Ki vagyok én? – Énképünk kialakulása

Sokan járjuk az önismeret útját. Ám ritkán gondolunk arra, hogy a hétköznapokban nem elsősorban önmagunkat ismerjük meg, hanem az önmagunkról alkotott képet. A kép kialakításához környezetünk, a számunkra fontos emberek szolgálnak tükörként.

Ez a kép földi létezésünk elsőpillanataitól kezdve alakul bennünk, hiszen folyamatosan kapunk visszajelzéseket önmagunkról, a környezet állandóan kommentálja viselkedésünket. Nem árt tudnunk, hogy mire iskolába kerülünk énképünk már legalább 80-90%-ban kialakult, és külön energiabefektetést igényel, ha változtatni akarunk rajta.

A visszajelzésektől függgően énképünk lehet pozitív vagy negatív egy-egy konkrét helyzettel kapcsolatosan. A kis korunkban hallott “Jaj, de bájos ez a kislány!” vagy éppen a sírásunkra adott “Micsoda férfias hangja van ennek a Jocikának!” Mind-mind beépül a személyiségünkbe. Minél inkább számunkra fontos emberektől halljuk őket, annál erőteljesebben befolyásolja az énképünket.

Ahogy telik az idő, egyre jobban azonosulunk a gyakran hallott énkép elemekkel. Így később már ránk ragad ez a maszk, és saját magunkra is, mint “visszahúzódóra”, “nyitottra”, “sikeresre” vagy éppen “lúzerre” gondolunk. És bizony ez a gondolat onnantól kezdve, hogy azonosítottuk magunkat vele, önbeteljesítő jóslattá válik: meghatározza azt, hogy mit teszünk vagy mit nem teszünk, hogy mit várunk el az élettől.

Az énképünk jellemzői

  1. Mások visszajelzései alapján alakul ki, ám azonosítjuk magunkat vele. Onnan tudhatjuk, hogy nem magunkról, hanem az énképünkről beszélünk, hogy a “…vagyok” kifejezés szerepel a mondatban. (Okos vagyok, buta vagyok, nem vagyok elég jó, nem vagyok értékes, stb.) Ezeket a jelzőket mások mondták vagy hozzájuk hasonlítva magunkat vontuk le a következtetéseket.
  2. Megváltoztathatatlannak hisszük.
    Olyan régóta, olyan sokaktól halljuk, hogy hozzászokunk, sőt el is várjuk, hogy a világ az énképünk alapján bánjon velünk.
  3. Belső beszédünkkel folyamatosan megerősítjük ezt magunkban.
    Mi történik, ha úgy tudom magamról, hogy jó vagyok matematikából, és kapok egy matematikai feladatot? Nagy eséllyel nekiállok megoldani, ott van a lelkesedésem, az érdeklődésem is. Aztán szembesülök az eredménnyel: vagy sikerült megoldanom vagy nem. Ha sikerült, akkor azt mondom magamnak: “Naná! Hiszen jó vagyok matematikából!” Ha nem sikerült, akkor olyasmiket mondok, hogy “Hülye volt a feladat! Nem voltam formában. De azért én jó vagyok matematikából.

    És ez sajnos igaz az ellentétes esetben is. Akkor, ha az a meggyőződésem, hogy rossz vagyok matematikából. Ha kapok egy matematikai feladatot, és megtehetem, neki sem állok, ha pedig muszáj, akkor kedvetlenül, figyelemtlenül dolgozom, jóval nagyobb esélyt adva a hibáknak. Ám, szembesülve az eredménnyel ismét két eset lehetséges: Vagy sikerül megoldanom vagy nem. Ha sikerül, akkor azt mondom: “csak véletlen volt. Ez egy könnyű feladat.” És maradok a következtetésnél: “rossz vagyok matematikából.” Ha pedig nem sikerül, akkor nem is kell indok, egyszerűen csak legyintek egyet:”Hát persze! Hiszen rossz vagyok matematikából!”

  4. Megváltoztatható. Mindannyian tapasztaljuk, hogy nem ugyanazt gondoljuk a dolgokról, mint 5-10-20-50 évvel ezelőtt. Tehát a változás, változtatás igenis lehetséges!

Mi a baj az énképpel?

Alapvetően semmi, ameddig nem áll céljaink útjába vagy nem gátolja meg az életünkben szükségszerűen bekövetkező változásokat.
Ám mindannyiunknál elkövetkezik a pillanat, hogy a kialakult énkép megakadályoz bennünket a továbblépésben. Lehetséges pédául, hogy alacsony az önbecsülésünk, nem tartjuk magunkat sem túl okosnak, sem túl kommunikatívnak, ám szeretnénk párkapcsolatra találni vagy éppen előrejutni a munkahelyünkön. Ha a régi énkép alapján próbálkozunk, akkor sokszor kudarcba fullad a kísérletünk. Nem sikerül azt az embert vagy munkát az életünkben vonzani, akire/amire vágyunk, hanem kénytelenek vagyunk beérni azzal, amit “dob a gép.” Szembesülve a negatív tapasztalatokkal bekapcsolnak a múlt elfojtott érzései, és még azelőtt lebeszéljük magunkat a további próbálkozásról, mielőtt tényleges eredményeket érhettünk volna el.

Hogyan változtathatjuk meg?


  1. Ismerd fel a belső beszédedet! Figyeld meg, hogy olyan helyzetekben, amikor nem sikerül valami, mit mondasz magadnak! És azt is, hogy mit mondasz magadnak olyankor, amikor sikert érsz el? Jegyezd fel ezeket a modatokat!
  2. Változtasd meg a belső beszédedet! Ennek két eleme van: először is nyugtasd meg magad, nincs semmi baj azzal, ha valami nem sikerült. Aztán pedig fogalmazd meg megengedő módon, amit szeretnél. Például: “Most nem jött össze ez a munka, de ahogy mások is, én is megtalálhatom azt a munkahelyet, ahol eleget keresek és jól érzem magam.”
  3. Gyakorold! Mivel az énképünk és belső beszédünk évek, évtizedek alatt alakult olyanná, mint amilyen, így a megváltoztatásához is időre van szükség. Még hatásosabb a gyakorlás, ha tükör előtt teszed.
  4. Ha nem megy egyedül, kérj segítséget! Keress fel egy kineziológust, aki meg tudja keresni az izomteszteléssel a kialakult énkép gyökereit, és a mintát látva képes lehetsz végrehajtani énképeden a megfelelő átalakításokat. Hiszen az igazi kérdés nem az, hogy ki vagy, henem, hogy kivé akarsz válni?
Sikeres önmegismerést és énkép-átalakítást kívánok! 

Elkerülés és megtagadás – Emlékezz igaz önvalódra!

Kisgyermekként még emlékszünk magunkra. Tudjuk mi érdekel, mit szeretnénk, mit pedig nem szeretnénk enni, játszani, tudni. Érezzük, hogy az élet öröm, és még ha nehéz helyzetbe is kerül a család, vagy éppen tragédiát élünk át, kifejezzük a dühünket, a fájdalmunkat, és túllépünk az eseményeken, képesek vagyunk a jelen pillanatra fókuszálni.
Ám, ahogy felnövünk, az alkalmazkodási folyamat során megtanuljuk megtagadni igaz önmagunkat, megtanuljuk, hogy nem vagyunk elég jók, hogy bezzeg a szomszéd Piroska az igazán szófogadó, engedelmes és “jó kislány”. 
És mi is megpróbáljuk. Annyira vágyunk a szeretetre, az elimerésre, hogy bármi is legyen a mi utunk, a mi vágyunk, megpróbálunk “Piroskává” válni. 
Néhányunknak, főleg a lányok közül, sajnos sikerül is. Elrejtjük magunkat, és sikeresen eljátsszuk az elvárt szerepet. Meg is kapjuk érte az elismerést: “Látod, megy ez neked!”. Persze megfizetjük az árát kamatostul. Elfeledjük igaz önmagunkat, elfelejtjük, hogy mi okoz örömöt számunkra, hogy miért vagyunk itt.
Sokan nem akarnak azonban “Piroskává” válni, ellenállnak a nyomásnak, de, sajnos, ők sem járnak jobban! Ők azok, akik lázadóként végzik, és szintén elefeledkezve magukról, az energiáikat abba fektetik, hogy dühösen bebizonyítsák: “Nem vagyok Piroska! Sőt, senki olyan sem vagyok, aki engem Piroskává akart tenni!”
A lázadók és az elrejtőzők egyaránt elveszítik magukat, az életükre és a valós igényikre való ráhangolódást, a kapcsolatokban való egyenlőséget és felelősségvállalást. Megtagadva önmagunkat elkerüljük a változást és a változtatást. Belebonyolódunk önigazolásainkba, és végsősoron nem éljük meg azt az életet, amire vágyunk.
A megoldás csupán az lehet, ha feladva rejtőzködésünket és ellenállásunkat hajlandóak vagyunk igaz önmagunkká válni.
Legyen ez a nap az, amikor visszatalálsz önmagadhoz, amikor elkezded keresni azt a halk belső hangot, ami az örömök és a jól-lét felé akar vezetni! Állj félre ma az utadból, légy ma az igazi önmagad, és hagyd, hogy intuíciód hangja megszólaljon benned.

Az Ön kineziológusa… – 10 dolog, amit talán még nem tudsz rólam

Az én szakmám a személyes segítségnyújtás témakörébe tartozik. Tudom, hogy sokak számára fontos, hogy megismerjék azt az embert, akihez segítségért fordulnak. Ebben az írásomban néhány meglepő ténnyel találkozhatsz, amit talán nem gondoltál volna rólam.
  1. Eredeti szakmám: biológus mérnök. 1988-ban végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának Biológus mérnöki szakán. Nagy hálával gondolok erre az időszakra, ami emberileg legalább annyira formált, mint amennyire a tudományos gondolkodás elsajátításában segített.
  2. Doktori fokozatot szereztem Biotecnológiai és élelmiszeripari tudományokbólFontos volt számomra ez a folyamat, amiben Dr. Pécs Miklós segítségével egy önálló kutatói metodika és gondolkodásmód birtokosává váltam. Emberileg pedig mindennél többet jelentett az a baráti viszony, a tudás átadásának megtapasztalása, amit Miklóstól, mint tanáromtól láthattam. Tanárként örökre az egyik pédaképem marad.
  3. 26 éve házasságban élek. Ez az első házasságom. Számomra fontos a család, a kapcsolatok állandósága. Igazi ajándék, hogy egy embert ennyire közelről megismerhetek, és, hogy van valaki, aki még 26 év után is kiváncsian figyeli az én alakulásaimat.
  4. 3 gyermekem van, ma már valamennyien egyetemisták. Az életem újabb ajándékairól van szó, akik az előzőnek egyenes következményei… Sokat tanultam tőlük, és tudom, hogy ők is tőlem.
  5. Részt vettem egy Waldorf óvoda és egy Waldorf iskola alapításában. Ez megint csak egy következmény. Úgy láttam akkoriban, hogy a gyerekeim harmónikus fejlődése nagyon sokat ér nekem. És nem csalódtam. Én is, ők is megkapták ezekben az iskolákban mindazt, amiért odamentünk. Azóta is imádok az évszakhoz illő installációkat készíteniJ
  6. Van egy 7 esztendős kislány unokám. Még egy különleges ajándéka a sorsnak. Sok szivecske kellene ide, hogy kifejezzem a hálámat és örömömet Emmáért.
  7. Van egy asztrológus diplomám is. Sohasem volt idegen tőlem az analógiás gondolkodás. Könnyen eligazodtam az asztrológia rendszerében, és örömmel mélyedtem el az egyéni horoszkópokban a tanácsadások során. Az évek alatt kiderült számomra, hogy az igazi hivatásom a kineziológia, így az asztrológia megmaradt hobbinak. Ma már nem vállalok kifejtéseket.
  8. 36 évesen fogtam bele a kineziológia tanulásába. Sokan aggódnak, hogy belevágjanak-e egy nagy változásba ennyi idős korban. Én is aggódtam, ám nem bántam meg. Sőt, életem legjobb döntésének bizonyult.
  9. Ma már kizárólag a kineziológiai praxisomból és a One Brain módszer oktatásából élek. Ez volt az álmom, és teljesült. Remélem, még sokaknak segíthetek abban, hogy sikerre vigyék álmaikat.
  10. Imádok olvasni és táncolni. Mindkettő a gyerekkorommal köt össze. Még ma sem tudok elaludni anélkül, hogy legalább pár sort ne olvasnék. A táncot pedig élvezem. Hacsak tehetem, a férjemmel együtt táncolok, de ha “olyanom” van, otthon egyedül is kitáncolom magamból a feszültségeket.

Tetszett, amit olvastál? Felkeltettem az érdeklődésedet?

Találkozzunk személyesen is kineziológiai oldásokon vagy a tanfolyamaimon! Keress meg itt, hogy időpontot egyeztethessünk! 

A gyermeki gondolkodás titkai

Szeptemberi cikkeim szorosan kapcsolódnak a tanuláshoz. Az első gyermekeink tanulásra való ösztönzéséről szólt, míg a másodikban olyan gyakorlatokat mutattam be, amelyek magasan tartják energiaszintünket, hatékonyabbá teszik a tanulást és mindennapi életünket.
Most a miértekről lesz szó. Arról, hogy milyen módon közeledjünk a gyermekhez, ha hatékonyan szeretnénk tanítani.

Az egyik legfontosabb dolog, amellyel szülőként, pedagógusként tisztában kell lennünk, hogy a gyermekek akkor tanulnak könnyen, ha az új információkat lépésről lépésre adjuk át nekik. Ha új anyagrésszel találkozik, időre van szüksége, hogy alaposan átgondolhassa ezeket, és biztatni kell, hogy kérdezzen nyugodtan, ha nem ért valamit. A gyermek ugyanis egészben szereti látni a dolgokat, és addig nehezen alkalmazza az új anyagot, ameddig ebben a képben homályos foltok vannak. Ha nem adunk módot a kérdésekre, vagy sürgetjük, akkor butának érzi magát,és egyre inkább a sértett visszahúzódást választja.

Szintén fontos, hogy a tanításnál támaszkodjunk a gyermekek fejlett képzelőerejére. Minél kisebb a gyermek, annál jobb szolgálatot tehetnek a mesék, a történetek, amelyek megvilágíthatják a tanulni valókat. Felhasználhatjuk gyermekünk eredendő belső tudását (intuícióját) is úgy, hogy pl. egy matek példánál még a megoldás előtt feltesszük a kérdést: szerinted mennyi lesz a végeredmény? Ezután persze ki is számoljuk a példát, és így leellenőrizheti, pontosíthatja a tudását.

Ezzel a módszerrel a gyermek kapcsolatban marad a “tudom”
érzésével, és segítjük abban, hogy előre megbecsülje, reális-e a kapott végeredmény.

A gyermekek szeretik a cselekvést és a mozgást. Ezért szívesebben tanulnak, ha a testük is részt vehet a folyamatban. Lehet ez akár egy rajz az adott témáról.

Az ülés a gyermek számára nem könnyű. Ha azt tapasztaljuk, hogy tanulás közben izeg-mozog, akkor tartsunk szünetet, és mozogjunk kicsit együtt. Egy alsó tagozatos gyermek számára a fenti módszerek mellett elegendő lenne 15-20 perc tanulás otthon, és ha ez kevés, akkor egy kiadós szünet után még 10 perc beleférhet anélkül, hogy a gyermek (sőt a szülő!!!) kimerülne.

Kamaszoknál ez az idő fokozatosan növelhető, ők már szívesebben ülnek, de számukra is fontos, hogy a belső tudásukat ébren tartsuk a tanulási folyamat során.

 

Mindannyiunk érdekében kívánom, hogy a tanításban egyre inkább vegyük figyelembe a gyermeki gondolkodás sajátosságait. Ilyen módon csökkenhetnek azok az érzelmi stresszek, amelyek a tanulási, viselkedési problémák hátterében állnak.