelyik lábunk felül van. Lélegezzünk be mélyen az orrunkon, miközben a nyelvünket a szájpadlásunkhoz szorítjuk, majd engedjük le a nyelvünket, és lélegezzünk ki a szájunkon át. Ezt ismételjük 1 prcen keresztül. Ezután kis terpeszbe tegyük a lábunkat, ujjaink hegyét összeérintve tartsuk kezünket a mellkasunk előtt, és újabb 1 percig folytassuk a fenzi légzést.

A gyakorlatsor befejezése után tudatosítsuk a testérzeteinkben bekövetkezett változást.

Jó gyakorlást, és sikeres tanulást kívánok kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt!

Becsengettek – iskolakezdésről szülőknek és gyerekeknek

 

Az idén az iskola kezdés napja 2012. szeptember 3. Ez a dátum numerológiailag a 8-as szám energiáját hordozza. A 8-as szám jelentése: nagy siker vagy nagy bukás. Azt hiszem kevés dolog van, ami ennyire világosan rámutatna, hogy mi a tét akkor, amikor mi magunk vagy gyermekünk az iskola felé irányítja lépteit.
A siker elérésének feltétele, hogy tudjuk: mit is akarunk valójában.
Érdemes tehát az iskolai év megkezdése előtt leülni a gyermekkel, és feltenni a kérdést:

Mit is szeretne elérni ebben a tanévben? Mi jelentené számára a sikert?

Ha megfogalmazta a vágyott állapotot, kérjük meg, hogy írja le, vagy, ha még kicsi, és nem könnyű számára az írás, akkor rajzolja le magának. Amikor céljaink ilyen módon szemmel láthatóan, fizikai formában is megjelennek, az sokkal kézzelfoghatóbbá, megvalósíthatóbbá teszi őket. Agyunk elkezdi valóságként szemlélni a leírtakat. A következő lépés, annak tisztázása:
Milyen érzés leírva látni a célt?
Érzéseink adják ugyanis a cél eléréséhez szükséges motivációt, energiát. Ezért agyunk csak azokat a célokat valósítja meg, amelyeket hihetőnek tart. Ha a célunk pozitív, kellemes érzéseket kelt bennünk, akkor könnyű lesz a megvalósítás. Ha nem, akkor fogalmazzuk át a célt, ha kell, tegyük lejjebb a lécet egészen addig, hogy hihető legyen számunkra a végeredmény. A kisebb, ám hihetőbb cél erősebben motivál, míg egy túl nagy ugrás komoly önkételyeket okozva visszavetheti a teljesítményt.
 A harmadik lépésben tisztázzuk:

Mi az, amit nap mint nap hajlandóak vagyunk megtenni célunk érdekében?

Ez a lépés a legfontosabb. Hiszen ahhoz, hogy bármit elérjünk cselekednünk kell. És itt a hajlandóság a kulcs. Vigyázzunk itt is a reális vállalásokra. Például egy gyermeknél, aki szeretne folyékonyan írni vagy olvasni, lehet, hogy elegendő napi 10 perc gyakorlás, hiszen a rendszeres munka meghozza a gyümölcsét, míg a túl magas elvárás ebben az esetben is visszaüthet.

A célunk leírását, rajzát szerencsés jól látható helyre kitűznünk. Tegyük ugyanezt a hajlandóságunkkal, mert ez emlékeztetni fog bennünket arra, hogy mi is a cél, és mit tegyünk annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.

Kívánom minden iskolakezdőnek, hogy érje el azt a sikert, amire vágyik!

Kineziológiai “fejlődés-lélektan”

Az egész életünk egy választással kezdődik spirituális szinten éppúgy, mint fiziológiailag.
Fogantatásunkról, testbe lépésünkről szellemi segítőinkkel együtt hozunk döntést, ami tükröződik anyánk petesejtjének a VÁLASZTÁSÁBAN, amelyik a több millió lehetséges genetikai variációból kiválasztja azt az egyetlen spermiumot, amely az élet feladatunknak leginkább megfelelő DNS spektrumot hordozza. Így alkotjuk meg eljövendő testünk “tervrajzát”, létrehozva szerkezeteink azon egyedi összetételét, amely garantálja, hogy véghez vigyük mindazt, amit a legmagasabb értelemben véve meg szeretnénk valósítani.
Életünk tehát egy VÁLASZTÁSSAL kezdődik. Élettapasztalataink az első pillanattól fogva rögzülnek fejlődő idegrendszerünkben. Mégis, még ha a szüleink nem is akartak bennünket, a beágyazódás után az anyaméhben átéljük az EGYSÉG élményét, minden igényünk azonnali kielégülését, és a védettséget. Napról-napra tapasztaljuk a fájdalom mentes növekedést, és hogy egyre többek vagyunk és egyre többet tudunk.
Aztán az utolsó hónapokban már érezzük az életterünk szűkülését, és ezzel együtt a hajtóerőt, hogy vállalva minden fájdalmat és szenvedést, elinduljunk a külvilág felé. A születés folyamatában arra vágyunk, hogy továbbra is megmaradjunk az EGYSÉG állapotában mindazokkal, akiket szeretünk, és akik szeretnek minket. Ha a dolgok a maguk természete szerint alakulnak, akkor a megszületendő gyermek maga választja meg születésének optimális időpontját. Ha nem, akkor, már a születése pillanatában átéli, hogy NINCS VÁLASZTÁSA.

A születés folyamata során elszenvedjük a legnagyobb fizikai fájdalmat, amelyet életünk során átélhetünk. És legtöbbünknek még a Mama vigasztaló közelsége, illata, tejének íze sem adatik meg a folyamat végén, vagy ha mégis, akkor csak azután, hogy megtapasztaltuk a külvilág “hidegségét” bántó “fényességét”. Ráadásul, most már az igényeink sem elégülnek ki automatikusan. Lélegeznünk kell és éhséget éreznünk, ami legtöbbünk számára minimum furcsa, néha egyenesen fájdalmas tapasztalat. Ráadásul a “személyzet” úgy tűnik nem érti nyelvünket, néha az az érzésünk támad, hogy nem is akarnak megérteni bennünket. Te mit gondolnál, ha jeleznéd az éhségedet, és kivinnének a WC-re, ha álmosságot mutatnál, és feldobálnának a levegőbe?
Igen, visszavágyunk az átélt, megtapasztalt EGYSÉG birodalmába, de amit ehelyett kapunk, az az ELKÜLÖNÜLÉS,  a magunkra hagyottság érzete. Azért megpróbáljuk kihozni a legjobbat a helyzetből, elnyomva fájdalmas érzéseinket, lassan megtanulunk szavak nyelvén kommunikálni az “óriásokkal”, akiknek a hatalmába kerültünk. Abban reménykedünk, hogy így egyre inkább RÁHANGOLÓDHATUNK szeretteinkre, sőt ők is ránk hangolódhatnak, és így átadhatjuk nekik azokat az üzeneteket amelyeket a lélek világából hozunk számukra. Ám gyakran tapasztaljuk, hogy KÖZÖMBÖSEK irántunk és üzeneteink iránt, így aztán ahelyett, hogy megtanítanánk “nekik” a ráhangolódást megtanuljuk tőlük a KÖZÖMBÖSSÉGET “irántuk”, a világ iránt, a megérzéseink és meglátásaink iránt, végső soron önmagunk iránt .

Ezek a korai tapasztalatok mélyen bevésődve szunnyadnak sejtmemóriánkban, hogy borzalmas időzített bombaként meghatározzák kapcsolatainkat úgy önmagunkkal, mint társainkkal és világunkkal.

És az időzített bomba ketyeg, majd működésbe lép legkésőbb akkor, amikor a testünk változni kezd a serdülőkor elején, megmutatva azt a férfit vagy azt a nőt, akik vagyunk. Ha olyan szerencsések voltunk, hogy átéltük a VÁLASZTÁS élményét  fogantatásunkkor, születésünkkor, akkor örömmel látjuk, hogy testünk éppen EGYENRANGÚVÁ, EGYENLŐVÉ válik azzal a testtípussal, amit fogantatásunkkor választottunk magunknak. Ha azonban azt tapasztaltuk a kezdet kezdetén, hogy NINCS VÁLASZTÁSUNK  pl. a születésünk időpontjának meghatározásában, vagy nem tisztelték VÁLASZTÁSUNKAT a szüleink (fiút akartak, mi mégis lánynak születtünk, vagy fordítva), akkor ez a serdülőkori változás a tudatalatti szinten csak BÁNATOT, BŰNTUDATOT okoz, hiszen nyilvánvalóvá válik, amit idáig megpróbáltunk elrejteni: azok vagyunk, akik vagyunk, és visszavonhatatlanul közeledik az idő, amikor felelősséget kell vállalnunk magunkért, az életünkért.
Aztán ott vannak a kortársaink. Ahogy gyermekként a szüleinknek próbáltunk megfelelni, úgy vágyunk most társaink elismerésére és figyelmére. Ha gyermekként átélhettük az EGYSÉGET, akkor most van elég ÖNBIZALMUNK, hogy azt tegyük, amit a társaink, ha szeretnénk, vagy éppen ne tegyük, hogyha nem szeretnénk. Ha azonban életünk az ELKÜLÖNÜLÉSRE alapul, akkor legfeljebb FÉLÜNK A VESZTESÉGTŐL, VERESÉGTŐL, akár meg merjük tenni mindazt, amit a társaink, akár nem.

Majd, a serdülőkor végén vár még ránk a pályaválasztás is. Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy életfeladatunk irányába lépve megtaláljuk azt a foglalkozást, amellyel a legjobban szolgálhatjuk embertársainkat, világunkat és nem utolsó sorban saját kiteljesedésünket.
 Ha gyermekként megtapasztaltuk a RÁHANGOLÓDÁST, akkor most érezhetjük LELKESEDÉSÜNKET, amely kézen fogva vezet minket szívünk vágyának beteljesítése felé. Ha azonban korán KÖZÖMBÖSSÉ váltunk, akkor az ELLENSÉGESKEDÉS tévén inkább azt tudjuk, hogy mit nem akarunk (pl.olyanná válni, mint a szüleink!), mintsem, hogy mit szeretnénk,  mire vágyunk.

A serdülőkor lezárulásával elnyomott érzéseink sajnos nem hagynak el minket, hanem továbbra is visszhangoznak mindennapjainkban.
Jelenbeli SÉRTŐDÖTTSÉGÜNKBEN, SÉRELMEINKBEN megjelenik a múltban átélt BÁNAT, BŰNTUDAT, amikor nem lehettünk EGYENLŐEK önmagunkkal, amikor engedtük, hogy elhiggyük, hogy NINCS VÁLASZTÁSUNK, pedig a lelkünk mélyén tudtuk, hogy mindig VAN VÁLASZTÁS. HARAGUNKBAN visszaköszönnek múltbeli FÉLELMEINK amikor attól féltünk, hogy ELKÜLÖNÜLVE magunkra maradunk. És mindazon esetekben, amikor megtagadjuk a nehézségek, feladatok ELFOGADÁSÁT, és “nem hiszem el” felkiáltással a SZEMBENÁLLÁST, SZEMBEHELYEZKEDÉST választjuk, bekapcsol bennünk az élet iránti ELLENSÉGESKEDÉS, és a többiek, sőt az önmagunk iránti KÖZÖMBÖSSÉG is.

Ha azonban képesek vagyunk a probléma ELFOGADÁSÁT VÁLASZTANI, akkor megnézhetjük, hogy mit vagyunk HAJLANDÓAK tenni az ügyben, és ÉRDEKLŐDÉSÜNKET a nehézségek helyett a megoldások felé irányítani. Ez azonnal bekapcsolja a tudatalattinkban a múltban átélt LELKESEDÉST, ÖNBIZALMAT, EGYENRANGÚSÁGOT, (mindannyiunknak voltak jó napjai;)), és azt a régen keresett testi érzést, hogy képesek vagyunk a RÁHANGOLÓDÁSRA, EGYSÉGRE ÉS VÁLASZTÁSRA.

Ehhez kívánok sok sikert, hiszen bármilyen nehéz volt is életutunk, mindannyian választhatunk a jelenben tapasztalataink közül olyanokat is , amelyek előre visznek minket, és olyanokat is, amelyek hátráltatnak céljaink elérésében.