Oldható-e kineziológiai módszerekkel egy hiperaktív kisgyerek?

Nemrégiben az egyik tanítványom szembesült az alábbi problémával:

“A kérdésem az lenne, hogy egy ismerősöm 8 éves kisfia születéskor sérült, normális iskolába jár, viszont figyelemzavaros és a barátnőm szerint hiperaktívnak titulálták. Jár fejlesztő tornákra és fejlesztő foglalkozásokra. Megkeresett, hogy megpróbálnánk e együtt a one brain módszert. Ebben az esetben is (bár a kisfiút nem ismerem) a gyermekkel próbáljuk meg az oldást? Ha túlzottan figyelemzavaros akkor hogy kivitelezhető az 1-1,5 órát is igénybevevő oldás? Ennyi évesen lehet még anyán keresztül oldani ha nem együttműködő a gyermek? Vagy akkor anya-ügyet kell keresni?”

Az ő kérdéseire olvashatjátok a választ a blogbejegyzésben.

Vigyázat! nehezebb, szakmai tartalom!

Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassam, még másik 3 kérdést is tisztáznunk kell.

  1. Tesztelhető-e a gyermek?

    A kineziológia egyik fő jellemzője, hogy a probléma beazonosításához, a korrekciók megtalálásához, a blokkok oldódásának igazolásához izomtesztelésre van szükségünk. Ennek alapvető feltétele, hogy valaki akratlagosan tartani tudja a karját, lábát, fejét vagy a törzsét egy bizonyos pozícióban. Egy gyermek akkor oldható, ha ezt kérésre hajlandó és képes megtenni.
  2. Akarja-e  a gyermek az oldást?
    Az együttműködés hiánya sokszor abban gyökerezik, hogy a gyermek nem akarja az oldást. Igazából neki az adott helyzet nem jelent problémát. Amit a szülő nehézségnek érez, azt a gyerek könnydén kezeli a maga módján. Ilyen esetben inkább a szülőnek kell(ene) oldásra jönni. Erről még alább fogunk többet is beszélni.
  3. Soha nem a tünetet oldjuk!
    A kineziológia soha nem a tünetekre koncentrál, hanem a stressz oldására. Tehát, ha valaki a hiperaktivitás miatt keres fel bennünket, akkor azt kell feltárnunk, hogy hogyan okoz ez az állapot stresszt a számára. Esetleg milyen stresszek erősítik fel a tüneteit. Ezeket a stresszeket oldjuk, ami akár a tünetek enyhüléséhez is vezethet, de soha nem közvetlenül a tünetek elmulasztása a cél. Ez orvosi vagy pszichoterápiás feladat lehet.

“Oldható-e kineziológiai módszerekkel egy hiperaktív kisgyerek?” bővebben

Szülők akadémiája – 4 ok, hogy miért szükséges tanulni a szülőséget manapság

“A gyerekneveléshez mindenki ért… – amíg meg nem születik az első gyermeke.” 

/ismeretlen szerző/ 



Sokan már annak az elképzelésnek a hallatán is felháborodnak, hogy a szülőséget tanulni kell. 
Gyakran ott él a fejekben az az elképzelés, hogy amikor megszületik egy gyermek, akkor egyből apa és anya is születik. Sőt megszületik a család.
Ezek az idealista elképzelések azonban tökéletesen figyelmen kívűl hagyják azt a tényt, hogy a gyereknevelés az egyik legösszetettebb feladat és egyben a legnagyobb kihívás az életünkben.

Jól emlékszem a pillanatra, amikor első gyermeken megszületése után kb. 2 héttel anyukám, aki addig segített az akkor még apró háztartásom ellátásában, kilépett az ajtón, és magával vitte a biztonságérzetemet. Egy pillanatra még szinte pánikba is estem, hogy  mit fogok kezdeni ezzel a pici babával, és főleg mit kezdek azzal az óriási felelősséggel, ami rám zuhant?

Szerencsére a tapasztalatokkal együtt oldódott a riadalom is valamelyest, de nem ez volt az utolsó pillanat, amikor tanácstalannak, sőt mondjuk ki: elveszettnek éreztem magam gyermekem sírását hallgatva. Úgy tűnt akkor, hogy a diplomám és az akkor már születőben lévő doktorátusom, sőt 7 éves kollégiumi tapasztalatom sem sokat segít a nehéz pillanatokban.

Aztán az viszont rengeteget segített, hogy alapítottunk egy Waldorf óvodát, ahol több, a gyermekét hozzánk hasonló szellemben nevelő szülőt, és egy csodás óvó nénit ismerhettünk meg. Bettitől, nyugodtan mondhatom, néhány év alatt többet tanultam a kisgyermekek természetéről, mint addigi életem során összesen. És a legjobb az volt, hogy amiket Betti mutatott, az működött is a gyereknevelésben.

Itt már tudtam, hogy amit a gyerekekről tudok, az nem elég. 

Tudtam, hogy ahhoz, hogy értő módon neveljem gyermekeimet folyton át kell gondoljam a stratégiáimat, tapasztalatot kell cseréljek olyanokkal, akik értenek a gyerekekhez, értenek az emberekhez, és hajlandóak támogatást nyújtani számomra krízis helyzetekben.

Ez volt a háttere annak, hogy január 12-én elindítottam egy előadás sorozatot, aminek nem titkolt célja a szülői minőség, képességek iskolázása, fejlesztése.

Nézzük meg, mi az az 4 legfontosabb szempont, ami miatt érdemes lehet csatlakoznod!

  1. Gyorsan változik a világ.
    Ezelőtt 1-2-3 generációval mindenki tudni vélte, hogy mi lesz a gyermekéből, többé-kevésbé biztosak lehettek abban, hogy milyen világra kell felkészíteniük a gyermekeket. Ma nekünk egy olyan világra kell felkészíteni kicsinyeinket, amelyről sejtelmünk sincs, hogy milyen lesz.
  2. Nagyobb tudatosság szükséges a mai gyerekek neveléséhez.
    Régen ez is egyértelmű volt: olyan gyerekeket kell nevelni, akik jól beilleszkednek a társadalomba, így anyagi biztonságban élhetnek, és nem utolsó sorban, tudják anyagilag támogatni idősődő szüleiket.
    Manapság is fontos, hogy tisztában legyünk nevelési céljainkkal. Milyen felnőttet szeretnénk látni? Nem lehet ugyanis egyszerre engedelmes, szófogadó és önállóan gondolkodó, kreatív, sőt innovatív gyerekeket nevelni!
  3. Óriási gondot jelent, hogy sokan akkor látnak először kisbabát, kisgyereket, amikor a sajátjuk megszületik. Így fogalmuk sincs, hogy mivel jár egy gyermek felnevelése, mit jelent, ha sír egy baba, hogy kezeljék, amikor nem eszik, nem alszik vagy éppen megbetegszik
  4. Új kommunikációs eszközökre van szükségünk, mert a mai gyerekek nem fogadják el automatikusan tekintélynek a felnőtteket, gyakran nem hallgatnak a parancsokra, sőt ez mérhetetlen dacot, lázadást, haragot vált ki belőlük.
Te milyen gondokat tapasztalsz a mai gyerekekkel kapcsolatban szülőként, pedagógusként? Mik azok a problémák, amielyek miatt nehezen tudsz “jó szülő” lenni? Írd meg tapasztalataidat a kommentek között!

A gyermek és a halál

Számomra a legszívbemarkolóbb témák egyike a gyermekek és halál kapcsolata. Emlékszem, amikor a haladó konzultánsi tanfolyamot végeztem, jó néhány “nehéz” téma (öngyikosság, súlyos betegség, halál, gyermek betegsége, halála) közül a gyermek halál témáját kellett nálam oldani. Igazából meg sem lepődtem… A családunkban ugyanis “hagyománya van” a gyermekhalálnak. Mind anyai, mind apai oldalról voltak kiskorban meghalt gyermekek, én is elvesztettem a legidősebb bátyámat. És volt egy vetélésem is, amit szintén gyermek halálként éltem át a maga teljes gyászával együtt.

És most, ismét csak az “Érdekel a kineziológia csoportban”, kaptam két kérdést is a témában.

Az egyik egy édesanyáé:

“Tehetünk e ellene, ha gyermekünk menni akar a földi életből. Ha a szeretet, törődés, pozitív gondviselés már nem elég. Hogyan segíthetek rendbe tenni a buksiban a gondolatokat? Hogyan tehetem könnyebbé az életét, ha ő nem engedi? Ha ő feladta és nem akar betegen élni?”

A másik egy kollégáé:

“Hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni kisgyereknek ha elveszti valamelyik szülőjét? Milyen oldás ill milyen tematika a legjobb ilyenkor?”

Először az Édesanya kérdéseit vegyük sorba. 

Gyakran nem csak a saját ügyeink miatt lehetünk stresszben, hanem szeretteink miatt is. Az ő problémájukat a sajátunkként éljük át, csak sajnos nem tudjuk helyettük megoldani az ügyüket. Pedig anyaként gyakran vágyunk rá, hogy mi vihessük gyermekünk terheit ezáltal is könnyítve sorsukat.

“Tehetünk e ellene, ha gyermekünk menni akar a földi életből?”

A rövid válaszom: nem. Az életet neki kell akarnia, nem tudunk helyette élni. Támogathatjuk, bíztathatjuk, megpróbálhatunk örömet csempészni a mindennapjaiba. És lehet, hogy eljön a pillanat, amikor el kell őt engednünk. Hogy tudatosan tehessük meg mindig a megfeleő lépést, ahhoz szülőként és anyaként sok-sok támogatásra van szükségünk. Végezhetünk kineziológiai gyakorlatokat, szedhetünk személyre szóló Bach virág esszenciát, kérhetünk támogatást családunktól, barátoktól, vagy felkereshetünk egy szakembert, aki segíthet az ide kapcsolódó érzelmi stresszek oldásában.

“Ha a szeretet, törődés, pozitív gondviselés már nem elég, hogyan segíthetek rendbe tenni a buksiban a gondolatokat? “

Közvetlenül általában nagyon nehéz, hiszen a gyermek már ellenállásssal fogadhatja gondolatainkat. Csak olaj a tűzre bármit is mondanánk. Lehet viszont indirekt módon kommunikálni. Az agykontrollban szubjektív kommunikációnak hívják ezt a technikát. A lényege, hogy esténként ellazult áálapotban képzeljük el a gyermeket, ahogy már túljutott ezen a nehéz ponton, és újra életkedvvel éli az életét. Elmondhatjuk neki magunk elé képzelve őt, hogy mennyire szeretjük, mennyire hálásak vagyunk érte, és milyen örömök várhatnak még rá az életben. Tudnunk kell azonban, hogy a választás az övé. Szintén jó, ha elképzejük gyermekünk jövőjét pozitív képekben.

Hogyan tehetem könnyebbé az életét, ha ő nem engedi? Ha ő feladta és nem akar betegen élni?”

A legfontosabb a szülő részéről a bizalom. Minden erőnkkel bízzunk abban, hogy gyermekünk a tőle telhető legjobbat teszi.

Könnyíthetem a sorsát azzal is, ha ugyan tisztelem a döntését, de a mindennapjait, az együtt töltött időt megpróbálom a lehető legörömtelibbé tenni a számára: szeretetteli szavak, simogatás, masszázs, játék, amit csak enged és el tud fogadni a gyermek. 

Nem könnyű anyaként csak adni, adni és szembesülni a hiábavalóság érzésével. Mintha feneketlen kútba próbálnánk vizet önteni… Ha nehéz már adnom, fontos, hogy anyaként tegyek magamért. hogy nekem akkor is legyen erőm, ha a gyermekemnek már nincs. Legyen erőm támogatni, amikor az kell, és elengedni, ha arra kerül a sor.

Természetesen, ez csak néhány papírra vetett meglátás. A konkrét stresszokozókat csak egy oldás tudná felderíteni.
Ebben az esetben mindenképpen javasolnám külső segítő igénybe vételét, mert a gyermek elvesztésének a lehetősége is több tízezer éves kollektí fájdalmakat mozgat meg tudatalattinkban, komoly érzelmi stresszhatást keltve, és nehezítve saját válaszaink meghallását az adott ügyben.


A szülő elvesztéséről kérdezett egy kollégám:


“Hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni kisgyereknek ha elveszti valamelyik szülőjét? Milyen oldás ill milyen tematika a legjobb ilyenkor?”

Az első kérdés megint csak az, hogy kinek a problémájáról van szó?

A gyász ugyanis önmagában nem probléma. Megvan az ideje, át kell élnünk, mert segít egy újfajta kapcsolatba lépni azzal, akit elveszítettünk. A gyerekeknek még megvan a mágikus látásmódjuk, és kérdéseiken, játékaikon, könnyeiken, a nevetésükön keresztül kifejezhetik érzéseiket és megtalálhatják a megoldást önmaguk számára. Egy kedves ismerősöm, aki korán elvesztette az édesapját, azt mondta:
“Nem a halál volt a legrosszabb, hanem amikor azt éreztem, hogy engem mindenki sajnál. Amikor ezt nem tapasztaltam,  jól tudtam érezni magam a világban.” 
A szülő halálánál a legrosszabb, hogy a gyerek nem meri szóba hozni a témát, mert azt látja, hogy a felnőttek nem akarnak erről beszélgetni. Nem veszik komolyan a kérdéseit. Így magára marad a haláleset feldolgozásában, és inkább elnyomja magában az érzéseket. Ez okozhat később komoly problémákat.

Tehát, ha a gyereknek van problémája, ő érzi is ezt, és akar változtatni, akkor teljes egészében úgy dolgozunk, ahogy bármikor máskor. A beszélgetés során meghatározzuk, hogy mi okozza számára a stresszt, majd a korrekciók és a képalkotó tecnikák segítségével oldjuk a jelenben és a múltban. Képalkotó technikák közül gyakran jól működhet a  kötődés oldása. Így az oldás során képes lehet megtalálni az adott helyzetben a számára legmegfelelőbb megoldást.

Ha az “aggódó környezetnek” (hátramaradó szülő, nagyszülő) van nehézsége, akkor őket kell oldani, hogy minél hatékonyabban, szeretetteljesebben és nyitottabban és őszintébben tudják a gyermeket támogatni a szülő elvesztésének feldolgozásában.

A képek forrása: pixabay.com

Milyenek a gyerekek? – Avagy mit mond el a külső megjelenés a belső tulajdonságokról? 2. rész

Előző cikkemben már írtam arról, hogy hogyan gondolkodnak, cselekszenek és éreznek a gyerekek.
Folytassuk most a témát!

Hogyan reagálnak a gyerekek ösztönösen?

Segítően. Amint egy bajba jutott embert, állatot, növényt látnak, azonnal személyesen akarnak segíteni, még akkor is, ha a segítség egy simogatás. Ösztönösen szeretnek mindenben részt venni: mosogatni, főzni, takarítani – Ez mind-mind közös móka lehet, ha megengedjük magunknak, hogy megadva az idejét együtt legyünk velük. A gyermek ilyenkor átéli a teljességet, és a szó legnemesebb értelmében tanul. Hol láthatod ezt? A homorú orrnyereg az árulkodó jel.

Szintén jellegzetes a gyermekek arcán a felfelé mutató orrocska, ami jelzi, hogy a segítő attitűd mellett a gyerekekben jelen van a feltétel nélküli bizalom is. Mindent azonnal elhisznek nekünk felnőtteknek, és inkább a asaját tudásukat kérdőjelezik meg, semmint kétségbe vonnák, amit tőlünk hallanak. Ezért óriási felelősség, amikor szülőként, pedagógusként, segítőként gyerekekkel foglalkozunk. Nevezhetjük ezt gyermeki naivitásnak, ám vegyük tudomásul, hogy egy lelket törünk össze, amikor becsapjuk a gyereket, vagy csupán viccből vagy büntetésből azt mondjuk neki, hogy csúnya vagy, buta vagy, esetleg nem szeretlek. Sajnos a gyerek ezt komolyan veszi, beépíti az énképébe, és később ennek megfelelően kezd el viselkedni.

Milyen testi igényekre kell odafigyelnünk velük kapcsolatban?


Az egyik leglátványosabb dolog a gyermeki alkatban a feltűnően rövid láb. Ez egy korosztályos sajátosság, ami a kamaszkorban változik meg legtöbb gyereknél. Azt jelenzi, hogy a gyermek fizikailag úgy van egyensúlyban, akkor érzi magát komfortosan, ha áll vagy mozog. Ha hagyjuk a gyermekeket szabadon mozogni, játszani, akkor egészségesebbk lesznek és sokkal kiegyensúlyozottabbak
Ha megnézzük a tömzsi kezeiket, akkor arra is rájöhetünk, hogy a gyerekek alapvetően szeretnek a kezükkel dolgozni. Örömmel festenek, rajzolnak, gyurmáznak, vagdosnak, mert a kezük használata fizikailag is hozzájárul a jól-létükhöz.
Bőrük azonban vékony, szinte áttetsző, ezért különösen vigyáznunk kell, hogy milyen ingereknek tesszük ki őket. A pláza, a kocsma, a rock koncert nem igazán gyereknek való hely. Itt olyan rezgéseket, számunkra láthatatlan energiáka szívhat magába, ami később nyugtalanságban, nehezen kezelhetőségben, rémálmokban köszönhet vissza.

Milyen korukból fakadó sajátosságokkal kell szembenéznünk a gyerekeknél?


Mi az, ami természetüknél fogva NINCS meg a gyerekekben?
Az empátia. A gyerekek a saját tapasztalataikra összpontosítanak, és hosszú távon nem várható el tőlük, hogy tekintettel legyenek a felnőttek frusztráltságára, betegségeire. Ha így KELL tenniük, visszautasítva érezhetik magukat.
A kicsi részletekre való fókuszálás képessége: ők a teljes képet látják, arra összpontosítanak. Nem szeretik, ha egy bizonyos módszer szerint  kell eljárniuk. Szeretik maguk megtalálni a dolgok elvégzésének a módját, és megvan a saját módszerük a dolgok elintézésére. Ezért ne mulasszuk el kikérni a gyermekek ötleteit az őt érintő problémák megoldására!

Szeretnél többet tudni a gyerekekről?
Hogyan neveljük, segítsük őket stresszmentesen?
Iratkozz fel, és értesítelek legközelebbi tanfolyamomról!

E-mail cím:*
Vezetéknév:
Keresztnév:
Szakmabeli vagy?: Laikusként érdekel
Kineziológusként érdekel