Mi is az asztrológia?
Az asztrológia szó jelentése: Csillagtudomány. Míg az asztronómia a csillagvilág fizikai sajátosságainak és fizikai működésének leírásával foglalkozik, az asztrológia a csillagok és az emberi jellem, valamint ezáltal az emberi sors összefüggéseit vizsgáló tudomány.
Az asztrológia egy ezoterikus mérőrendszer, amelynek alapelve: "amint fenn, úgy lenn". Fizikálisan a horoszkóp (=órakép) egy meghatározott időpontban és helyen ábrázolja az égbolt pillanatnyi képét, megmutatva az adott pillanat minőségét.
A születési (=radix) horoszkópot az asztrológus az első lélegzetvétel pillanatára állítja fel, s azt mutatja, hogy milyen időminőségben indul el az életút. A radix horoszkóp megmutatja a szülött személyiségszerkezetét, életútját, betegség hajlamait.
A horoszkóp tehát szimbólumok nyelvén leírja az idő minőségét és az őselvek egymáshoz való viszonyát, amelyek közepette egy ember a létbe lépett. Tartalmazza azt a tervet, amit a léleknek a földi útja során teljesítenie kell fejlődése érdekében.
Itt merülhet fel az a kérdés, hogy sorsunk mennyire determinált, hol és hogyan működik, működhet a szabad akarat, amely ezen változtathatna. Azt mondhatjuk, hogy a "tanterv" maga determinált, de a "tanulás" hogyanja - az, hogy hogyan váltsuk meg feladatainkat problematikusságuktól - már szabad akaratunktól függ.
A "hogyan"-ra alapvetően két út kínálkozik:
1. Tudatos tanulás. Ez azt követeli az embertől, hogy álljon sorsa kihívásai elé, és minden problémára aktív módon találjon megoldást.
2. Tudattalan tanulás. Automatikusan életbe lép, ha egy problémát elmulasztunk tudatosan megoldani.
A fentiek fényében az asztrológus segíti kliensét a "tanterv" megismerésében. Rámutat azokra a pontokra, ahol gyengeségeink miatt fejlődnünk kell, és segít megtalálnunk azokat az erényeket, amelyekkel gyengeségeinken úrrá lehetünk. Tudatosodhat bennünk, miért választjuk a szenvedést, hogy a megoldás a mi kezünkben van és nem külső körülményektől függ.
Az asztrológia segíthet abban, hogy jobban megismerjük, ezáltal jobban elfogadjuk magunkat és sorsunkat. Nem tudja viszont a jövőt megjósolni, de informálhat arról, hogy életünk adott pontján milyen alapelvvel kell találkoznunk fejlődésünk érdekében. Az analógiás gondolkodás alapján megnevezhet olyan szinteket, ahol a szóban forgó alapelv tudatosítható.
Különösen ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének önmaguk megismerésében elmélyülni. Szeretnék testi, lelki, kapcsolati, anyagi problémáik hátterét megismerni.
Jól hasznosítható információkat nyerhetnek belőle mindazok, akik emberekkel foglalkoznak, mint például a gyógyítók és pedagógusok.
A szenvedés nem más, mint a világ törvényei és az emberek között fennálló súrlódás. Ha beteljesítjük sorsunk törvényeit, nem érzékeljük a súrlódást többé.
Az asztrológia hatékonyan segíthet például a következő területeken:
- Mélyebb önismeret
- pályaválasztás
- egészségi problémák hátterének feltárása
- műtéti időpont optimalizálása
- gyermektervezés
- kapcsolati problémák
- gyermeknevelési problémák
- éves előrejelzés
- anyagi problémák háttere