Hogyan nyerheted vissza az önbizalmadat?

Az egyik leggyakoribb probléma, amivel az oldásokban találkozom, az önbizalomhiány. Sok területe lehet az életünknek, ahol gátlásoktól szenvedünk, vagy nem érjük el azokat az eredményeket, amelyekre képesek lennénk. Ebben a cikkben azzal foglalkozom, hogy hogyan tudjuk visszaszerezni megtépázott önbizalmunkat?

Mindannyian magabiztosnak születünk

Mindannyian egy alapvető érzékkel jövünk a világra. Ez pedig nem más, mint, hogy tudom. Vagy ha nem, akkor meg tudom csinálni. Emiatt van az, hogy azok a kicsi gyerekek, akik testileg egészségesek, és lelkileg még nem sérültek, nagyon könnyedén kezdenek bele új dolgokba.

Kisgyerekként még nincs bennünk kétség, nem aggódunk amiatt, hogy meg tudunk-e tanulni járni, beszélni, autót vezetni, olvasni vagy éppen főzni. Tesszük a dolgokat úgy, ahogy ösztönösen ráhangolódunk, bízva a pozitív végeredményben.

Ha mégis kudarc ér bennünket, akkor dühösek leszünk vagy sírunk, de aztán, ha megvigasztalódtunk, akkor újra próbálkozunk mindaddig, amíg sikert érünk el abban, ami annyira fontos volt a számunkra.

Hogyan lesz az önbizalomból önkételkedés?

Leggyakrabban az önmegtagadás által. Az önmegtagadás pedig azokból a tapasztalatokból jön, amikor a számunkra fontos emberek szavaiból, tetteiből arra a követleztetésre jutunk, hogy „nem vagyok elég jó”, „nem jól tudom” „nem jó, ahogy csinálom”.

Előfordulhat, hogy valamelyik szülőnk csalódik a születésünkkor, mert nem fiúk lettünk hanem lányok, vagy éppne fordítva. Lehetséges, hogy sokkal hevesebbek, kockázatvállalóbbak vagyunk, mint a család többi tagja, ezért mi játsszuk el a fekete bárány szerepét. Vagy éppen sokkal viszahúzódóbbak vagyunk, és így mást sem hallgatunk a környezetünktől, minthogy „megalszik a tej a szánkban”, remeték vagy éppen antiszociális lények vagyunk.

Sokan az iskolában tanuljuk meg, hogy nem vagyunk megfelelőek. Lehet, hogy lassabban tanulunk meg olvasni, mint ahogy az iskolai előírások szerint kellene. Vagy lehet, hogy tudjuk a megoldást, és mégis csalással vádol minket a tanár, mert nem tudjuk elmagyarázni, hogy hogyan jutottunk el az eredményre.

A megszégyenülés miatt átélt stressz a külső kritikát belső beszéddé teszi. Egy idő után mi magunk mondjuk magunknak, hogy „én ezt úgysem tudom”, „nem vagyok elég jó”, „soha nem tudom olyan jól csinálni, ahogy elvárják tőlem”.

Az átélt stressz hatásai pedig nem maradnak meg az olvasásnál vagy a számolásnál, hanem lassan átgyűrűznek a kapcsolatainkra, az önbecsülésünkre és az önbizalmunkra.

Mit tehetsz, hogy visszanyerd az önbizalmadat?

Ha változtatni szeretnél, akkor kezdd a belső beszéddel a munkát!

1. Vedd észre, ha kritikusan beszélsz magaddal!
2. Állítsd meg magad, és jegyezd meg vagy jegyezd fel a bántó mondatot.
3. Alakítsd át ezt a mondatot úgy, hogy bátorítóbban, pozítívabban hangozzék a számodra. Például „az én úgysem tudom” „lehet, hogy meg tudom tanulni”-vá változhat. A „nem vagyok elég jó” helyett mondhatjuk, hogy „még nem vagyok elég jó” vagy „képes vagyok a fejlődésre”
4. Az újonnan kialakított belső beszédünket gyakoroljuk minél többször, különösen, amikor a stresszt kiváltó helyzettel, személlyel kerülünk kapcsolatba .

Önbecsülést növelő feladatok

• Nézz magadra a szerető szülő szemével.
• Bíztasd, bátorítsd magad kedves, gyengéd hangon.
• Ha valami nem sikerül, akkor a kritika, az önmarcangolás helyett vígasztald meg magad. Aztán, amikor már elmúltak a rossz érzések, megvizsgálhatod, hogy mit tanultál az adott elyzetből vagy mit kell másképp csinálnod egy következő alkalommal.

Ha többet szeretnél tudni az önmegtagadás okozta károkról, és már elvégezted a One Brain 4. szintjét, akkor csatlakozz a Szavaknál is hangosabban tanfolyamhoz. Az itt tanultak segítségével hatékonyabban ismerheted fel és kezelheted az önmegtagadásból fakadó önbizalomhiány tüneteit és kezelését.

Jelentkezni lehet a simon.kata(kukac)chironstudio.hu email címen. Jelentkezési határidő 2018. április 13.

Ki a főnök? Avagy lehetek-e tekintély önmagam számára?

Minden alkalommal, amikor alárendeljük magunkat egy másik embernek, kételkedni kezdünk önmagunkban, és megerősítjük saját önbizalom hiányunkat. Ilyenkor valódi bűnt követünk el önmagunk ellen, feladva erőnket, amivel beteljesíthetnénk, sőt kiteljesíthetnénk életünk célját és küldetését.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi késztet bennünket erre a végzetes ballépésre? Nem más, mint az a gyermekkorból származó mély, és ellenállhatatlan vágyunk, hogy szeressenek és elfogadjanak bennünket olyanokként, amilyenek vagyunk. Ostoba módon azt gondoltuk, hogy ha feladjuk önmagunkat Apunak, Anyunak, a tanároknak, a társaknak, vagy más általunk fontosnak vélt személyeknek, akkor majd megkapjuk tőlük azt a szeretetet, megbecsülést, elismerést, amire vágytunk. Ám – ó borzalom! – lehet, hogy még csak észre sem vették, hogy mekkora áldozatot hoztunk a kapcsolat érdekében.

Amikor nem vállaljuk fel önmagunkat, akkor egyfajta érzelmi adósságot hozunk létre, és amíg ezt ki nem egyenlítjük , addig a legrosszabbat várjuk önmagunktól, az élettől, és mintegy önbeteljesítő jóslatként, sajnos meg is valósítjuk ezt a legrosszabbat.
Ezek az érzelmi adósságok nagyon gyakran olyan kicsi gyermekkorban gyökereznek, hogy nem is emlékszünk rájuk, ezért hajlamosak lehetünk azt  gondolni, hogy mindig ilyenek voltunk, és beletörődni a megváltoztathatatlanba. Pedig önképünk legnagyobb részben félreértéseken és tanult félelmeken alapul. Akár hasznunkra, akár kárunkra vannak hiedelmeink, ezek alapján működünk.

És a múlt ezen emlékei még akkor is jelentősen befolyásolják jelenbeli reakcióinkat, ha tudatosan egyáltalán nem tudjuk felidézni őket.
Ha valamiről azt tapasztaltuk, hogy nem vagyunk rá képesek, az annyira zavarba ejtő, hogy inkább elkerüljük az adott tevékenységet, nehogy fény derüljön hiányosságainkra. Pedig egyetlen módja a hibák kijavításának, hogy felismerjük, és kijavítjuk őket. Némelyik hibánkat többször is ismételjük, míg végre megtanuljuk azt, amire ebből a tapasztalatból szükségünk van. Ilyenkor többé már nincs szükségünk az adott hiba elkövetésére.

Történhet azonban még rosszabb is. Csak azért, hogy elfedjük a nyomokat, letagadjuk, hogy szégyelljük magunkat, és eljátsszuk, hogy semmirekellők, magunknak valók vagy ostobák vagyunk.

A megoldás: negatív érzelmeink “lefegyverzése”. Így megszabadulhatunk attól a kétes “mágnesességtől”, amivel magunkhoz vonzzuk életünk kudarcait, és nem kívánatos tapasztalatainkat.

Hatalmas lépés ezen az úton az “Attitűdök oldása” tanfolyam, ahol felismerhetjük, és oldhatjuk ezeket a régi, számunkra már haszontalan énkép elemeket.