Félév vége előtt – 5 tanulási tipp gyerekeknek

Közeledik az iskolai félév vége. Ilyenkor jönnek a témazárók, a javítási lehetőségek, nagy feleltetések. Szülőknel és gyerekeknek egyaránt stresszt jelenthet az iskolai megfelelés. Hogyan segíthetünk gyermekeinknek a gyakorlásban? Egyáltalán mennyit és mikor érdmes gyakorolni a gyerekkel? Hogyan tudjuk motiválni?

Ebben a bejegyzésben igyekszem olyan tanulási tippeket adni, amelyek a kineziológiai tudás és a gyerektanfolyamok hátterével megbízható támogatást ad szülőknek és gyerekeknek egyaránt a félévzárás okozta stresszben.

4 tanulási tipp gyermekednek, hogy jól zárja a félévet
  • Vannak, akik a bukástól rettegnek, és az a cél, hogy átcsússzanak valahogy.
  • Vannak, akik már közömbössé váltak a tanulással kapcsolatban, és jó lenne motiválni őket.
  • És vannak olyanok is, akik “kétes” jegyre állnak, és szeretnék megszerezni a jobb jegyet.

Bármelyik csoportba is tartozik a gyermeked fontos lehet ebben az időszakban, hogy rá tudd venni a gyakorlásra. Legtöbb szülő ezt vagy parancsszóval éri el, vagy pedig beletörődve az ellenállásba, inkább nem küzd a gyerekkel.

Adj választási lehetőséget a gyerekednek!

Emersonról, a híres pszichológusról járja az a történet, hogy megkérdezte a hozzáérkező pácienseket: “Most akar hipnózisba menni vagy 10 perc múlva?” – Így a páciensnek volt válastási lehetősége. Igaz, nem abban, hogy legyen-e hipnózis vagy ne, hanem abban, hogy mikor legyen…

Hazaérkezés után ugyanígy felteheted a kérdést: “Most akarsz gyakorolni vagy 10 percet játszol, pihensz előtte inkább?” Ha megvan az egyezség, akkor állítsátok be az időzítőt a megbeszélt időre, és akkor kezdődik a gyakorlás, amikor a telefon jelez.

Hangold rá a gyereket a tanulásra!

A fenyegetettség kevésbé jó motivátor, mint a pozitív érzelem. Mielőtt nekilát a tanulásnak a gyerkőc a tanulásnak írjatok össze 3-4-5 előnyt, ami számára abból fakad, hogy gyakorol. Ez mindössze pár perc, ám sok segítséget adhat abban, hogy jobb kevűen menjen a tanulás.

Az is nagyon jó, ha a jobb jegy, a bukás elkerülésének célja nem csak a szülőé, hanem a gyerek is benne van a megvalósításban.

Itt írtam arról, hogy hogyan segíts gyermekednek tanulási célokat kitűzni.

Mikor gyakoroljon a gyerek?

A gyerekek között is vannak, akik reggel élénkebbek, és vannak, akiknek inkább este fog jobban az agyuk. Az “Ugorj a békákkal” gyerektanfolyamon tesztelni szoktuk, hogy kinek mikor fog legjobban az agya. Gyakran meglepődnek a szülők, amikor este 7 és 8 közötti időpont tesztelődik ki…

Ha nincs tesztelési lehetőség, akkor kísérletezzetek! Figyeld meg hogy mikor megy a legkönnyebben a tanulás a gyermekednek, és akkor tanuljon. Lépjetek túl a konvenciókon, szabjátok személyre a gyakorlást.

A gyakorlás időtartama

Gyakran azt hisszük, hogy a több gyakorlás jobb. Ám az unalmas, erőltetett gyakorlás a hatékonyság rovására mehet. Egyezzetek meg a gyakorlási időben. És ez legyen minél közelebb a gyerek kívánságához. Ha pl. ő 10 percet hajlandó gyakorolni, fogadd el.

Állítsátok be megint az időzítőt, és kezdje el a gyakorlást a gyerek. Lehet, hogy 10 perc alatt végez a feladattal, és sikerélménnyel áll fel. Lehet, hogy nem sokra jut, akkor dícsérjük meg azért, hogy hajlandó volt leülni, és belefogni. Lehet, hogy letelik a 10 perc, és belelendül a feladatba. Még az is előfordulhat, hogy ő maga szeretné meghosszabbítani a gyakorlási időt.

Tanulást segítő gyakorlatok

Nagyon sok olyan gyakorlatot ismerünk a kineziológiában, ami a blokkok oldása és a test kiegyensúlyozása révén támogatja a tanulást.

Van egy egész gyakorlat sorunk, ami elősegíti az agyi harmonizációt, megemelve az energiaszintet. Tanulási létrának hívják. Itt olvashatsz erről.

Ezeket a gyakorlatokat érdemes a tanulás megkezdésekor, vagy reggel még az iskolába indulás előtt elvégezni.

Sok sikert, szép félévi bizonyítvány kívánok!

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..