“A növények boldog lelke” – avagy Bach virágterápia 1.

Dr. Edward Bach angol orvos már 7 éves korában elhatározta, hogy egy új, és gyengéd gyógyítási eljárást fejleszt ki. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz könnyű álmát megvalósítania, hiszen fiatal emberként nehéz fizikai munkával kereste kenyerét a családi öntő műhelyben.  

A gyógyító azonban mindenütt gyógyító marad! Folyamatosan figyelte a sajnos nem ritkán megbetegedő munkásokat, és azokat a sokszor durva, embertelen beavatkozásokat, amelyekkel az akkori orvostudomány gyógyította a betegeket. Amikor végre összegyűjtötte a rávalót, Londonba ment, hogy kitanulja az orvostudomány csínját-bínját. Sebészként végzett, ám később inkább az immunológia, és az akkor nagyon divatos homeopátia érdekelte. Rákbetegségéből felgyóg
yulva, végül a növények világában találta meg azt a gyógyító erőt, amelyről gyerekkora óta álmodott.
A természetet járva, saját magán kísérletezve talált rá arra a 38 gyógyító virágra, melyekre csodálatos terápiás rendszerét alapította.

 Ennek a rendszernek az alapvetései a következők:

  1. Az egészség minden embernek veleszületett joga. Ha a személyiség a lélekkel összhangban cselekedne, akkor az ember erős, energikus és boldog volna.
  2. Betegség akkor keletkezik, ha a személyiség nem hallgat a lélek útmutatására, vagy vét az “egység elve” ellen. Ez utóbbi akkor következik be, ha valaki megkísérli rákényszeríteni akaratát a másikra.

A gyógyítás lépései:

  1. Felismerni a negatív reakció mintákat;
  2. Értékelés nélkül elfogadni ezt a helyzetet;
  3. Ismerjük fel a negatív reakció mintákhoz tartozó virágesszenciákat, és erősítésül vegyük be azokat;
  4. Az esszenciák hatására könnyebb nézőpontot váltani, és visszatérni belső irányításunkhoz.
  5. Negatív reakció mintáinkat harmonizáljuk megváltozott viselkedésünk által.

A folytatásról itt olvashattok.
A következő Bach virágterápia tanfolyam időpontját ide kattintva láthatjátok.

    “A növények boldog lelke” – avagy Bach virágterápia 1.

    Dr. Edward Bach angol orvos már 7 éves korában elhatározta, hogy egy új, és gyengéd gyógyítási eljárást fejleszt ki. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz könnyű álmát megvalósítania, hiszen fiatal emberként nehéz fizikai munkával kereste kenyerét a családi öntő műhelyben.  
     

    A gyógyító azonban mindenütt gyógyító marad! Folyamatosan figyelte a sajnos nem ritkán megbetegedő munkásokat, és azokat a sokszor durva, embertelen beavatkozásokat, amelyekkel az akkori orvostudomány gyógyította a betegeket.

    Amikor végre összegyűjtötte a rávalót, Londonba ment, hogy kitanulja az orvostudomány csínját-bínját. Sebészként végzett, ám később inkább az immunológia, és az akkor nagyon divatos homeopátia érdekelte. Rákbetegségéből felgyógyulva, végül a növények világában találta meg azt a gyógyító erőt, amelyről gyerekkora óta álmodott.

    A természetet járva, saját magán kísérletezve talált rá arra a 38 gyógyító virágra, melyekre csodálatos terápiás rendszerét alapította.

     Ennek a rendszernek az alapvetései a következők:

    1. Az egészség minden embernek veleszületett joga. Ha a személyiség a lélekkel összhangban cselekedne, akkor az ember erős, energikus és boldog volna.
    2. Betegség akkor keletkezik, ha a személyiség nem hallgat a lélek útmutatására, vagy vét az “egység elve” ellen. Ez utóbbi akkor következik be, ha valaki megkísérli rákényszeríteni akaratát a másikra.

    A gyógyítás lépései:

    1. Felismerni a negatív reakció mintákat;
    2. Értékelés nélkül elfogadni ezt a helyzetet;
    3. Ismerjük fel a negatív reakció mintákhoz tartozó virágesszenciákat, és erősítésül vegyük be azokat;
    4. Az esszenciák hatására könnyebb nézőpontot váltani, és visszatérni belső irányításunkhoz.
    5. Negatív reakció mintáinkat harmonizáljuk megváltozott viselkedésünk által.

    A folytatásról itt olvashattok.
    A következő Bach virágterápia tanfolyam időpontját ide kattintva láthatjátok.

    Felnőnek-e a gyerekek? Megengedjük nekik?

    A minap felhívott egy hölgy, hogy szeretné bejelenteni a kisfiát oldásra.

    “Hány éves a gyermek?” – kérdeztem.
    “Harminc.” – Hangzott a válasz.

    Itt vettem egy jó mély levegőt, majd lassan kifújtam, és kértem az édesanyát, hogy akkor hívjon fel inkább a “gyermek” időpont egyeztetés miatt. Ez meg is történt szerencsére, bár a mama előtte még közölte, hogy azért ő elkísérné a kisfiát…
    Érdemes ezen kicsit mindannyiunknak elgondolkodnunk. Fontos tudnunk, hogy mindenki csak a saját problémájáért vállalhat felelősséget. Más helyett nem tudunk megváltozni, más problémáját nem tudjuk megoldani. Amíg gyermekünk kiskorú, addig persze felelősek vagyunk a jól-létéért. Bár akkor is gyakori eset, hogy amit mi problémának látunk, az a gyereket még csak nem is zavarja. Ilyenkor gyakran inkább a szülőnek kell az oldás, hogy el tudja fogadni a gyermeket olyannak, amilyen. Az esetleges változás ezen a teljes elfogadáson alapulhat, amíg ez hiányzik egy kapcsolatból, minden kísérlet a másik megváltoztatására garantáltan kudarcba fullad.

    Az is fontos, hogy csak az életkorának megfelelő mértékben gondoskodjunk gyermekeinkről, hiszen mindannyiszor, amikor megteszünk valamit  a gyerek helyett, amire ő már képes – Anyukák, figyelem! – akkor megfosztjuk őt az önállóságától.

    Stressz = csökkent érzékelés = csökkent tudatosság

    Agyunk bal féltekéjében egy kb. 10 forintosnyi terület felelős a túlélésért.

    Nevezhetjük ezt stressz-központnak is. Feladata, hogy folyamatosan figyelje az érzékszervektől bejövő hatalmas mennyiségű információt, és riadót fújjon, ha bármilyen veszélyt érzékel. Három dologra különösen érzékeny: 

    Félelem,
    Fájdalom,
    Félelem a jövőbeli (lehetséges) fájdalomtól.

    Ilyenkor bekapcsolja az adrenalin-termelést, és minden nem létfontosságú tevékenységtől megvonja az energiát, hogy biztosítsa fizikai túlélésünket. Emiatt van az, hogy fizikai támadás esetén anyaként akár egy háromajtós-szekrény méretű pasival is szembeszállunk – gyakran sikerrel! – csakhogy megvédjük gyermekünk életét, vagy egy dühös kutya elől menekülve megdöntjük a 100 méteres síkfutás világrekordját. Emiatt a stresszreakció közismert neve: üss vagy fuss.

    És mi van, ha nem fizikai stresszhelyzetbe kerülünk? Például a gyerek intőt hoz, összeveszünk a párunkkal vagy nem sikerül egy randevú? Ezeket a stresszhatásokat nevezzük érzelmi stressznek. Sajnos agyunk nem tud különbséget tenni a fizikai és érzelmi stresszek között, tehát ugyan azt a reakciót indítja be, mint amiről fentebb olvashattatok. Egy baj van: általában ezek a helyzetek nem oldhatók meg az “üss vagy fuss reakcióval”. Sőt, sajnos, a “nem létfontosságú” tevékenységek közül elsőként áll le az a kreatív gondolkodás, amelyre a probléma megoldásához szükségünk lenne, hiszen ez idő-, és energia igényes dolog.

    Mit tehetünk? Mindenek előtt oldanunk kell az érzelmi stressz hatását, hogy stressz-központunk ne érzékelje a gyerek intőjét életveszélyes helyzetnek, így visszaadja az irányítást annak az agyterületnek, amely a kreatív gondolkodásért és döntéshozatalért felelős. Ehhez nyújthat segítséget a kineziológia általam is művelt és oktatott ága, a One Brain módszer.

    Mi fán terem a stressz? Hogyan gondolkodjak stressz helyzetben?

    Sokan felteszik a kérdést, hogyan oldhatjuk mindennapi  stresszeinket?
     
    Ehhez először azt kell megvizsgálnunk, hogy mit jelent a stressz fogalma. A stressz többféle módon jelentkezhet. Elszenvedhetünk fizikai stressz hatást, amikor megsérülünk, ám az érzelmi stressz ennél sokkal gyakoribb probléma napjainkban. Érzelmi stressz esetén gyakran feszültnek és tehetetlennek érezzük magunkat. Ilyenkor hiába pörgetjük újra és újra végig gondolatainkban az eseményeket, nem jutunk megoldásra. Általában rossz kérdéseket teszünk fel:

    •   Miért pont velem történik mindez????

    A stresszelő helyzet végig gondolása négy lépésből áll:

    1. Mi a probléma?
    2. Hogy érzem magam ebben a helyzetben? Pontosan mit érzek?
    3. Mit szeretnék ebben az ügyben? Hogy szeretném érezni magam?
    4. Mit tehetek azért, hogy az általam vágyott állapotot elérjem?

    Ha ezeket a kérdéseket megválaszoltuk, garantáltan jobban kezdjük magunkat érezni, hiszen alkotó módon foglalkoztunk a problémánkkal.