A Korona vírus szimbolikus üzenetei – 2. rész

Túl sokat nem tudunk még erről a vírusról. Az alábbiakban néhány olyan gondolatot szeretnék megosztani, amelyeket ízlelgetve hatékonyan használhatjuk ki lelkileg is a karantén idejét arra, hogy önmagunkra hangolódjunk, és túljutva a mostani helyzeten egy csodálatos új világ megteremtésében segédkezhessünk.

Természetesen, ezek a gondolatok nem helyettesítik a kézmosást, a fertőtlenítést, az előírások betartását. Ám a szellemi kalandokra éhesek számára némi táplálékot jelenthetnek a nehéz időkben.

A sorozat első részében arról olvashattok, hogy ez a vírus hogyan irányítja rá a figyelmünket az önmagunkkal való kapcsolódás fontosságára. Míg a harmadik rész arról fog szólni, hogy a megbocsátás hogyan segíthet túljutni a nehézségeken.

Ennek a vírusnak azonban nem csak a személyes életünkre, hanem a szélesebb értelemben vett kapcsolatainkra, akár a Bolygóval való kapcsolatunkra gyakorolt hatását is érdemes vizsgálnunk. Hiszen a vírus ma már minden kontinensen megjelent, és hosszú ideje nem volt olyan betegség, amely ennyi embert érintett volna egyszerre. Vagy azért, mert betegek lettek, vagy azért, mert a fertőzés terjesztésének lassítása miatt otthon kell maradniuk.

Egy külső hatás, amely észrevétlenül lép be…

Azokat a külső tényezőket, amelyek jelentősen befolyásolják az ügyet, ám a kliensünk nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget, X-faktornak nevezzük az oldásokban. Nem, ez nem a tévéből ismert vetélkedőre utal, hanem egy erőteljes, bár néha jelentéktelennek tűnő, külső hatásra.

A vírus önmagában is egyfajta külső hatás. Hiszen nem a testünk része, hanem egy rajtunk kívül álló valami. Miért is nevezem „valaminek”? Mert biológiai szempontból nem tekinthető élőlénynek. Ahhoz, hogy szaporodni, terjedni tudjon, egy élő szervezetnek be kell fogadnia, és a saját reprodukciós és táplálkozási igényeivel szemben előnyt kell biztosítani neki.

Ha a szimbolikához fordulunk, akkor a vírus megjelenése utalhat arra, hogy világszerte valami mást, valami külső dolgot tettünk az első helyre, nem az önmagunk, a szeretteink vagy éppen a Bolygó számára legfőbb jót.

Talán úgy akartunk élni, ahogy mások teszik, elvárják, nem pedig úgy, ahogy az belőlünk fakad. Sok szülő azért vállalt túl munkát, hogy megvehesse a gyereknek a márkás holmikat. Sokan pedig arra kerestek, hogy nyáron egy felkapott helyen nyaralhassanak. És szinte mindannyian nélkülöztük a bensőséges kapcsolódást, ha másért nem, a program dömping miatt. Ami gyakran szintén a félelmeinkből táplálkozott: mi lesz, ha lemaradok valami fontosról?

Külső hatás és tüdő meridián

A One Brain módszerben a tüdő meridián az egyik olyan meridián, ami az X-faktor testhez tartozik. Az X-faktor „test” az a részünk, amelyiknek a „dolga”, hogy ezeket a külső hatásokat kezelje. A tüdő feladata pedig fiziológiásan az, hogy a külső levegő oxigénjét eljuttassa a sejtjeinkhez.

Ám az a levegő, amelyet belélegzünk, valahonnan jön. Például azoktól, akik velünk egy légtérben vannak vagy éppen egy bolygón élnek, hiszen a levegő, amelyet belélegzünk cirkulál a szobánkban vagy éppen a bolygón. Amikor azt halljuk a hírekben, hogy „afrikai légtömegek” érkeznek, akkor az afrikai élőlények levegőjével találkozunk. Ha „sarki eredetű” a légköri front, akkor a sarkvidéki lények levegője érkezik hozzánk.

Ez pedig azt jelenti, hogy mindannyian, akik a Földön élünk, össze vagyunk kötve. Nem lehetünk közömbösek az iránt, hogy mi történik egy másik kontinensen az emberekkel, az óceánok élőlényeivel, a sarkvidéken a jegesmedvékkel, fókákkal vagy éppen a jégmezőkkel. Nagyon is közvetlenül, a légzésünkön keresztül, érzékeljük mindazt, ami a bolygón történik.

Ha viszont nem akarunk tudatosan értékelni, és megválaszolni ezeket az „üzeneteket”, nem tulajdonítunk jelentőséget mindannak, ami a körülöttünk levő világban zajlik, akkor akár váratlanul megjelenhet egy olyan külső hatás, ami ráirányítja a figyelmet mindarra, amit igyekeztünk a szőnyeg alá söpörni. Ahogy ezt az egyik kedvenc mémemben láttam:

Hogyan váljunk tudatossá a külső hatásokra

Az utóbbi napokban sokaktól hallottam, hogy mennyire vágytak arra, hogy végre nyugisabb legyen az élet. Minél inkább megtanulunk tudatosan kapcsolódni ezekkel az igényekkel, annál kevésbé kellenek járványok ahhoz, hogy a szükséges változtatásokat meg tudjuk tenni az életünkben.

Manapság hajlamosak lehetünk félelmünkben, vagy éppen a hiányra koncentrálva többet megragadni, több lisztet, cukrot, wc papírt betárazni, mint ami biztonsággal elegendő lenne a számunkra. Vagy olyan maszkokat (FFP2 és FFP3) vásárolunk, amelyekre a hétköznapi szinten semmi szükség, ám például a betegekkel érintkezőknek, az orvosoknak igazi védelmet nyújthatna.

A másokra való ráhangolódás használata segíthet abban, hogy csak annyit vegyünk (el) mindenből, amennyire valóban szükségünk van.

De a másokra való tudatosság hétköznapi szintje lehet az is, hogy segítsd a körülötted élőket. Bevásárolsz az idősebbeknek. Segíted a bajba jutott hazai kisvállalkozásokat, ha módodban áll. Nem köhögsz, prüszkölsz a levegőbe. Türelmesebb vagy a családoddal, mert tudod, hogy valamennyire mindenki fél.

Hogyan védekezzünk? – Ne hívd be a vámpírt!

„A vámpír csak akkor léphet be a házba, ha mi magunk hívjuk be, vagy nyitva hagyjuk az ajtót, ablakot.” – mondja a „Viszonyok veszélyben” jegyzetünk. Éppen ezért, ne olvasd állandóan a koronavírusról szóló híreket. A félelem egy nagyon erős „behívó” érzés. Ne gerjeszd magadban. Bőven elég, ha napi egyszer-kétszer ránézel az aktuális állapotra. Egyébként foglald el magad mással.

Viszont „ne hagyd nyitva az ajtót-ablakot” sem! Azaz moss kezet gyakran. Ne járj most közösségbe. Fertőtleníts alaposabban. Ne vedd félvállról az intézkedéseket.

A „vámpír” nem bírja a fényt. Azaz, az ima a meditáció, a félelmek oldása segíthet, hogy mielőbb túljussunk ezen a külső hatáson, sőt, hogy megerősödve kerüljünk ki belőle.

Ha mélyebbre mennél: Itt vannak a kérdések

Ha kíváncsi vagy, hogy a te életedben mi lehet az X-faktor, és hogyan lép be, ismét hoztam pár kérdést. Ha jól esik, le is írhatod a válaszokat.
Ne aggódj, ha felteszed a kérdést, és nem jön válasz. Kezdd azokkal a kérdésekkel, amelyek megszólítanak. Újra és újra felteheted őket magadnak, és egyszer csak a válaszok is elkezdenek megjelenni.

  1. Kit vagy mit részesítettem előnyben az életemben saját magammal és a számomra legfontosabb emberekkel szemben? (Munka, hobbi, vállalkozás, nyaralás, legyen meg mindene a gyereknek?)
  2. Hogyan kicsinylem le ezt a mostani külső hatást? (Pl.: Azt hiszem, hogy pár hét és minden visszatér a régi kerékvágásba? Vagy azt hiszem, hogy 1-2 házibuli azért belefér?)
  3. Hol nem voltam hajlandó figyelembe venni mások érdekeit a magamé mellett?
  4. Hogyan tehetnék többet a bolygó, más emberek, a többi élőlény védelméért?
  5. Mi az előnye számomra ennek a helyzetnek? Mit tehetnék, hogy ezt az előnyt karantén nélkül is fenntartsam?

Miből tudod, hogy az X-faktor test „tiszta”?

Védettnek, nyugodtnak és békében levőnek érzed magad. Tudod, hogy túljutunk ezen. Nem ítélkezel mások felett, sőt átéled az egységet velük, tudod, hogy a legjobbat teszik, amire csak képesek.

Hogy hogyan tudunk erre a békés néző pontra eljutni? Ezt elolvashatod a következő részben, ahol a koronavírus, a harag és a megbocsátás kérdéskörét járjuk körbe.

Ha azt veszed észre, hogy nehezen jutsz túl a félelmeken, ha „megszállottja” lettél a koronavírusnak, akkor ne habozz segítséget kérni. Elérsz minket online és offline is. Szeretettel várunk.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Hogyan dolgozz betegekkel?

Szinte minden alkalommal, amikor a kineziológiáról beszélek, elmondom, hogy nem kezelünk tüneteket, nem gyógyítunk betegségeket.

Nemrégiben többen is feltettétek azt a kérdést, hogy akkor mit mondhatunk vagy tehetünk olyankor, amikor valaki a fizikai vagy mentális tünetei alapján keres nálunk segítséget?

Mit NE tegyél?

  • NE mondd, hogy a kineziológia vagy Te magad segítesz bármely betegségen vagy tüneten! Mi a stresszel dolgozunk, amit a tünet vagy a betegség okoz. Illetve tudjuk oldani a betegségek érzelmi komponenseit is a One Brain módszerrel.
  • NE módosítsd az orvos vagy pszichiáter által előírt terápiát vagy gyógyszert! Még, ha a kliens arról számol is be, hogy az oldások hatására sokkal jobban érzi magát, kérd meg, hogy menjen vissza az orvoshoz/pszichiáterhez, és beszélje meg vele a lehetséges terápiás módosításokat.
  • NE végezz terápiás munkát! Erre a One Brain módszer nem ad képesítést. Mi olyan ügyekkel dolgozunk, amelyeknek gondot okoznak a jelenben. Nem tudunk segíteni a válás vagy a gyerekkori traumák feldolgozásában. (Tudom, ezzel a tanácsommal sokaknak adhatok okot a vitára, de vállalom a szakmai véleményemet)
  • NE „írj fel” semmit! Még táplálék kiegészítőt sem! Sőt, én még a megerősítő gyakorlat felírására is a klienseimet szoktam megkérni – az önmagunkért vállalt felelősség jegyében.

Mit tegyél akkor?

  • Találd meg az ügyet, és oldd a stresszt, ami a tünet kapcsán jelentkezik.
  • Vizsgáld meg, hogy kapcsolódik-e stressz a gyógyulásba vetett hithez?
  • Oldd a betegség érzelmi komponenseit: félelem, magány érzet, bűntudat, stb. Határozd meg minél specifikusabban, hogy miről van szó.
  • Oldhatod a kezelésektől való félelmet, az orvosok, segítők felé irányuló bizalmatlanságot.

És még egy fontos dolog:

Légy etikus: a beteg ember nagyon kiszolgáltatott. Ne élj vissza a bizalmával!

Az öregedés oka a stressz

Közismert tény, hogy testünk képes a megújulásra. Ahogy egy apró horzsolás esetén behegeszti a sebet, úgy testünk minden egyes sejtjét időről időre kicseréli, megújítja az előre programozott regeneráció. Tehát önmagában az öregedés nem a testből fakad. Az öregedés oka: a stressz.

A kérdés az, hogy az évek múltával miért csökken ez a fajta regenerációs képessége a testünknek? Mit tehetünk mi magunk, hogy visszanyerjük ezt a képességet? Hogyan érhetjük el, hogy ne csak minél tovább, hanem minél egészségesebben érjük meg akár a sokadik születésnapunkat is.

 

Egyre tovább élünk, de hogyan?

 

Az közismert tény, hogy a nyugati féltekén folyamatosn növekszik a születéskor várható élettartam. Ez Magyarországon 2017-ben a férfiaknál 72,4, míg a nőknél 79,2 év volt.

Gyakran halljuk, hogy elöregedő társadalom a miénk, és fel kell készülnünk azokra a problémákra, betegségekre, amit az öregedés jelent. És persze mindannyian már könyv nélkül soroljuk is ezeket a betegségeket: rák, Alzheimer kór, Parkinson kór, izületi kopások, fájdalmak, és nem utolsó sorban a rettegett szellemi leépülés, a demencia, amelyben az érintettek lassan elveszítik a realitás érzéküket, a személyiségüket, a kapcsolataikat.

„Az öregedés oka a stressz” bővebben

Hogyan segíthet a kineziológia az egészség megteremtésében?

Az egészség nem a betegség tünetek hiányát jelenti. A WHO 1946-os definíciója szerint …”Az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jól-lét állapota, és nem csupán a tünetek vagy a fogyatékosság hiánya.

Természetesen, ha ez alapján a definició alapján tekintenénk egészségi állapotunkra, akkor nagyon kevés embert tekinthetnénk egészségesnek.

Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy mi az egészségünk három legalapvetőbb pillére, és azt is, hogy hogyan segíthet az egészség megteremtésében a One Brain kineziológia.

 

Az egyik kedvenc témám az egészség, az egészséges életmód. Ha te is szereted ezt a témát, vagy állapotodnál fogva fontos neked, itt gyűjtöttem össze a blog egészségről szóló írásait.

A kineziológia egészség fogalma

 

A kineziológia a kínai orvoslással együtt azt vallja, hogy az egészség egyfajta egyensúlyi állapot. Ennek az egyensúlynak 3 fontos eleme van:

1.     Szerkezeti, strukturális elemek:

A megfelelő fizikai állapot meglétéről szól. Megmutatja azt is, hogy genetikailag hol vannak az erősségeink vagy a gyengeségeink. Melyek azok a területek, amelyekre az átlagosnál több figyelmet kell fordítanunk, hogy egyensúlyban maradhassunk.

2.     Táplálkozási, biokémiai tényezők:

„Hogyan segíthet a kineziológia az egészség megteremtésében?” bővebben

Hogyan értelmezhetőek a tüneteid a kineziológia szimbólumrendszerével? 2.rész

A cikk első részében azt mutattam meg, hogy a One Brain kineziológiai ág milyen szimbólum rendszert használ a fizikai tünetek érzelmi komponenseinek beazonosítására. Ezen kívűl néhány konkrét panasz érzelmi szimbolikáját is megnéztük.

Most a második részben pedig az oly gyakori fej- és hátfájásokat elemezzük, valamint néhány olyan tévutat mutatok meg, ahogy szerintem NEM lenne szabad ezt a tünetelemzést alkalmazni.

 

Ősi gondolat, hogy betegségünket, tüneteinket lelki fejlődésünk érdekében használjuk fel. Az erre való törekvés megtalálható az ősi népek szent irataiban is. Napjainkban a vallás háttérbe szorulásával, a nyugati orvoslás előtérbe kerülésével jó ideig feledésbe látszott merülni az az elképzelés.

Fontos figyelmeztetés: ha fizikai vagy mentális tüneted van, nem elég a szimbólumok megfejtése! Fordulj orvoshoz! A cikkben leírt gondolatok egyike sem helyettesíti az orvosi, pszichológusi, pszihiátriai kezelést! A te felelősséged a gyógyulás.

 Ám ezek a gondolatok jó lelki táplálékot jelentenek azoknak, akik szeretnék mélyebben megérteni önmagukat. A cikk első részét itt olvashatod.

„Hogyan értelmezhetőek a tüneteid a kineziológia szimbólumrendszerével? 2.rész” bővebben

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

Címkék

régebbi bejegyzések